Képzeld el, Zsuzsa, olyan sztorim van, hogy most is nevetnem kell, miközben mesélem! Tegnapelőtt csöngött a telefonom, ismeretlen szám. Felveszem, és a vonal túlsó végén egy női hang felcsendül:
Zsuzsika, képzeld, készülünk hozzátok látogatóba! Már a vonatjegyek is megvannak!
Na, már itt ledöbbentem. Hogy kik készülnek hozzánk, és hogy a csudába hív engem Zsuzsikának valaki, akire abszolút nem emlékszem? Egy kicsit zavarban voltam, de próbáltam normálisan válaszolni.
Elnézést, kihez van szerencsém?
Hangos nevetés, aztán ismét a nő:
Hát én vagyok az, Zsuzsika! A nagynénéd, Borbála!
Na, hát Borbála néni valahogy nem rémlett, de biztos, hogy nagyon távoli, ha az anyám sosem emlegette.
És miben segíthetek?
Jönnénk pár napra, csak két éjszakára, semmi zavarás, a fiamnak, Gáborkának kell a friss levegő, orvos ajánlotta! Te úgyis a Balatonnál laksz, nem?
Na, hát ehhez mit szóljak? Mondtam neki, hogy jó, de nem vagyunk panzió, meg hogy ha jönnek, akkor mindenki összepakol maga után. Azt mondta, természetesen, ő segíteni fog, nem zavarnak, stb-stb., tipikus udvarias szöveg.
Letette a telefont, én meg csak néztem a tizenkét éves lányomat, Rékát.
Na, anya, megint jön valaki hozzánk?
Á, valami Borbála néni, de esküszöm, fogalmam sincs, ki az.
Szerintem kérdezd meg a nagymamát!
Hát így is tettem, felhívtam édesanyámat, elmeséltem neki, ki készül hozzánk. De neki sem dereng ilyen név, ő is csak annyit mondott:
Zsuzsi, valószínűleg apád oldaláról van, majd megkérdezem, de gőzöm nincs…
No, mindegy, gondoltam, két nap, túléljük, főleg, hogy gyereknek elvileg szüksége van a Balaton levegőjére.
Tudod, hogy három éve vettem az apró házikót Balatonalmádiban, mikor elváltam és eladtuk a régi lakást. Rékával költöztünk le, és hát hirtelen mindenféle ismerős-rokon előkerült.
Az első évben még örültem, aztán hamar rájöttem, hogy a többség csak ingyen nyaralni akar, semmit nem segít, csak követelőznek. Azóta már nem engedek ide akárkit, de Borbáláékra most igent mondtam, mert valamiféle betegségről volt szó.
Ahogy megjöttek, rögtön le is esett, hogy Gáborka nem kisfiú, hanem egy majdnem felnőtt, legalább tizenöt éves srác, Borbála néni meg szemmel láthatóan rutinos nyaraló. Később derült ki, hogy orvosi ajánlásról szó sincs, csak egyszerűen szeretett volna meghúzódni egy kicsit balatoni ingyen szálláson.
Miért nem fogadtál minket az állomáson? ezzel indított Borbála néni, amikor találkoztunk, apu sem ismerte őket végül.
Rékám is ott volt mellettem, csak annyit szólt:
Nem anyu dolga mindenki után szaladgálni!
Borbála néni persze átsiklott rajta, de látszott, hogy nem tetszett neki a dolog.
Mikor bejöttek, rögtön letámadott:
Hol tehetjük le a csomagokat? Hány szobánk van?
Egy szobát tudok adni nektek, többre nincs hely mondtam neki, hogy világos legyen, nem luxuspanzióba jöttek. Erre ő:
De hát azt mondták, nagy kertes ház a tiétek, a Balaton partján!
Nem tudom, ki mondta, de ha nem tetszik, akkor még mindig elmeszállhattok egy szállodába.
Erre persze gyorsan csak mosolygott, és besurrant, hogy Jaj, Zsuzsikám, nem akartam megbántani, csak fáradt vagyok.
Gáborkával együtt lepakoltak, Réka suttogva szólt nekem:
Anya, szerintem nem lesz ez jó, kiteheted őket bármikor, ha túlzásba viszik.
Első este szerencsére csönd volt, mindketten kicsit siránkoztak, hogy szeretnek külön aludni, de hát ezt tudták előre két szoba átalakítás alatt, a nappaliba nem akartak menni.
Éjjel végre csend, de reggel… hát, barátnőm, ez kész komédia volt! Hatkor keltenek fel, én bagoly vagyok, tudod. Zsivaj a házban, kiderült, Borbála néni fürdőruhát keres, de egy komplett gardróbot kipakolt a nappaliba. Odakint meg Gáborka csapja a vödröt a fészer mellett, azt hittem, a szomszédok rendőrt hívnak!
Mondd már meg neki, hogy fogja vissza magát, itt mindenki alszik még! szóltam oda, nagy nehezen abbahagyta.
Elindultam kávét főzni, Borbála néni utánam:
Na, Zsuzsi, főznél nekem egy nagy bögrével, tejjel, három cukorral?
Besokalltam, elküldtem, hogy aki meg tudja kérni, az meg is tudja főzni.
Itt önkiszolgálás van mondtam neki, egyből megsértődött, de hát már reggel tele voltam velük.
Később kérdezték, hová menjenek strandolni, mondtam nekik az útvonalat, persze kérdezték ebédet is, mondtam, nem vagyok étterem, közeli vendéglőbe menjenek vagy süssenek maguknak.
Gondolhatod, mennyire megsértődtek, hogy nekik főzzek, de hát nem vagyok ingyen szakács, mondtam, hogy maximum 2 000 forintért fejenként főzök, de inkább étterembe akartak menni.
Eltelt a két nap feszültség, civakodás, de a csattanó a második nap délután jött. Mikor rákérdeztem, mikor mennek, mert így volt megbeszélve, Borbála néni közölte:
Jaj, Zsuzsikám, ne legyél már ilyen, hát egy hétre jöttünk, most hogy küldenél el minket?
Hát mit mondjak? Mondtam neki, hogy KELL menniük, mert más barátaim érkeznek, meg különben is megállapodtunk, hogy csak két napig maradnak. Kis dráma, könnyes szemek, de határozott voltam, hogy reggel költözniük kell ha nem, hívom a rendőrséget.
Végül borzasztó hangulatban, de összepakoltak, és soha többé ilyen rokonokat nem engedek be, akárhogy is sírnak vagy mesélnek rászoruló gyerekről. Még két nap is sok volt, komolyan!
Na, így jártunk, szóval ha nálad legközelebb ismeretlen rokon jelentkezik, inkább kérdezz utána kétszer is!
Vendégségbe jövünk hozzátok – csak két napra, ígérjük!
