2024. május 14.
A mai nap egészen különös tanulsággal ért véget, és úgy érzem, le kell írnom, hogy ne felejtsem el.
Történt hát, hogy a nagypolgári budai villám tágas halljában, a magas mennyezetű szalonban, a kristálycsillárok alatt mindenki egyszerű cselédlányként tekintett Katára. Halk szavú, ügyes, szinte észrevehetetlen volt. Senki sem tudta, milyen múltra tekint vissza. Amikor vendégeim a festmények és szobrok mellett szóba elegyedtek róla, csak legyintettek: része a ház képének, akár az antik csillár vagy a márvány kandalló.
Ma délután, amikor a szalonban takarított, megállt egy asztalnál, amelyen egy különleges, arany- és ezüstberakásos sakk-készlet állt. Az aprólékosan kidolgozott bábuk a délutáni napfényben szikrázva tükrözték vissza az ablakok fényét. Kata hosszasan nézte őket, mintha belemerült volna egy másik világba.
A galériára vezető lépcsőn épp akkor ereszkedtem le, észrevettem, hogy a tekintete az arany sakk-készleten időzik.
Önelégült mosollyal fordultam hozzá. Biztos voltam benne, hogy a drága anyag csillogásán ámul el.
Csodálod a sakk-készletemet, Kata? kérdeztem gúnyosan.
Meglepődve, de tisztelettudóan fordult felém.
Igen, uram.
Vállat vontam, mintha nem lenne nagy ügy.
Tudsz egyáltalán sakkozni?
Igen, uram.
Most valóban felkeltette az érdeklődésemet. Játékot sejtettem a helyzetben, ezért azt mondtam:
Játsszunk! Ha nyersz, a tied ez az arany sakk-készlet.
Elnevettem magam, mert biztos voltam benne, hogy könnyű szórakozás lesz nekem. Leültem, ő pedig mindenféle bizonytalanság vagy önhittség nélkül ült velem szemben.
Elindult a játszma. Én határozottan, magabiztosan kezdtem, elvégre a sakk nálam mindig az erőfitogtatásról szólt. Ám egyre inkább feltűnt, hogy Kata minden támadásomat gondosan, pontosan védte ki. Bármilyen húzással próbáltam kedvező pozíciót elérni, mindenre készen volt a felelete.
Egy ponton a cseléd védekezésből támadásba váltott. Egy jelentős bábut önként feláldozott először hibának véltem. De hamar rájöttem, hogy csapdába csalja a vezéremet. Percek alatt észrevettem, hogy minden lépése egy gondosan előkészített terv része volt.
Kezdtem zavarba jönni. A játszma innentől más irányt vett. Az én offenzíváim erőtlenekké váltak, miközben Kata egyre biztosabban építette saját állását.
Végül, néhány csendes pillanat után, Kata higgadtan megszólalt:
Sakk-matt, uram.
Ott ültem, bambán bámulva a táblát, képtelenül elfogadni, hogy egy cseléd kieszközölte a vereségemet.
Ez hogyan lehetséges? Hogy győzhettél le? kérdeztem félúton a döbbenet és a bosszúság között.
Ő szerényen válaszolt:
Ön azt hitte, az arany tetszik nekem. Én csak a játékra figyeltem.
Nem tudtam megszólalni.
Kata csendesen folytatta:
Apám tanított meg sakkozni gyermekkoromban. Mindig azt mondta: a sakk nem a pénznek és a kevélységnek kedvez, hanem a türelemnek és a gondolkodásnak.
Valahogy ekkor enyhült a haragom.
Ön gyorsan akart nyerni mondta tiszteletteljesen. Én csupán kivártam a megfelelő pillanatot.
Ránéztem, és hirtelen más szemmel láttam őt. Többé nem jelentett csak egy cselédet, hanem egy okos, logikusan gondolkodó nőt. Előtoltam a sakk-készletet.
Ez a készlet a tiéd. Megígértem.
Kata azonban megrázta a fejét.
Nem kérem a sakkot.
Akkor mit kívánsz? érdeklődtem meglepetten.
Magabiztosan válaszolt:
Lehetőséget, hogy az eszem alapján ítéljenek meg, ne a ruhám vagy a helyzetem szerint.
Aznap rájöttem, hogy az aranynál is többet ér az a lecke, amit tőle kaptam. Azóta tudom: nem a csillogás, hanem a gondolat számít igazán.







