A lélek mélyéről
Félig álomban feküdt Zsófia az ágyban, édesen lebegve a valóság és az álom határán. Még nem nyitotta ki a szemét, de már gondolkodott:
Milyen jó, ma szabadnapom van, pihenhetek, azt csinálok, amit akarok. Nem kell rohannom, nem kell betegvagy csak hisztispácienseket hallgatnom a rendelőben.
Az órára pillantva látta, hogy sokat aludt, de még mindig nem akart felkelni. Ekkor hirtelen megszólalt a telefonüzenet érkezett. Márktól volt: Elmész velem horgászni? Ma szabadnapod van, egy óra múlva indulunk. Kérlek, mondj igent!
Zsófia elmosolyodott, ahogy elolvasta, és elképzelte Márkot a horgászbotjával. Már látta egyszer, középiskolás korukban. Akkoriban, nyáron, egész nap a folyón töltötték az időt, és Márk mindig horgászott. Még fogott is halat, és tüzelőn főztek belőle halászlevetpersze ő főzte, Zsófia nem értett hozzá. De úgy rémlik, annál finomabbat soha nem evett. Akkor így tűnt.
Középiskolás szerelmük volt, és nem gondolták, hogy az élet szétválasztja őket. Kati, az osztálytársuk, mindig közéjük állt, de Márk ügyesen elhessegette.
Katika, menjél innen, nem vagy az esetemmondta, amikor nyomulósan sétára hívta óra után.
Jól van, majd meglátjuk, ki az esetedvágott vissza Kati, sértődés nélkül, és ravasz pillantást vetett Zsófiára.
Zsófia csak ironikusan mosolygott rátudta, hogy Márknak csak ő kell.
Iskola után Zsófia orvosit kezdett, ez volt gyermekkori álma. Márk a helyi szakközépbe ment autószerelőnek, nem volt elég jó az egyetemhez. Így váltak szét, de tartották a kapcsolatot. Zsófia a megyeszékhelyről hazajárt szünetekre, Márk pedig otthon maradt a kis városban, ahol mindenki ismerte egymást.
Zsófi, ne felejts el engem a nagyvárosbanmondta Márkhiányzol.
Márkó, hát miről beszélsz? Rád gondolok állandóan, hogy te itt, én ott. Nekem is hiányzol. Sajnos hétvégente nem tudok haza jönni, túl messze van, nyolc óra az út.
Nyári szünetekben alig váltak el. Reggeltől estig együtt voltak. Márk átjárt hozzá, a kertben üldögéltek, mesélgettek, telefonjukon képeket nézegettek, a folyóra mentek, ahol egész nap pancsoltak, és gyakran csatlakoztak hozzájuk más fiúk és lányok is. Nyáron mindenki hazajött szünetre. Csodás időket töltöttek.
Márknak szeptemberben volt a születésnapja, Zsófia mindig szomorú volt.
Márkó, már nem is ünnepelhetjük együtt a születésnapodattelefonon gratulált, és szép képeslapokat küldözgetett.
Akkor is a barátaival ünnepelt egy kávézóban, ahol feltűnt Kati egy barátnőjével. Ő nem ment tovább tanulni, a piacon dolgozott gyümölcsárusként.
Ó, osztálytársak, szia!köszöntek a fiúknakmiért nincs veletek egyetlen lány sem? Ez nem illikmosolygott Kati.
Akkor üljetek leajánlotta Márk udvariasságból.
Késő estig maradtak, majd hazafelé indultak. Kati elküldte a barátnőjét, és magához szorította Márk karját.
Márk, ma hazakísérsz, ugye? Nem hagyod itt egyedül egy lányt az utcánsimogatta vállát.
Hol a barátnőd?
Ő már elment valamelyik fiúval.
Nem is tudta, hogyan történt, de Kati magához csalta Márkot a verandájára. Gyorsan előkapott egy üveg bort egy régi szekrényből és poharakatlátszott, hogy előre eltervezte.
Igyunk még egyszer a születésnapodra!öntött a poharakba. Aztán még egyszer. Márk észre sem vette, mikor kábult lett, Kati pedig ügyesen kihasználta az állapotátvolt már gyakorlata ilyesmiben. A bolt tulajdonosa, ahol dolgozott, gyakran kínált neki italt
Márk arra ébredt, hogy hajnalodik, és Kati az öreg kanapén aludt mellette. Rosszul érezte magát a gondolattól.
Na most biztosan megtudja Zsófi. Kati száz százalék, hogy elmondja nekiés tisztán látta, hogy Zsófia nem fogja megbocsátani.
Gyorsan felkelt, összekapkodta a ruháit, és kirohant. Kati látta, ahogy pánikszerűen öltözködik és távozik.
Menj csak, menjgondolta magábanmost már nem szaladsz el tőlem.
Márk kerülte Katit, de ő mindig megtaláltanéha az utcán, telefonon, egyszer pedig a lakásához is elment. Az anyja nyitott ajtót.
Kati? Mit keresel itt? Márk még tanul, hamarosan hazaér.
Azért jöttem, mert Márktól várok gyereket. Beszélni akarok vele, de kerül engemkönnyes szemmel mondta.
Kati tudta, hogy Márknak csak az anyja van, egyetlen gyereke, és minden benne élt. De az asszony iskolai tanár volt, méltóságteljes ember.
Ez nem lehet igaz, Katirezzen
