– Jaj, félek – állt meg Zsófia a kapu előtt.
– Mitől? A szüleimtől? – kérdezte Ákos, és megfogta a barátnője kezét.
– Attól, hogy nem fognak kedvelni – vallotta be Zsófia, bűntudatosan és ijedten nézve Ákosra.
– Ne félj. Majd meglátod, minden rendben lesz. Én szeretlek. És én leszek a férjed, nem ők. Gyerünk – húzta Ákos a lányt a kapu felé.
– Anyukámat Hédinek hívják, Hedvignek. Emlékezel? – oktatta ki.
Zsófia lassan elismételte.
– Izgalmamban biztosan elfelejtem vagy összekeverem – ismerte be őszintén.
– Apukám meg…
– Lajos, Lajosnak – örvendezett Zsófia. – Jó, hogy apukádnak ilyen egyszerű a neve. Anyukádé miért ilyen különleges? Valami külföldi gyökereitek vannak?
– Honnan veszed?
Bementek a kapun, és Ákos megnyomta a liftegombot.
– Anyukám apukája, a nagyapám nevezte el így a felesége után. Azt mondta, nagyon derűs lélek volt. Színésznő. Sajnos én már nem ismertem, fiatalon meghalt. A családjának angol gyökerei voltak.
A lift megállt, és barátságosan kinyílt. A fiatalok beszálltak.
– Nyugi, én veled vagyok – mondta Ákos, és magához ölelte Zsófit.
Az ajtót egy alacsony, vékony, rövidhajú nő nyitotta ki. Zsófinak túl fiatalnak tűnt ahhoz, hogy Ákos anyja legyen. Barátságosan mosolygott, és beengedte őket.
Bézs, folyós selyemnadrágot és fehér blúzt viselt. Az élénk fényben Zsófi észrevette az arcán a ráncokat, amelyek elárulták a korát.
– Jó napot – köszönt Zsófi, és segítségért Ákosra pillantott. De ő hallgatott. Zsófi, attól féltve, hogy elrontja a nevet, inkább lehorgasztotta a fejét.
– Gyere csak, Zsófi. Ne légy ideges. Senki sem tudja elsőre helyesen kimondani a nevem, mindig összekeverik – mondta megértően, és Zsófi hálásan mosolygott.
– Nem kell levetkőzni. Gyere. Laci! Hol vagy már? – kiáltotta Hedvig.
Nem sokkal később bejött egy vállas, jóképű férfi. Zsófinak Bogi emlékeztette, bár külsőre nem feltétlenül hasonlítottak. Mellette Hedvig törékeny tininek tűnt. „Milyen lehetett fiatalon, ha még most is ilyen jóképű?” – gondolta Zsófi.
– Lajos – mutatkozott be a férfi, és kezet nyújtott.
Zsófi a kis kezét a nagy tenyerebe helyezte. Rövid, barátságos kézfogás volt, a tenyere meleg és száraz.
– Üljetek le, különben kihűl minden – parancsolta Hedvig.
– Ákos, figyelj Zsófira – mondta Lajos, miközben bort töltött az előre kinyitott üvegből.
Hedvig óvatosan kérdezősködött, részleteket nem követelve. Közben mesélt a családjukról. A bor vagy a nyugodt ebéd hangulata miatt Zsófi érezte, hogy oldódik a feszültség.
– Ne aggódjanak a szüleid. A lakodalmat mi intézzük – mondta végül Hedvig, és jóindulatúan mosolygott.
Ákos családja tökéletesnek tűnt Zsófinak. Az ő szülei teljesen mások voltak. Anyukája az asztalnál mindenkinek próbált enni adni, apukája pedig sokat ivott, újratöltögetve magának, anélkül, hogy a többiekre várna. Ittasan pedig mindenkit életre okított, mindegy, hogy senki sem figyelt rá. Anyukáját is megsértette, ha próbálta lecsillapítani.
Zsófi mindig szégyellte apukáját. Miatta szívesen nem hívta volna meg őket az esküvőre, de persze megsértődnének. Bárcsak ilyen szülei lennének, mint Ákosnak. Miért is mondott igent a házasságra? Különböző világból jöttek… – Elmerengve nem figyelt Ákos szavaira.
– Mit mondtál? – kérdezte vissza.
– Azt, hogy tetszettél nekik.
– Csodás szüleid vannak. Bárcsak ilyen kapcsolatunk lenne, mint nekik. Látszik, hogy szeretik egymást. Meg téged. Az enyéim meg… Elképzelem, hogy fognak kinézni az esküvőn.
– Ne aggódj. Majd meglátod, nem fognak leégetni. Nálunk is vannak veszekedések. Talán nem annyira gyakran és hangosan, mint nálatok. Amúgy, már választottál ruhát? Azt akarom, hogy a legszebb menyasszony legyél – állt meg Ákos, és megcsókolta Zsófit.
Zsófi nem akarta egyedül menni a ruhaszalonba, és Ákos sem láthatta a ruhát az esküvő előtt. Anyukájával sem akart menni. Ő gyakorlatias ember, mindenen spórol. Nem, anyukát nem hívja. Maradt csak a barátnője, Piri. Hazaérve rögtön felhívta.
Piri örömmel csicsergött a telefonba. Kérdezősködött Zsófi élete felől, közben magáról is mesélt, alig hagyva szóhoz jutni. Végül, miután elmondta minden hírt, megkérdezte:
– Amúgy miért is hívtál?
– Azt akartam megkérni, menjél el velem a szalonba, válasszunk menyasszonyi ruhát.
– Férjhez mész? Szupi! Gratulálok! Persze… – lelkesedett Piri, és mesélni kezdett egy közös ismerősük esküvőjéről. Zsófit nem nagyon érdekelte.
– Segítesz? – vágott közbe nyersen.
– Hát persze. Mikor?
Másnapra beszéltek meg találkozót egy kávézóban, a szalon közelében.
„Milyen zajos ez a Piri” – sóhajtott Zsófi, letette a telefont. De más nem volt, akit megkérhetne.
A kávézóba előbb ért. A pincér azonnal odajött, és letette előtte az étlapot.
– Elnézést, kicsit később jöhetnél? A barátnőmet várom.
A pincér bólintott, és elsétált. Piri, mint mindig, később érkezett. Zsófi elkezdte bámulni az embereket. Hirtelen meglátta Lajost egy másik asztalnál. Nem vette észre, mert a szőAztán Zsófi mélyet lélegzett, megfogta Ákos kezét, és úgy döntött, hogy a szeretetük erősebb lesz mindennél, még a tökéletlen családok titkainál is.
