2026. december 28., keddi naplóbejegyzés
Ma újra eljött a régi, kissé különös szokásom. Minden évben, az új év előestéjén, elmegyek a jósnőhöz. Szerencsére Budapesten élek, így a megfelelő jósnő megtalálása nem jelent gondot.
A dolog lényege, hogy Réka, aki azóta is egyedül áll, minden próbálkozása, hogy egy nemes fiatalemberrel megismerkedjen, hiábavaló. Úgy tűnik, minden “nemes” fiút már elragadtak a sors szélénél.
Ebben az évben meg fogod megtalálni a szerencséd! jelentette ki határozottan a vakjósnő, miközben a csillogó kristályra bámult.
Hol? Hol találom meg őt? kérdeztem türelmetlenül. Minden évben ugyanazt hallom, de az évek múlásával még mindig nem láttam a sorsom valóját.
Mert te vagy a legerősebb jós, számítok rád. Mondd el pontosan, hol kell keresnem, különben antireklámot küldök! fenyegettem.
A jósnő összefogott a homlokát, és, felismerve, hogy egy zavarodott lelkkel van dolga, nem tudott könnyen elszakadni tőle. Tudta, ha most nem hazudik, egész nap a sorban fog állni a kíváncsiak, akik a jövőjüket akarják megtudni.
A vonaton fogod megtalálni! mondta, miközben a szemét becsukta. Látom egy magas, szőke, mesebeli herceg jön. pont úgy, ahogy elképzelted.
Hű, milyen csodás! örültem. Melyik vonaton, mikor?
Az új év előestéjén! nevetett tovább a jósnő. Menj a vasútállomásra. A szíved fogja megmondani, melyik irány felé vegyél jegyet.
Köszönöm! mosolyogtam, boldog voltam.
Azután taxival száguldottam a budapesti Keleti pályaudvarra. Ahogy közelítettem a jegypénztárhoz, egyre kevésbé éreztem a lelkesedést. Széthúzott a tekintetem a menetrendi táblára, teljesen bizonytalanul, hogy melyik vonat lenne a megfelelő.
Mondja csak! szólalt meg a csúnya hangú pénztáros, hogy kitörjem a zavarodottságomból.
Debrecen december 30-án, kocsis kocsi. motyogtam.
Már elképzeltem, ahogy a kényelmes kocsiban egy forró teával a kezemben üldögélek, amikor hirtelen felnyílik az ajtó, és ő lép be a megváltóm, a jövendőbeliek hercege.
Otthonra érve gyorsan pakoltam a legszükségesebb dolgokat, mert már késő este volt, és a vonatom már a másnapra szólott. Nem gondolkodtam a kirándulás következményein; nem érdekelte, mit csináljak egy idegen városban az újévi éjszakán. Csak arra vágytam, hogy a jósnő jóslata minél hamarabb valóra váljon.
Hiszen milyen rosszul érzem magam, ha senki sem tart fontosnak, főleg a karácsonyi és újévi ünnepek alatt, amikor mindenki családdal csoportosul, ajándékokat cserél. Én csak egyedül maradtam.
Néhány óra múlva már a vonat kocsijában ültem egy csésze teával. Minden úgy zajlott, ahogy álmodtam. Már csak arra vártam, hogy a nyitott kocsiba belépjen a herceg.
Jó étvágyat! köszönt egy idős hölgy, miközben egy hatalmas bőröndöt helyezett a kocsira. Hol van a másik ülés?
Itt bizonytalanul mutattam a szemben lévő helyre. Nem tévedtél? Biztos ez a kocsid?
Nem, kedvesem, nem tévedtem, mosolygott a néni, és letette magát a szabad ülőhelyre.
Elnézést, engedje át, már nem akarok menni! füleltem. Aztán hirtelen rájöttem, milyen butaságot követtem el. Kérlek, engedj ki!
Rendben, most elteszem a táskát, mondta a néni, még csak nem értve, mi zajlik.
Végre elindult a vonat, sóhajtottam mélyen. Mi most lesz?
Miért akarsz most kiszállni? Elfelejtettél valamit? kérdezte a nő.
Mellőztem a kérdést, és elfordultam az ablak felé. Tudtam, hogy a nő ártatlan, de én magam hoztam a gondot.
Miközben a néni egy meleg otthonról hozott süteményt nyújtott, elmesélte:
Épp a lányomhoz jártam, most pedig hazafelé tartok, a fiam és a menyasszonya érkeznek vendégül. Együtt fogjuk fogadni az új évet.
Milyen szerencsés De én talán itt, a pályaudvaron fogom az új évet megélni, sóhajtottam szomorúan.
Aztán mindent elmondtam a nőnek: a jósnő jóslatát, a reményemet, a csalódottságomat.
Te buta vagy! Miért futsz ezekhez a szélhámosokhoz? figyelte a néni. Meg fogod találni a sorsod, de ne siess. Mindennek megvan a maga ideje.
Következő nap reggelén egy ismeretlen város peronján álltam először. Kedvesen segítettem egy úti társasnak kijönni a kocsiból, majd tétováztam, mit tegyek most.
Köszönöm, Réka! Boldog új évet! köszönt engem Mária Ágnes, aki a szomszédos kocsiban ülve, még egykor a régi barátom lányának, Rékaikának ismerte fel.
Én is köszönöm! mosolyogtam szomorúan.
A nő szemében ott volt a kétség, hogy hogyan támogassa a szegény lélekét. Tudta, hogy a vasútállomáson tölteni az új évet nem a legjobb kezdet.
Réka, gyere hozzám! hirtelen felajánlotta. Díszítünk egy karácsonyfa, megterítünk egy ünnepi asztalt
De kényelmetlen lenne, haboztam.
És az állomáson ülni kényelmes? nevetett a néni. Jönj, ez már eldöntve!
Elfogadtam a meghívást, mert Mária Ágnesnek igaza volt: kint hóesés zúdul, nincs értelme a pályaudvaron bolyongani.
Sándor és Lili már otthon vannak, mondta a néni.
Sándor, a férfi, aki az ablakon keresztül látta, ahogy anyám taxival érkezik, már a lift mellett állt, hogy megvegye anyja nehéz bőröndjét.
Sándor, kedves, nem vagyok egyedül, vendégünk van. Ő Réka, egy régi barátom lánya, pislogott Mária Ágnes.
Szuper! válaszolta a fiú. Gyere csak be, Réka.
A magas, szép szőke férfi, akiről a jósnő beszélt, megjelenett a szobában, és arcom pirosra vált. A sors talán megint egy csínyt játszott velem.
Hol van Lili? kérdezte az anyja.
Anyu, Lilit már nincs, és többé nem lesz. Nem akarom megbeszélni, mondta Sándor, szomorúan összefújva a szemöldökét.
Rendben haboztam.
Este mindannyian az asztalnál ülve búcsúztuk az óévet.
Réka, maradsz még nálunk? mosolygott Sándor, miközben egy adag salátát tőlem nyújtott.
Nem, reggel elindulok, mondtam valahogy szomorúan.
Nem akartam olyan gyorsan elmenni ettől a meghitt otthontól. Úgy éreztem, a Mária Ágnes és Sándor egész életemen át ismertek lesznek.
Miért sietsz? kérdezte a néni, dühösen. Maradj még egy kicsit.
Tényleg, Réka, maradj. Van egy szép jégpályánk, holnap este elmehetnénk együtt. Ne menj ilyen sietve, kért Sándor.
Meggyőztél, mosolygott a szívem. Örömmel maradok.
A következő újévet már négyen ünnepeltük: Mária Ágnes, Sándor, én, és a kis Artúr.
És ti hisztek az újévi csodákban?
Ha tetszik, kommenteljetek, lájkoljatok, hogy továbbra is inspirálhassunk új történetekkel.
