„Anna még fiatal, sok gyermeket szülhet!” – ígérte. Végül azonban senkinek sem kellett a gyermek. Anna és Róbert egy kis magyar vidéki városban nőttek fel, és egy osztályba jártak. Az érettségi után Budapestre költöztek, egy albérletben laktak, munkát kerestek, de nem házasodtak össze. Amikor Anna teherbe esett, Róbert elhagyta őt, nem akart gyermeket. Anna összetört, és visszaköltözött az édesanyjához, hogy felnevelje a kislányát. Róbert anyja, aki magas rangot töltött be a városban, azt beszélte mindenkinek, hogy a gyermek nem tartozik a családjukhoz. A két család ugyanabban a környékben lakott – ez csak rontott a helyzeten. Sokan ismerték a történet minden részletét. Anna világra hozott egy tüneményes kislányt, és semmit sem várt el Róbert családjától. Csak békében akarta felnevelni a gyermekét, de Róbert anyja mindenkit azzal győzködött, hogy a kislány nem Róbert lánya: „Nézzék csak! A gyermek szőke, mi mindannyian feketék vagyunk! Az orra sem olyan, mint a miénk! Mindannyian szépek vagyunk, a gyerek meg csúnya. Csak be akar férkőzni a családunkba!” Anna belefáradt, és apasági tesztet javasolt, hogy végre pontot tegyen az ügy végére. Azonnal kiderült: Róbert az apa. Ettől kezdve Róbert anyja mindent elkövetett, hogy Anna kegyeibe férkőzzön, ajándékokkal halmozta el az anyát és a gyermeket. Annának, aki csak édesanyja nyugdíjából élt, jólestek az ajándékok. Idővel a nagymama magához akarta venni a kislányt pár napra, de Anna nem engedte – a kislány még csak egyéves volt. A nagymama megfenyegette Annát, hogy bírósághoz fordul, ha nem enged. Szerinte Annának le kellene mondania a lányáról, hiszen fiatal, szülhet még gyermeket, a bíróság majd úgyis dönt – végülis „Az egész városban mindenki őt ismeri.” Anna azonban harcolt a lányáért – hosszú évek pereskedése következtek. Az a kislány, akiért a befolyásos család soha nem érezte felelősnek magát, most mégis az ő legdrágább kincsükké vált. Tanúk, megfigyelések, fotók – Anna elmenekült, hogy mentse magát és a lányát. Később Róbert újra megnősült, kisfia született, a nagymama minden figyelmét az új unokára fordította. Anna lánya már iskolásként tanult, majd Budapestre költöztek. Anna szerelmes lett, anyja azt tanácsolta, élje csak az életét, ő majd vigyáz az unokára – Anna úgy döntött, a lánya jobban jár a nagymamánál: ott vannak a barátai, az iskola, otthonos a környezet. Idős anyja egészségi gondokkal küzdött, többször vitték kórházba, olykor a nyugdíjas szomszédok gondoskodtak a kislányról. Az egykori befolyásos nagymamának már nem számított a kislány sorsa, csupán ennyit mondott Anna anyjának: „Látod? Ha az első pillanattól nekem adtad volna, most már idegen nyelveket beszélne, zongorázna, a legjobb iskolába járna! De az anyja elhagyta, ki tudja mi lesz belőle? Most már az unokámmal törődöm, mindent megadok neki!” Akiért évekig harcoltak és pereskedtek, valójában senkinek sem kellett igazán. Senki sem tudja, mit hoz a jövő ennek a kislánynak.

Éva még fiatal, szülhet még gyereket! vigasztalta magát az asszony. Végül azonban senkinek nem kellett a gyerek.

Éva és Róbert egy alföldi kisvárosban nőttek fel, ugyanabba az iskolába jártak, sőt osztálytársak voltak. Érettségi után mindketten Budapestre mentek egyetemre, majd ott próbáltak munkát találni. Egy apró garzonlakást béreltek, állást szereztek, s együtt éltek házasság nélkül. Amikor Éva teherbe esett, Róbert elhagyta. Nem akart gyermeket.

A lány teljesen összezuhant, és úgy döntött, hogy visszaköltözik a szülői házba és egyedül neveli fel a lányát. Róbert édesanyja a város egyik megbecsült, befolyásos asszonya volt, aki mindenkinek azt hangoztatta, hogy Éva valaki mástól vár babát, a gyermeknek semmi köze nincs a családjukhoz. Az sem segített a helyzeten, hogy a két család ugyanabban a városrészben lakott mindenki tudott mindenről.

Sokan ismerték a történetüket. Éva egy gyönyörű kislánynak adott életet. Sosem tett szemrehányást Róbert családjának, nem akart semmit tőlük, csak békében felnevelni a gyermekét. De Róbert anyja folyamatosan mindenki előtt bizonygatta, hogy a kicsi nem az ő fia gyereke.

Nézzenek csak rá! magyarázta folyton. Szőke haja van, miközben nálunk mindenki fekete! Az orra sem családi vonás! Mi mind szépek vagyunk, ez a gyerek meg csúnya. Csak belénk akar kapaszkodni! Ezek rossz emberek!

Éva annyira belefáradt ebbe, hogy egy apasági vizsgálatot javasolt, hátha ezzel elcsendesíti Róbert anyját. Miért csinálta? Az eredmény egyértelmű volt: Róbert anyja másnap szívélyesen meghívta Évát hozzá, hogy megismerje az unokáját. A kislány rengeteg szép és drága ajándékot kapott. Éva, aki csak édesanyja minimálnyugdíjából élt, nagyon örült a segítségnek.

Pár hónappal később a frissen nagymamává lett asszony szerette volna magához venni az unokáját néhány napra. Éva ezt udvariasan visszautasította, mondván a kislány még csak egy éves, korai lenne nélküle hagyni. A nagymama megsértődött.

Aztán közölte Évával, hogy bírósághoz fordul, hogy kizsarolja az unokalátogatást. Sőt, szerinte a gyermeknek náluk, vagyis nála lenne a legjobb, hisz minden feltétel adott, hogy színvonalasan felnevelje. Bíróság előtt pedig biztosan az ő javára döntenek: a fiú saját lakással rendelkezik, hivatalosan is eltartja lányát (még igazolást is visz), ezzel szemben Éva munkanélküli, egyedülálló anya. Megsúgta: Éva még fiatal, lesz még gyereke, inkább önként mondjon le a lányáról. Úgyis minden bírót ismer a városban el lehet képzelni, kinek a javára döntenek majd. Éva azonban nem adta fel, és vállalta a hosszú, éveken át húzódó pereskedést.

A kislány, akit egykor az egész befolyásos család megtagadott, most a legkedvesebb, legfontosabb lett. Az asszony tanúkat hívott, árnyékban tartatta Évát, jelentéseket készíttetett, fotókat csináltatott. Éva végül elmenekült, bujkált. Rengeteg minden történt abban az időszakban. Aztán valahogy elcsitultak a dolgok. Róbert megnősült, hamarosan fia született. Az anyós figyelme az új unoka felé fordult. Éva lánya elsős lett az általánosban. Éva Pestre költözött, de gyakran visszajárt a lányához és édesanyjához. Egy nap megismerkedett egy fiatalemberrel. Édesanyja azt tanácsolta, próbáljon új életet kezdeni, majd ő gondoskodik egy időre az unokájáról. Éva ígérte, hamarosan visszaviszi magához a lányt, ha minden rendeződik.

Éva férjhez ment. Bérelnek egy kis lakást, közös gyermekük lesz. Úgy tűnik, minden rendben. Éva viszont nem sietteti, hogy visszaköltöztesse a lányát. A férje nem igazán fogadja el idegen gyerekként. Úgy dönt, kislánya inkább maradjon a nagymamával: ott vannak barátai, ott a megszokott iskolája. Ha megszületik a baba, ő sem tudná kire bízni lányát. Így legalább édesanyja nincs egyedül, a kislány is biztonságban van. Ám az idős asszony egészsége romlik. Többször mentőt kell hívni hozzá, kórházba kerül, kezelik. Ilyenkor a gyereket szomszéd nyugdíjasokra bízzák. Róbert anyja már nem törődik az unokájával.

Ha találkozik Éva édesanyjával, csak kicsit csóválja a fejét, cinikusan mosolyog:

Látja, hallgatnia kellett volna rám! Ha egyből odaadta volna nekem a lányt, gondom lett volna rá! Most idegen nyelveket beszélhetne, zongorázhatna, a legjobb iskolába járna. Így viszont az anyja lemondott róla. Kinek lesz majd ebből a gyerekből valami? Most már a másik unokámra figyelek! Neki mindent megadok a legjobb oktatást, különórákat, mindent!

Az apja soha nem érdeklődött igazán a lány iránt. Végül tehát a kislány, akinek születéséért és neveléséért annyira harcoltak, senkinek sem lett fontos. Senki sem tudja, mit hoz a jövő a lány számára.