A sógornő, aki a hétvégét kínzássá változtatta
Nem vagyunk a ti alkalmazottaitok! Hogyan változtatta a sógornő minden hétvégét kimerítő robotolássá
Ha egy éve valaki azt mondta volna, hogy a ritka, vágyott hétvégeim kemény fizikai munkává fognak átalakulni, ahol minden izmom fáj és könny szökik a szemembe nem hittem volna el. De most ez a valóság. Mindennek az oka a határozott sógornőm, Szabó Ilona, aki úgy döntött: mivel a férjem, Gábor és én egy panelban lakunk és nincs kertünk, nincsenek gondjaink, és bőven van szabadidőnk. Így hát szíves szerint beoszt minket.
Gáborral egy éve vagyunk házasok. Szűkösek voltak az esküvői költségeink a pénz kevés volt, és a városunkban minden fillér számít. A szüleim segítettek egy kis, régi lakással. Persze, nem volt tökéletes állapotban, ezért felújításokat terveztünk. Nem egyszerre, de tavasz óta lassan haladunk: itt egy csap, ott tapéta, a konyhában új padló. A pénz gyakran hiányzik, az idő pedig még inkább.
Ám Gábor szüleinek házuk van a vidéken, nagy kerttel, tyúkokkal, kacsákkal, egy kecskével, sőt, két tehénnel is. Egy külvárosi településen élnek, ahol sokan ragaszkodnak a földjükhöz még a régi idők óta. Ez az ő döntésük, az ő projektjük. Tiszteletben tartjuk, de nekünk ez nem jön be.
De Ilona másképp látta. Amikor megtudta, hogy melegben ülünk, kert és kötelezettségek nélkül, azonnal rendszeres meghívásokkal kezdett. Először csak látogatóba. De hamarosan minden szombaton és vasárnap egyértelmű utasítások követtek: Gyertek és segítsetek! Nem pihenni vagy kikapcsolódni, nem munka. Alig léptünk be a házba, már nyomtak a kezünkbe seprűt, kapat vagy vödröt. Mosoly, és irány a kert.
Eleinte még azt gondoltam: rendben, párszor segítünk, megmutatjuk, hogy tartozunk a családhoz. Gábor is próbálta fékezni az anyját: Felújítunk, kevés az időnk, stresszes a munka. De Ilona makacsságának nincs határa. Ti úgy éltek, mint a királyok a városban! Nálam minden egyedül az én vállamon nyugszik! A fáradtságról érvelni nem érdekelte. Mi van nektek abban a pici lakásotokban? Mi felneveltünk benneteket, most adjátok vissza!
Őszintén, jó meny akartam lenni. Nem akartam veszekedést. De aztán egy alkalommal egy vödör vizet és egy rongyot nyomott a kezembe: Amíg én főzöm a levest, te feltörlöd az egész padlót a pajtáig és vissza. Gábor meg faragjon deszkákat, a tyúkólat meg kell javítani. Udvariasan próbáltam visszautasítani, mondtam, hogy kimerültem a hétből. De nem is hallgatott rám. Mintha fizetett segéd volnék, aki meg meri tagadni a munkát.
Vasárnap este minden izmom fájt. Hétfőn elaludtam a munkahelyen. A főnököm megdöbbent soha nem vagyok beteg, és most hirtelen ki voltam ütve. Hazudtam, azt mondtam, rosszul vagyok. És mindez egy pihentető hétvége után a sógornőnél. Semmi öröm, semmi hálálkodás csak harag és csalódás.
A legrosszabb: Gáborral többször elmagyaráztuk: saját kötelezettségeink vannak, fáradtak vagyunk, a lakás egy állandó építkezés! De Ilona naponta hívott: Mikor jöttök már végre? A kert nem szántja meg magát! Amikor azt mondtuk, most nem lehet, csak annyit válaszolt: Mit újíttattok, ami hónapok óta nincs kész? Kastélyt építetek?
A pofátlansága sokkol
