Már megint sajnáltad a sót? Hányszor mondjam, hogy így íztelen, mint a fű szólt oda Gergő, ahogy látványosan félretolta a gőzölgő lecsós tálat, majd nyúlt a sótartóért. Anyu mindig azt mondja: Az asztalnál az utánsózásra van lehetőség, de a túlsózásnak hátán viszi a bánatot! De neki, Eszterke, könnyű keze van, érzi az ételt. Te meg csak ledobod a hozzávalókat a recept szerint, lelked bele se adod.
Eszter némán figyelte, ahogy Gergő bőven, púposan szórja a sót a zöldségekre, amiket ő egy órán át párolt. A gyomra összeszorult, ahogy már három éve minden nap, mióta férjhez ment hozzá. Mély levegőt vett, hogy ne árulja el magát, és az ablakhoz fordult, ahol a korai őszi sötétben kigyulladtak az utcai lámpák.
Úgy főztem, ahogy a gasztroenterológus ajánlotta, Gergő mondta halkan Eszter, miközben tiszta bögréket állított a csepegtetőre. Azért, mert múlt héten égett a gyomrod.
Ugyan már, ne gyere mindig az orvosokkal! legyintett a férje, miközben lassan rágott. Egyszerűen ismerd el: nem a főzés az erősséged. Emlékszel, hétvégén anyunál voltunk? Milyen töltött káposztákat csinált! Egyforma, puha, gyönyörű. A szósz? Házi tejföl, házi paradicsom, nem ez az üveges szószod. Anyu tud igazi otthont teremteni, érted? Ott illatos a lakás, nálunk meg mindig csak a tisztítószer
Eszter harapdálta ajkát. A tisztítószer szaga azért volt, mert ő még alig egy órája súrolta ki a konyhát, miután Gergő megpróbált rántottát sütni, és a zsír még a konyhai világítóra is felcsapódott. De emlékeztetni erre felesleges volt Gergő sosem ismerte be saját hibáit, helyette felnagyította Eszter minden, akár vélt hiányosságát is.
A vacsora a tévé háttérzajában telt tovább, Gergő pedig rendre be-beszólt, hogyan kéne igazi háziasszonynak lenni. Eszter csak bólintott, fejben már a holnapi munkahelyi jelentésen járt az esze. Egy nagy logisztikai cégnél volt vezető közgazdász, a negyedév vége pedig mindig leszívta az erejét. Hazatérve csendre és nyugalomra vágyott de csak napi leltárt kapott arról, miért nem éri el a szent, hibátlan és makulátlan Vargáné, az anyós, szintjét.
Vargáné Margit, Eszter anyósa, egy akaratos, energikus, igazán tettre kész asszony volt, csak az ő gazdasszonysága inkább katasztrófa volt, mint otthoni gondoskodás. Ha nagytakarított, a lakás minden bútora felborult, és a port még a kulcslyukakból is kiporolta. Gergő ilyen környezetben nőtt fel, igazi anyakultuszban, és fel sem fogta, Eszter miért nem áldozza fel az életét a háztartás oltárán.
Az este lassan éjféllé kúszott, de a feszültség nem oldódott. Gergő a kanapén hevert a tabletjével, Eszter döntött: kivasalja Gergő másnapi ingjeit. Felállította a vasalódeszkát, bekapcsolta a vasalót, és elővette a világoskék inget. Az anyag puha volt, de makacs gyűrődésre hajlamos.
Eszter, megint hogy csinálod? Gergő hirtelen ott termett a háta mögött, amitől összerezzent.
Ott állt az ajtóban, összefont karral, szúrós pillantással nézve a vasalást.
Mi van megint, Gergő?
Ki vasal így? Mindenhol hajtásnyomot hagysz. Anyu mindig előbb az ujjakat, majd a hátát, végül de csak nedves gézen keresztül! a gallért csinálja. Te meg forró gőzzel közvetlenül a szöveten, ki fog csillanni! Amúgyis tönkreteszed az inget.
Eszter letette a vasalót a tartójára. A gőz halkan szisszent, mintha a gondolatait fogalmazná meg.
Ha szerinted jobban tudod, vasald ki magadnak javasolta, visszafogott hangon.
Férje szemforgatva fújt egyet.
Mindig ez megy. Egy szavam nem lehet, máris megsértődsz. Pedig csak jót akarok. Anyu is mindig mondja: egy nőnek tudnia kell gondoskodni a férje gardróbjáról, ez a család arca. Te meg állandóan elfoglalt vagy. Meló, jelentések A lakás meg elhanyagolt.
Elhanyagolt? kérdezett vissza Eszter, végignézve az álomra tiszta nappalin. Gergő, itt tisztaság van, minden mosott, főzök. Ugyanannyi órát dolgozom, sőt többet keresek, mint te. Miért kéne esténként Anyuka háztartási mesterképzését elvégeznem ingyen?
Már megint pénz! grimaszolt Gergő. Nem erről van szó! Gondoskodásról beszélek, a női feladatról. Anyu is mindig dolgozott, könyvtáros volt, de nálunk mindig volt leves, főétel, házi süti. Apám pedig mindig úriemberként járt. Te meg Eh, Eszterke. Vasald, ahogy akarod, holnap majd gyűrötten megyek, hadd lássák, milyen asszonyt fogtam ki.
Otthagyta Esztert a vasalóval és a hideg panasszal a torkában. Őrületbe kergette, de innen hova menekülhetett volna a lakás az övé volt. Ezt a nagymamájától örökölte még jóval a házasság előtt. Gergő csak egy bőrönddel és egy öreg laptoppal érkezett ide, de három év alatt úgy berendezkedett, mintha ő lenne a ház ura, aki folyton elégedetlen az alkalmazottjával.
A következő napok a hideg háború jegyében teltek. Gergő nagyokat sóhajtott, ha felfedezett egy porszemet a tükör szélén, vagy színpadiasan megsózott minden ételt, meg sem kóstolva. Eszter hallgatott, belemerült a munkába. Közeledett a szombat, amikor szokásuk szerint mentek ebédelni a Vargáné-mamára.
A szombati reggelt kapkodás indította. Gergő idegesen járkált fel s alá.
Eszter, megint tökölődsz! Anyu ki nem állhatja a késést. Vedd fel azt a kék ruhát, ne a farmerodat. Anyu szerint farmerral tinilánynak nézel ki, pedig már harmincnyolc vagy, igazán lehetne stílusosabb is.
Eszter, épp a kényelmes nadrágján húzta fel a cipzárt, megállt.
Nekem kényelmes a farmer, Gergő. Családi ebédre megyünk, nem Erzsébet királynőhöz.
Ez a tisztelet az idősek iránt! vágott vissza férje. Anyu egész hétig készült, te meg odacsattansz, mint egy szakadt diáklány.
Eszter végül farmert és fehér inget vett. Útközben Gergő hallgatott, csak a volánt csattogtatta; az autó részleteit amúgy nagyrészt Eszter törlesztette.
Margit mama lakását édes kalács- és sülthús-illat fogadta. A testes asszony kemény konttyal és kemény kézzel nyitott ajtót, frissen keményített kötényben.
Nahát, megjöttek! Végre! Gergőkém, mennyit fogytál, szegény fiam! Nem etet már téged ez a lány? összeölelte fiát, a menynek csak biccentett. Gyere be, Eszter, vendégpapucs ott oldalt. Óvatosan, most mázoltam fel a padlót.
Az asztalnál megkezdődött a szokásos egyszemélyes előadás. Margit mama a legjobb falatokat Gergőnek szedte.
Kóstold csak a kacsát, Gergőcském! Házi almával sütöttem, három órát pároltam. Neked főztem, nem úgy, mint mostanában a fiatalok: bedobnak mindent a lassú főzőbe, és kész de hol itt az étel, lányom? Igazi étel, igazán csak otthon. Nem igaz, Eszterkém?
Eszter udvariasan mosolygott, villával piszkálta a salátát.
Mindenkinek más az életritmusa, Margit néni. A lassú főző sok időt felszabadít nekünk.
Ó, idő! csapta össze a kezét az anyós. Mire? Netezésre? Mi mindent megcsináltunk dolgoztunk, gyereket neveltünk, háztartás ragyogott. Most minden robotporszívó, mosogatógép, de a melegség? Múlt héten voltam nálatok a függöny szürke, ablak opálos. Szégyen, Eszter. Egy nő arca az ablakai!
Gergő, kacsával tömött szájjal, helyeselt.
Ezt én is mondtam neki, anyu! Mondtam: mossuk le az ablakokat, cseréljünk függönyt. Ő meg: Majd hívok takarítót. Képzeld! Idegenek fognak takarítani a lakásban!
Takarító?! Margit mamáé kikerekedett szemekkel nézett Eszterre. Elment az eszed? Micsoda pazarlás! Egy nő keze minden zugot érintsen. Az idegen energia rosszat hoz. Ezért nincs is még gyereketek, sokat veszekedtek is, nem?
Ez gyomros volt. A gyerek téma fájt Eszternek, de ők dolgoztak rajta az orvosokkal, csak nem akart összejönni. Az anyós tudta ezt, de mindig odaütött, ahol a legjobban fájt.
Nem a takarító miatt vitázunk, Margit néni szólt Eszter határozottan, letette az evőeszközt. Azért, mert Gergő állandóan összehasonlít engem magával.
Csend lett. Gergő félre is nyelte a kompótot.
Mi rossz abban, ha a legjobbhoz mérjük magunkat? csodálkozott őszintén az anyós. Gergő büszke rám. Szeretné, ha te is felnőnél a szinthez. Nem visszaszólni kellene, hanem jegyzetelni a recepteket, amíg élek. Gergő megszokta a gondoskodást.
Pontosan! csapta rá Gergő, szalvétával törölgetve a száját. Ne kezdj vitát! Anyu igazat mond. Lehetnél nőiesebb és háziasabb is. Nézd meg, nála minden ragyog. Nálunk? Pókháló a szegélyen napok óta.
Hirtelen valami benn Eszterben eldőlt. Egy kapcsoló átkattant már nem akart tovább tűrni, csak cselekedni. Ránézett a férjére: jóllakott, elégedett, biztos a támogatásban. Az anyósán diadalmas életöröm.
Köszönöm az ebédet, nagyon finom volt mondta higgadtan Eszter, és felállt az asztaltól.
Már mennétek is? csodálkozott Margit néni. A teát se várjátok meg? Sütöttem Dobost!
Nem, mi nem megyünk. Én megyek. Gergő biztos marad még teára. Jó neki a meleg anyai körben.
Eszter, megőrültél? sziszegte Gergő a folyosón, karon ragadva. Ülj már vissza, ne szégyeníts meg anyu előtt!
Hazamegyek, Gergő. Fáj a fejem. Ahogy akarsz, jöhetsz utánam, de nálad van kulcs.
Kilépett a társasházból, mélyen beszívta a hűvös őszi levegőt, és hosszú hónapok óta először színtiszta megkönnyebbülést érzett. A terv fejében már akkor összeállt mintha csak várt volna a megfelelő pillanatra.
Az egész szombat estéjét nem pihenéssel, hanem csomagolással töltötte. Elővette a nagy bőröndöket a tavalyi Törökországban is ezekkel utaztak. Kinyitotta Gergő szekrényét, és módszeresen elkezdte a csomagolást: ingek, farmerek, pulóverek, zoknik, alsóneműk. Nyugodtan, könnyek és hisztéria nélkül, egyesével hajtogatta a ruháit. A marlenvasalót igénylő öltöny is bekerült a portfóliótáskába.
Gergő késő este, tizenegy felé tért csak haza. Anyu sült pogácsájának és határtalan önelégültségnek illatát hozta magával.
Na, most mit csináltál? szólt már az ajtóban, alig húzva le cipőjét. Anyu teljesen kikészült. Felszökött a vérnyomása, Corvalolt kellett adni. Önző vagy, Eszter. Mindig csak magadra gondolsz.
Ment a hálóba, ahol megállt: három nagy bőrönd és néhány doboz várta. A szekrény üresen tátongott.
Ez most mi? Utazunk valahova? akadozott a hangja.
Eszter a fotelben ült, könyvet olvasott. Letette az olvasmányt, s egyenesen, nyugodtan a férjére nézett.
Mi nem utazunk, Gergő. Te mész el.
Hogy? Hova? Szolgálati útra? Nem…
Nem. Te visszaköltözöl. Anyuhoz.
Gergő színlelt nevetéssel fújt ki.
Ez most valami vicc? Igyekeznék leállítani, késő van, aludni akarok.
Nem viccelek. Összepakoltam az egészet: ruháid, cipőid, papírjaid, a lemezgyűjteményed, sőt a kedvenc bögréd is. Holnap reggel kilencre hívtam költöztetős teherautót.
A férfi arca elpirult, egyre sötétebben.
Téged most ki akarsz dobni? Ebből a lakásból?
Az ÉN lakásomból, Gergő, mondta halkan Eszter. Pontosítsuk. Ez az én lakásom. Együtt éltünk itt, de úgy látom, nem boldogulsz ebben a környezetben.
Én boldogtalan vagyok? Mi mindent megteszek érted! A legjobbat akarom!
Pontosan. Neked itt minden rossz. Az étel sótlan, nem olyan, mint anyunál. A takarítás pocsék, nem olyan, mint anyunál. A vasalás rossz, nem olyan, mint anyunál. Én nem vagyok elég gondoskodó, nem olyan, mint anyu. Sokáig hagytam, elemeztem, de rájöttem: nem akarok és nem is tudok Vargánéval versenyezni. Ez vesztett harc. Miért is küzdenék tovább?
De hát család vagyunk! esett vissza védekezőbe Gergő.
A család azt jelenti, hogy egymást támogatjuk és nem abban leljük örömünket, hogy egymás hibáját keresgéljük, másvalakihez hasonlítva. Te itt sosem fogod jól érezni magad. Itt nem elég anyus az étel, nincs tökéletes rend. Én meg sosem leszek elég jó neked. Ezért találtam meg a tökéletes megoldást.
Eszter a bőröndökhöz lépett.
Visszamehetsz a paradicsomba. Ott finom húsleves, igazi töltött káposzta, és egy nő, aki mindenét neked szenteli. Ott boldog lehetsz. Én pedig végre nyugodtan lélegezhetek, anélkül, hogy félnem kelljen egy gallér-vasalási botránytól.
Gergő kinyílt szájjal tátogott, mint egy partra vetett hal, majd a szemében dühvillant meg.
Nem gondolod, hogy nekem is jogom van ehhez a lakáshoz? Itt újítottam fel! Tapétát ragasztottam, csempét cseréltünk! Beletettem a pénzem! Bíróságra viszlek!
Eszter szomorúan mosolygott. Erre készült.
Gergő, ha jogász vagy, jól tudod: a lakás a házasság előtti vagyonomból származik. A felújítás? Rendezzük: a tapétát vetted te, öt tekercset, kétezerért darabját plusz ragasztó: tizenkétezer forint. Visszaadom. Csempét, munkát én fizettem. Van róla átutalási bizonylat. Te döntesz: készpénz vagy utalás. A saját kezű munka karbantartás, nem növeli a tulajdont. Mehetünk perre, de többe kerül a költségvetés, mint amennyi a vita tárgya.
Gergő megtört. Tudta, igaza van. A középvezetői fizetése elment élelmiszerre, benzinre, csomagokra; az igazán nagy dolgokat mindig Eszter vitte.
Komolyan emiatt, pár szó miatt borítod fel a házasságunkat? remegett a hangja. Szeretlek, csak ilyen típus vagyok. Anyu, hát Ha akarod, sosem hasonlítalak össze vele többé!
Egy hétig? Egy hónapig? kérdezte fásultan Eszter. Nem, Gergő. Nem a töltött káposztán múlik. Az a gond, hogy nem vagy férj, hanem továbbra is anyuci kedvence maradtál. Társra vágyom, nem kisfiúra. Mi már nem tartozunk össze. Én szeretnék otton pihenni, nem vizsgázni minden este háziasszonyból.
Aznap éjjel külön szobában töltötték az éjszakát Eszter a hálóban, Gergő a kanapén. Reggel kilenckor megérkezett a teherfuvar. A rakodók gyors mozdulattal vitték le a bőröndöket.
Gergő az ajtóban állt, szánalmasan, zavarodottan a kabátjában.
Eszter, lehet, hogy mégse kéne? Anyu kiakad, ha így cuccal beesek! Mit mondjak majd neki?
Az igazat. Hogy a feleséged nem érte el az anyasági szintet, és hazaköltözöl. Nagyot fog örülni. Mindig mondta, hogy nem vagyok hozzád való. Most végre sikerült.
Becsukta mögötte az ajtót, kétszer ráfordította a kulcsot, fejét nekidöntötte a hideg fémlapnak, és felnevetett. Nem hisztérikusan felszabadultan. A lakásban csend volt. Senki nem zsörtölődött, nem kritizált, nem követelt.
Eltelt egy hét. Eszter élvezte az egyedüllétet. Rendelt egy takarításcéget láss csodát, a lakás ragyogott, és senki nem szólt egy szót sem az idegen energiákról. Ha nem volt kedve főzni, vett ebédet egy jó kifőzdében, vagy beült egy kávézóba a barátnőivel. Este lazított a fürdőben, olvasott vagy sorozatot nézett már attól sem rettegett, hogy vasalni kell.
Csütörtök este csörgött a telefon. Kijelzőn: Vargáné Margit. Eszter nagyot sóhajtott, de felvette.
Eszter! Mit műveltél?! remegett a hang a vonal végén. Hogy tehetted ki a férjemet? Idehaza minden idegszálamat tönkretette, egyfolytában fekszik, követeli a fasírtot, a zoknik szanaszét! Felborította az életrendemet! Öreg vagyok, nyugalom kell! Ő meg: Anyu, hozd ide, anyu, tedd oda, anyu, vasalj. Mondtam is: Menj a feleségedhez! mire ő: Eszter nem becsül meg.
Látod, felelt nyugodtan Eszter, éppen azt követeli, amit tőled megszokott. Ezt a szintet én nem tudom, munka mellett főleg, teljesíteni.
Miféle munka?! A feleség legyen a férje mellett! Vidd vissza! Tegnap azt mondta, hogy a levesem túl sós! Nekem! Sós!
Eszter elfojtotta a nevetést.
Sajnálom, Margit néni, de vissza már nem jön. Válni fogunk. Ha nem tetszik nálad, béreljen saját lakást. Tanulja meg, milyen egyedül lenni.
Válni?! döbbent le az anyós. Ki kell ábrándulj, Eszter, negyvenévesen, elváltan, ki kell neked még? Gergő meg jóképű férfi…
Pont jó. Jóképű férfi, tökéletes anyuval csoda ajándék másnak. Én már elboldogulok magamban is. Minden jót, Margit néni.
Letette, majd letiltotta Margit nénit. Utána Gergőt is.
Egy hónap múlva találkoztak az anyakönyvi hivatalban. Gergő meggyötörten, gyűrötten, sötét karikákkal a szeme alatt állt előtte.
Eszter, nem lehetne mégis újrakezdeni? nézett a földre. Anyuval lakni elviselhetetlen. Folyton veszekedünk. Azt hittem, szeret, de csak dirigál. Rájöttem, milyen jó volt nálad. Csend volt, nyugalom. Oké, talán a lecsód sótlan de legalább békém volt.
Eszter sajnálattal nézett rá, de a leghalványabb bánat nélkül.
Gergő, csak akkor jöttél rá erre, amikor te is az én helyzetemben ültél. De ez nem szeretet, csak kényelemkeresés. Te nem igazi társat keresel, hanem szolgáltatást. Én viszont nem vagyok egy lakótér, hanem ember.
De kiveszek egy lakást! Mindenről magam gondoskodok!
Tedd. Tanulj. Nőj fel. Csak már nélkülem. Hozzászoktam, hogy engem senki nem hasonlítgat senkihez. És ez túlságosan jó, nem mondok le róla.
Idegenként távoztak a hivatalból. Gergő megtörten ment a buszhoz, Eszter beült a saját autójába. Az anyósülésen egy utazási katalógus hevert. Régen álmodozott Rómáról, de Gergő mindig mondta, hogy drága, inkább menjenek vidékre anyuhoz ott van kert, levegő, folyó.
Most nincs többé kert. Csak ő maradt, az élete és a döntései. Beindította a motort, felhangosította a zenét. Előtte egy egész élet: ízekben is gazdag még ha egyszer-egyszer valaki kevesli is benne a sót.
