Eszter ebédelt, elmosogatott, majd lefeküdt pihenni. A férje elment a barátjához a kertbe, segíteni a kerítést javítani. Csak holnap este jön haza, hétfőn már dolgoznia kell. Eszter egy éve nyugdíjba ment, de Pálnak még két évig dolgoznia kell.
A váratlan csengés felkapta az álmából. Nem is értette rögtön, hogy a telefon.
— Igen… — rekedten válaszolt, alvós hangon, anélkül, hogy megnézte volna a kijelzőt. Ki más hívhatta volna, mint a lánya vagy a férje? Pál nem szeretett telefonálni, tehát a lány. Az egy másik városban élt a férjével, és hamarosan megszületik a gyerekük.
— Eszter? Aludtál? — ismeretlen női hang szólalt meg a kagylóban.
— Ki az? — kérdezte óvatosan Eszter.
A telefonban hangos sóhaj hallatszott.
— Nem ismersz meg? Mióta nem láttuk egymást?
— Ágota?… Hogy kerültél hozzá a számomhoz? — lepődött meg, de valahol mégsem örült neki.
— Ez most tényleg fontos? Pár éve találkoztam az anyáddal, ő adta.
Eszter emlékezett, az anyja említette valamikor.
— A városban vagy? — Tudta, hogy hülye kérdést tett fel. Minek hívna, ha nem azért, hogy találkozzanak? — Pletykák keringtek, hogy Amerikába mentél — tette hozzá.
A telefonban nevetés hangzott, ami azonnal nyögéssé változott.
— Mi bajod? Hol vagy? — ijedt meg Eszter.
— Kórházban. Pont emiatt hívlak. Eljöhetsz hozzám? El akarok mondani valamit. Ja, és ne hozz semmit, nem kell.
— Kórházban? Beteg vagy? — kérdezte Eszter, teljesen magához tért.
— Nehéz beszélnem… Az SMS-ben elküldöm a címet.
— De várj… — kezdte Eszter, de a vonal elnémult.
Rögtön jött az üzenet a kórház nevével. „Istenem, Ágotánál ráknállapot van!” — olvasta újra és újra rémülten.
Ránézett az órájára — fél hat. Mire odaér, már vége lesz a látogatási időnek. A konyhába ment, kivett a fagyasztóból egy csirkét a leveshez. Ágota mondta, hogy ne vigyen semmit, de hogyan megy üres kézzel a kórházba? A házi leves nem étel, hanem gyógyír. A csirkét a mosogatóba tette, hogy kiolvadjon, majd leült az asztalhoz. A lánya huszonnyolc éves, tehát ennyi éve nem látta Ágotát.
Az évek során megtanult, hogy minden hibát, még a jó híreket is óvatosan kezeljen. A hívás után nem tudott megszabadulni a nyugtalanságtól. És persze, Pál éppen nincs otthon. De talán ez így is jobb. Holnap reggel megfőzi a levest, meglátogatja Ágotát, és megtud mindent. Csak a nyugalom nem akart jönni.
Ágotát tíz éves kora óta az apai nagyanyja nevelte. A szeretetet nem ismerte, és gyakran Eszternél ült késő estig, együtt tanultak. A nagymama pálinkát főzött, és a helyi részegeseket látta el vele. A szülők természetesen ittak. A részegek feleségei fenyegetőztek, hogy felgyújtják a nagymama titkos gyárát. Lehet, valaki hozzájárult a tűzhez, de a rendőrség szerint az apa elaludt egy cigarettával, és Ágota szülei nem tudtak kijönni a lángoló házból. A nagymama eltűnt, Ágota pedig, mint mindig, Eszternél volt. Így maradtak életben.
A tűz után a nagyanyát és Ágotát kollégiumba helyezték. A közös konyhában nem főzhetett pálinkát. A nagymama szomorú lett, filléreket számolt, és minden falatért leszidta az unokáját. Ágota Eszternél evett.
A nagyanya gyűlölte Ágota anyját, boszorkánynak nevezte, és azt állította, hogy megbabonázta a fiát, aki miatta lett részeges. Hogy a házban ingyen volt a pálinka, arról hallgatott. Ágota anyja gyönyörű volt. Ritka férfi ment el mellette anélkül, hogy meg nem nézte volna. Az apja féltékeny volt, sőt, meg is verte.
Ágota felnőtt, és nagyon hasonlított az anyjára. Ugyanolyan magas, karcsú volt, dús göndör vörös hajjal, fekete szemekkel és duzzadt ajkakkal. Az arcát borító szeplők nem rontották el, sőt, aranyos árnyékot adtak neki.
Iskola után Ágota elfutott azzal az idegen fiúval, aki akkor érkezett a városba. „Bolond lány, az anyjára ment” — sóhajtotta a nagyanya.
Eszter anyjának sem tetszett a lányának a barátsága Ágotával, bár sajnálta a szegény gyereket. Amikor elszökött, inkább megkönnyebbült. Félt, hogy Esztert letéríti a jó útról. Mi kötötte össze őket? Eszter maga sem tudta, de Ágotával jó volt együtt.
Eszter befejezte a szakmunkásképzőt, dolgozni kezdett, megismerkedett Pállal, és hozzá ment feleségül. Egy év múlva megszületett a kislányuk. Ágotáról csak pletykákat hallott.
Az anyja dolgozott, nem tudott segíteni, és este, amikor Pál otthon volt, nem mert átjönni. Így Eszter egyedül küszködött, fáradtságában szó szerint összeesett.
Akkoriban csak egyet álmodott: aludni. Ha becsukta a szemét, miközben etette a kislányt, azonnal elaludt. Rázkódva ébredt, attól rettegve, hogy elejtette a gyereket, vagy a nagy melle alatt megfojtja. A kislány, jóllakva, nyugodtan aludt a karján. Eszter ágyba tette, majd kifejteni indult, ebédet főzött, áztatott pelenkákat mosott, és erőszakkal tartotta nyitva a szemét.
Ebben a nehéz időben bukkant fel Ágota. Még jobban hasonlított az anyjára, még szebb lett, noha miEszter hazafelé sétált, mélyet lélegezve a tavaszi illatot, és úgy döntött, hogy megbocsát mindenkinek, mert így könnyebb lesz a szívének.
