Móni, figyelj, nem jönnétek ma át hozzám? kérdezte reménykedve a húgom. Pisti elutazott, olyan unalmas egyedül a gyerekekkel.
Én, Mónika, az orromat dörzsöltem. A fejemben ezerféle kifogást pörgettem végig, mindegyik nevetségesebb a másiknál. Ha a munkára hivatkozom, Eszter úgysem hiszi el, ma szombat van. Ha a fáradtságra, rögtön faggatna, tanácsokat adna, megfigyeléseket osztana meg. Az ajkamba haraptam, nagyot sóhajtottam, és próbáltam kitalálni, mit válaszoljak.
Eszti, ma nem megy szólaltam meg sajnálkozóbb hangon, mint amennyire valóban bánkódtam. Lili beteg egy kicsit, itthon maradunk, sehova nem mozdulunk.
A vonal túlsó végén tétova csend támadt, aztán nagy sóhajt hallottam.
Jajj, de kár nyöszörögte Eszter. Milyen jó lenne, ha együtt lehetnénk, amíg a gyerekek játszanak
A szememet forgattam, hálás voltam, hogy Eszter ezt nem látta. A gyerekek játszanának Ugyan már! Lili rohangált volna a kicsik után, amíg a felnőttek teáznak a konyhában.
Igen, nagyon kár bólogattam. Amint jobban lesz, hívni foglak.
Eszter még egy darabig sóhajtozott, aztán jobbulást kívánt Lilinek és letette. Ránéztem a telefonom kijelzőjére és elmosolyodtam. Mindez alig négy percig tartott. Eszter meg sem kérdezte, hogy vagyok, mi újság a munkában, az egészségem, vagy akár a kedvem. Csak az érdekelte, elmegyünk-e hozzá. Kellett valaki, aki ingyen vigyáz a gyerekekre, ennyi volt az egész.
Az ajtóban megjelent Lili. Figyelmesen rám nézett.
Megint Eszter néni keresett? kérdezte.
Bólintottam, és letettem a mobilt a kanapé melletti kis asztalra. A lányom leült mellém, behúzta a lábait. Arcán bosszankodás és megkönnyebbülés keveredett.
Anya, én nem akarok hozzá többet menni mondta határozottan.
Felhúztam a szemöldökömet, figyeltem, mit mond. Lili összeszorította a száját, majd kiöntötte a szívét.
Mindig rám hagyja a kicsiket durcásan nézett. Én vagyok a játszós nénijük, nekem kell szórakoztatni, odaszaladni, figyelni rájuk.
A legidősebb is csak öt éves tette hozzá felháborodva. Nem vagyok bébiszitter, anya.
Lili, a kilencéves lányom, határozottan tudta már, mit nem szeret. Tudta, hogy ki kell állnia magáért, és mert is beszélni róla. Büszkeség töltötte el a szívemet.
Ne aggódj, többet nem fordul elő megsimogattam a fejét.
Lili elégedetten mosolygott, majd bement a szobájába.
A plafont bámultam, hagytam, hogy gondolataim hadd kavarogjanak. Furcsát alakult nálunk a családdinamika. Eszter négy évvel fiatalabb nálam, de már négy gyereke van. Négy! Nekem egyetlen lányom van, ő is még kicsi. Mennyit kell még beleadni erőt, időt, szeretetet Liliből, hogy felnőjön. Eszternél meg rögtön négy.
Megdörzsöltem a halántékom, becsuktam a szemem. Eszter mindig is azt gondolta, hogy a gyerekei nevelése az egész család dolga. A mi szüleink Ilona és István bácsi az elsők voltak, akikre rázúdította a feladatokat. Utána a férje szülei, szomszédok, ismerősök, távolabbi rokonok az egész família dolgozott Eszter gyerekeiért. Mindenki, kivéve Esztert.
Én sosem így éreztem. Anyámat csak végső esetben hívtam segítségül amikor beteg voltam, amikor a munkahelyemen vészhelyzet volt, vagy tényleg nem lehetett máshogy. Minden más helyzetben megoldottam magam. Eleinte nehéz volt, de megoldottam. Lili egy okos, önálló, erős kislány lett.
Eszter viszont évről évre egyre pofátlanabb lett.
Elhessegettem a rossz gondolatokat, felálltam a kanapéról. Ma sikerült megszabadulnom a húgomtól, ez is eredmény. Vártak a szokásos hétvégi teendők. Kimentem a konyhába és kipakoltam a mosogatógépet.
…Teltek a napok, munka és házimunka között eltűntek az órák. Péntek este csörgött a telefonom, Eszter neve villogott a kijelzőn. Nagyot sóhajtottam és felvettem.
Móni, hogy van már Lili? cseppnyi túlzott aggodalom hangzott a húgom hangjában. Rendbe jött?
Igen, semmi baja, szaladgál, mintha mi sem történt volna dőltem a falnak.
Szuper! A hangja hirtelen felvidult. Akkor muszáj hétvégén nálam aludnotok!
Forgattam a szemem. Kezdődik a szokásos alkudozás.
Annyira unalmas egyedül panaszkodott. A gyerekek nyűgösek, Pisti elutazott.
Eszti, ottalvás nem megy, ráztam a fejem. De szombat délelőtt beugrom.
A vonal végén hosszabb morgás, Eszter többet várt. De végül beletörődött a délelőtti látogatásba.
… Szombat reggel borús, hűvös idő fogadott. Felöltöztem, kabátot vettem, és egyedül indultam el. Harminc perc busz, tíz perc gyalog, és ott voltam Eszterék lakásánál.
Eszter ajtót nyitott, kíváncsian nézett mögém.
És Lili? összevonta a szemöldökét.
Elfoglalt léptem be. Tanul, dolgozatot írnak hétfőn.
Eszter úgy húzta el a száját, mintha citromot evett volna. Mérgesen csapta be az ajtót.
A keresztlányom mostanában igazi kis hercegnő keresztbe fonta a karját. Se nem jön, se nem hív, se üzen.
Levettem a kabátom, felakasztottam az előszobában. A gyerekek bentről ordítoztak, csattogott valami a szobában. Egyszerűen Eszterre néztem.
Egyszerűen belefáradt abba, hogy bébiszitter legyen nálatok mondtam nyugodtan.
Eszter szinte azonnal felrobbant, arca elvörösödött, a szeme dühösen szűkült.
Ez teljesen természetes! emelte fel a hangját. A nagyobb segít a kicsiknek!
Nem idegen gyerekeknek! mondtam bennem is nőve a düh.
Kiknek idegenek? csattant fel. Hiszen az unokatestvérei!
Lili még csak tíz éves, Eszter összeszorítottam az öklöm. Ő is egy gyerek, nem cseléd.
Eszter közelebb lépett, dühödt pillantással szúrt át. Bentről a legkisebb sírása hallatszott, de Eszter ügyet sem vetett rá.
Majd jót tesz neki! bökött felém. Legalább megtanul bánni a gyerekekkel!
Ez nem az ő feladata! én is felemeltem a hangom. Neki nincsenek testvérei!
Hát akkor gyakoroljon az énjeimen! üvöltött. Hadd tanuljon!
Hátrébb léptem, nem hittem a fülemnek. Eszter nyíltan csak azt akarta, hogy Lili ingyen bébiszitter legyen.
Hallod egyáltalán magad?! ráztam a fejem. A lányomat ki akarod használni, csak mert kényelmes.
Mégis mi rossz van benne? feltette a kezét a csípőjére. Egyedül nem bírom!
Akkor minek vállaltál négy gyereket? löktem ki a számon, mielőtt megállíthattam volna magam.
Eszter teljesen kifakadt, arca szinte bíborvörös lett, az erek kidagadtak a nyakán.
Neked majdnem felnőtt lányod van! már visítva kiabált. Hetente néhányszor igazán jöhetne suli után segíteni!
Ez volt az utolsó csepp. Valami átszakadt bennem.
Teljesen elszálltál magadtól, sziszegtem. Mástól várod a felelősségvállalást.
Én csak egy kis segítséget kérek! kiabált vissza Eszter.
Nem, te követelsz felkaptam a kabátomat. Azt hiszed, mindenkinek kutya kötelessége veled lenni.
Szüleink is segítenek! toporzékolt. Anyósom segít! Csak ti vagytok ilyen különlegesek!
Ők már idősek mondtam halkan. Nekik pihenni kellene, nem óvodát nyitni otthon.
Ők örülnek! ragadta meg a ruhám ujját.
Kihúztam magam a szorításából, elindultam az ajtó felé. Eszter még mindig vörösen állt a folyosón.
Többet nem jövünk mondtam, miközben kinyitottam az ajtót. Keress magadnak másik bébiszittert.
Kimentem, nem néztem hátra. Mögöttem Eszter kiabált, majd a lakásajtó nagy csattanással becsapódott.
… Anyu aznap este hívott fel. Rápillantottam a kijelzőre, felvettem.
Mónika, mit csináltál te már megint? dühösen remegett Ilona hangja. Eszter sír, teljesen kivagy! Hiányos lett, teljesen kikészült!
Csak az igazat mondtam neki, ültem le a kanapéra.
Miféle igazat? anyám megemelte a hangját. Hogy nemet mondasz a testvérednek?
Segíteni és szolgának lenni nem ugyanaz szorítottam meg a telefont.
Egyedül van négy gyerekkel! kezdett sopánkodni Ilona. A férje folyton úton! Nehéz neki!
Ő választotta nem hátráltam. Nem én, nem a lányom.
Lili pedig néha vigyázhatna a kicsikre! nem adta fel. Különben is, mindenki segít Eszternek, csak te vagy ilyen különc!
Nem vágtam félbe. A lányom nem lesz gondozója más gyerekének.
De hát egy család vagytok! Ilona szinte kiabált.
Az ablakhoz léptem. Odakint lassan sötétedett, a lámpák kigyulladtak.
Anya, ha te és apa feláldozzátok magatok Eszter gyerekeiért, tegyétek mondtam komolyan. Én ebbe nem megyek bele.
Önző vagy! kiabált anyám.
Van saját családom feleltem nyugodtan. Férj, gyermek. Nem fogok a húgom életéért élni.
Lenyomtam a piros gombot, nem vártam választ. A telefon az ölembe hullott, az arcomba temettem a kezem.
Meleg kis kéz ölelt át hátulról. Lili hozzám bújt, a vállamra hajtotta fejét.
Anya, mindent hallottam suttogta halkan.
Átfordultam, szorosan megöleltem őt, beszippantottam a hajából áradó gyereksampon illatot.
Minden érted tettem, simogattam a fejét. És ezután is érted teszem.
Lili rám nézett és elmosolyodott. Olyan hála és szeretet volt ebben a mosolyban!
Tudom, anya fogta meg a kezem. Köszönöm.
Ott álltunk az ablaknál, egymást ölelve, és néztük a budapesti estét. Valahol a város másik végén Eszter talán épp sírt az anyósának, valahol anyu hívogatta a rokonokat és panaszkodott az önző nagyobbik lányára. Itt azonban béke és melegség honolt.
Én a döntésemet meghoztam és többé nem hátráltam meg. Akkor sem, ha az a húgom vagy anyukám haragjába került. A legfontosabb Lili az ő gyerekkora, szabadsága, joga arra, hogy legyen, aki… csak egy gyerek.
