— Anya, mit állsz itt? Írd alá itt és itt – és keddre szabad a ház. Ez már az enyém. Jolán az orrom alá

— Μαμά, τι έχεις κολλήσει; Υπόγραψε εδώ κι εδώ — κι άσε το εξοχικό ελεύθερο μέχρι την Κυριακή.

– Nem tudok tovább egy nyugdíjassal élni. Ezt nem rám nézve mondta, hanem a fasírttal teli tányérba.

– Δεν αντέχω άλλο να ζω με μια συνταξιούχα. Το είπε κοιτάζοντας όχι εμένα, αλλά το πιάτο με τα μπιφτέκια.

Ilona Tóth bőröndje már az ajtó mellett állt, a tűzhelyen pedig még rotyogott a gulyás galuskával.

Η βαλίτσα ήταν ήδη στην πόρτα, αλλά στη κουζίνα ακόμα έβραζε η φασολάδα. Με ψωμί. Όπως το αγαπούσε.

– Ha most átléped ezt a küszöböt, nincs visszaút. Letiltok minden kártyát – András hangja olyan hidegen

– Αν περάσεις αυτό το κατώφλι τώρα, δεν υπάρχει γυρισμός. Θα μπλοκάρω όλες τις κάρτες, – η φωνή του Ανδρέα

– A Balcsi elmarad – mondta Lénárt, le sem véve a szemét a telefonjáról. – Jön az anyám. A hálószoba

– Η θάλασσα ακυρώνεται, – λέει ο Λεωνίδας, χωρίς να σηκώσει το βλέμμα από το κινητό. – Έρχεται η μητέρα μου.










