Ez öt évvel ezelőtt történt. A szomszédom, Piroska néni elveszítette háborús veterán férjét, és teljesen egyedül maradt. Gyermekük nem volt. Az idős hölgy gyakran emlegette szeretett Miklósát.
Pont közvetlenül a háború előtt házasodtak össze. Aztán a férje elment harcolni, és a hűséges Piroska várt rá. Miklós sértetlenül tért vissza, de elveszítette bal kezének egy részét. Nagyon szerette feleségét és mindennél jobban megbecsülte. Megígérte, hogy mindig megvédi őt, de nem tarthatta meg az ígéretét. Elhunyt, és magára hagyta az asszonyt.
Férje halálának évfordulóján egy nagy fekete macska jelent meg nála. Éjjel érkezett, mintha a semmiből, és keservesen nyávogott az ajtó előtt. Tombolt a hóvihar, a szél őrjöngött az ablakon túl, mégis valahogyan meghallotta Piroska a nyávogást. Amikor kinyitotta az ajtót, egy ismeretlen macskát talált. Megsajnálva a szerencsétlen állatot, Piroska befogadta a házba, s még egy kis tányér tejet is tett eléje. A macska azonban nem fogadta el a vendéglátást, de büszkén körbejárta a szobákat. Miután alaposan szemügyre vette a házat, a gazda párnáját választotta, ahol dorombolt, majd elaludt.
Piroska nem kergette el a macskát, és melléfeküdt. Reggel alaposan szemügyre vette a jószágot. Ápolt és jól táplált, egyáltalán nem nézett ki kóbor állatnak! Fekete volt, mint az éj, hatalmas zöld szemeivel fél arcát kitöltötte, és nagyon elbizakodott tekintettel rendelkezett. Ráadásul bal mellső lábának ujjai hiányoztak. Mintha valaki eltávolította volna azokat.
„Pont, mint az én Miklósomnál!” – zokogott fel Piroska.
Eközben a macska lágyan Piroska ölébe ugrott, és dorombolni kezdett.
„Cicuskám, nevet kellene neked adnom… Talán Ferkó?” – simogatta meg az állatot a fülét vakargatva.
A macska megrázkódott, és olyan tekintettel nézett Piroskára, hogy az idős asszony zavarba jött és meghökkent.
A MACSKA SZEMEI EMBERI SZEMEK VOLTAK! NEM „MINT EMBERI”, HANEM VALÓBAN „EMBERI”!
„Értem. ’Ferkó’ nem tetszik neked. Akkor mi lenne, ha hívnálak mondjuk… Laci? Jó név!” – mondta sietve Piroska.
A macska elégedetlenül nyávogott, leugrott Piroska öléből, morgott egyet, és nekilátott a kanapé kárpitját szétkaparni.
„Jó, jó, nem adok neked nevet. Légy csak Cica. Csak a kanapét hagyd békén” – kérte kedvesen Piroska.
A Cica valami érthetetlent mormogott, aztán fontos léptekkel távozott a szobába.
Így kezdtek el együtt élni: Piroska néni és a Cica.
Gyakran látogattam Piroska nénit, és elképesztő dolgokat mesélt a Cicáról! Először is, a Cica gyógyította őt. Miklós halála után Piroska infarktust kapott, és a kis szíve gyakran kínozta. De elég volt, hogy Piroska lefeküdjön, már ott volt a Cica is. Ráfeküdt puha és meleg testével a mellkasára, dorombolt és elaludt. A fájdalom elillant, mintha soha nem is lett volna!
Egyszer pedig csodás eset történt! Piroska lepihent, és a Cica melléje telepedett dorombolva elszenderedett. Kopogtak az ajtón. Piroska felkelt kinyitni, a Cica követte őt. A helyi részeges, Laci volt az. Betette a lábát a résbe, káromkodva pénzt követelt Piroskától italra. Az idős hölgy próbált nemet mondani, de az alak egyre pimaszabb lett. Végül durván megsértette az asszonyt és a férje emlékét.
Ekkor a Cica váratlanul felmordult és rárontott a tolakodóra. Laci eltaszította, de a Cica újra támadt és majdnem a torkába mart. Káromkodva, Laci végül meghátrált és elment. A Cica, sokatmondóan nézve a gazdájára az EMBERI SZEMEIVEL, magasra tartott farokkal egy szobába vonult.
Egy nap Piroska el akart menni az önkormányzathoz tűzifáért és megkért, kísérjem el. Autóbusszal mentünk a járási központba. Beleegyeztem, és munkahelyemről elengedtek, korán reggel mentem érte. Az idős hölgy otthoni ruhában ült az ágyon, zavarodottnak és meglepettnek tűnt.
„Piroska néni, miért nem készült el? Menjünk, lehet, hogy stoppal elérjük a buszt” – mondtam.
„Ági, nem megyek. Bocsánat.” – válaszolta lágyan.
„Miért?”
„Nem is tudom, hogyan mondjam… Csak ne nevess. A Cica nem enged elmenni.”
„Mi van?! Kiléptem a munkából, és maga a macskájával jön?! Készüljön!” – háborodtam fel.
„Figyelj, Ágikám. Mindent este előkészítettem, elaludtam. Álmomban Cica beszélgetett velem. Ahogy te most… Rám nézett, és ezt mondta:
„Maradj otthon, Piroska. Holnap nem szabad menned.”
A nyelvem elakadt! Ráadásul nem csak, hogy a Cica beszélt, de Piroskának szólított! Pont így nevezett csak az én Miklóskám! És a Cica hangja AKÁRCSAK MIKLÓSé volt!
A Cica közben egy dallamot kezdett el dúdolni. Azt, amit Miklós annyira szeretett:
„Az alföldi pusztákon,
Ahol az aranyakat keresik a hegyekben…
Emlékszel, Piroska, énekeltem ezt, amikor a frontra mentem?”
Nagyon erőt vettem magamon, hogy megkérdezzem:
„Miklós, tényleg te vagy az?”
„HÁT PERSZE! LÁTTAM, MILYEN NEHÉZ NEKED EGYEDÜL, EZÉRT VISSZAJÖTTEM…”
Szóval, Piroska, nyugodj meg, maradj otthon holnap. Úgysem mondanak semmi jót ott neked. A tűzifát egy hét múlva úgyis szállítják. Mondd meg Erikának, mondjon le a műtétről. Nem élné túl…”
Ekkor ébredtem fel.”
Alig tudtam megszólalni! Szinte levegő után kapkodtam, mint egy hal.
Aztán beugrott:
„Piroska néni, jól érzi magát? Hívjam a mentőt? Lehet magas a vérnyomása.”
„Jobban még soha, Ágikám! Hiszen Miklósommal beszélgettem!” – mosolygott könnyein keresztül a szomszédasszony.
Mindenképp megmértem a vérnyomását. Hihetetlen, de normális volt!
Azóta Piroska néni Miki néven szólította a Cicát. Furcsa, de az állat azonnal reagált a névre!
Hamarosan Piroska néni (vagy a Cica?) jóslatai sorra teljesültek. A busz, amivel aznap menni akartunk a városba, szinte felborult. Jegesedett, és a sofőr elvesztette az irányítást. Szerencsére senki sem halt meg, de sokan megsérültek. Véletlen? Talán. Egy héttel később Piroska néni megkapta a tűzifát…
A szomszédasszony megkért, hogy hívjam fel Erikát, Miklós unokahúgát, hogy mondjon le a tervezett műtétről. De nem hallgatott ránk, és a műtét közben halt meg…
ISMET VÉLETLEN?! Nem hiszem.
Így éltek ketten: Piroska néni és a Cica Miki. Ő továbbra is vigyázott és gyógyította őt. Piroska néni 94 évet élt meg, tavaly halt meg. Élete utolsó percéig aggódott Mikiért. Megígértette velem, hogy gondoskodom róla, ha bármi történne.
Csendesen, álmában ment el…
Emlékszem, milyen mélyen gyászolta Piroska nénit a macskája. Már nem volt fiatal, s valaha gyönyörű fekete bundája megőszült. Azokban a napokban, míg a szomszédasszony koporsója a házban volt, Miki nem mozdult mellőle. LÁTTAM, HOGY A MACSKA SZEMÉBŐL KÖNNYEZETT.
Néha elkergették, de valamilyen módon mindig visszatért a koporsóhoz. Ott ült és sírt.
Miki elkísérte gazdáját a sírhoz, s amikor eltemették, ott maradt. Próbáltam magamhoz venni, de elmenekült…
A macska a temetőben maradt, Piroska néni és férje sírjánál. Minden nap meglátogattam és gondoztam. Nagyon aggódtam, hogy átvészeli-e a telet, és próbáltam magamhoz venni erőszakkal. Egyszer sikerült is, de még aznap visszafutott, és a temetőben találtam rá.
A tél kemény volt, de ő túlélte. Kora tavasszal halt meg. Mikor szokás szerint etetni mentem, Miki ott feküdt a síron. Gömbölyűen összekucorodva Piroska néni keresztje mellett, mintha őrizte volna a békéjét…
Nem tudom, vajon Miki csak macska volt, vagy valóban a néhai Miklós lelke lakott benne…
Sok szó esik mostanában reinkarnációról; hogy állítólag a következő életében bármivé válhat az ember, akár macskává is. Nem tudom, lehet-e így. De valamiért hiszem, hogy Miki macska képében Miklós lelke élt. Hogy visszatért az ő drága Piroskájához, hogy vigyázzon rá…
És vele maradt élete végéig, ahogyan megígérte…
