Amikor nagymamám megtudta, hogy az ő lánya, az én anyám, férj nélkül várja a gyermekét, teljesen kiborult. Anyám mindennapjai pokollá váltak szinte elviselhetetlen volt az élet vele, mégis anyám szó nélkül, türelemmel viselte a megaláztatásokat.
A születésnapomon nagymamám bezárta anyámat a házba, majd elment, magával vitte a kulcsot. Szerencsére ott volt a nővérem, aki korábban mentőápolóként dolgozott; ő vette el a kulcsot, és rohant segíteni anyámnak. Így születtem meg, és bármilyen nehéz is volt a helyzet, anyám mindig nagyon szeretett engem. Idős nagymamám a kertészkedés és földművelés világába vezetett be sok mindent megmutatott és megtanított, amiben ügyes lettem. Viszont, ha hibáztam, verbálisan bántott, olyan szavakkal, amiket gyerekként nem értettem teljesen, de éreztem, hogy bántani akar vele. Nem értettem, miért viselkedik így, miért nem szeret, vagy mit követtem el ellene. Hiszen ő is egyedül nevelte a lányát férje halála után, tudnia kellett volna, mennyire nehéz ez. Nélkülöztem a férfi szeretetet nem volt nagypapám, apám, vagy bátyám.
Később anyám férjhez ment, és még két gyermeke született, de sajnos a férje rövid életű volt. Megdöbbentő módon, nagymamám ezeknek a gyerekeknek sokkal több szeretetet adott, mint nekem valaha. Fájó volt, és irigykedtem rájuk.
Most már rég nem vagyok gyerek, nagymamám sincs velünk, de néha felidézem gyerekkori emlékeimet, amikor teljesen kívülállónak éreztem magam. A nagymamám keserű szavai még mindig visszhangoznak bennem, és felkavarják a régi érzéseket.
Egyszer anyámmal vásárolni mentünk, és ott találkoztunk egy asszonnyal, aki egy egész táska gyümölcsöt és édességet vett. Boldogan mesélte, hogy a lánya hamarosan édesanyává válik és közeleg az esküvő is. Az egész falu tudta, hogy Viktória lánya férj nélkül terhes, de az asszony őszinte szeretete és öröme annyira meghatotta anyámat, hogy emlékeztette őt a saját megpróbáltatásaira és azokra az átkokra, amiket neki kellett elviselnie hosszú éveken át.
Nagyon szeretem az anyámat, mindig hálás leszek neki, amiért megszült és mindent kibírt értem. Ő sosem bánt velem rosszul. Az anyai szeretete tiszta és határtalan.
A kérdésre, mit tettem volna a nagymamám helyében, nincs egyértelmű válasz hisz nem jártam az ő cipőjében. Mégis úgy érzem, a megértés, empátia és támogatás lett volna a legfontosabb. Minden nehézség ellenére a szeretetnek és emberségnek kellene vezetnie minket, hogy erős kapcsolatot alakítsunk ki a gyermekünkkel.
