Monika észre sem vette, mikor kezdett el lábujjhegyen járni a saját otthonában – mindent igyekezett halkan és észrevétlenül csinálni, hogy ne zavarja a lányát és a vejét.

Jaj, anyu, már megint halat sütsz? szólt be Dóra a konyhába.
Igen, de kinyitottam az ablakot, és bekapcsoltam a páraelszívót felelte Annamária.
Mióta négy hónappal ezelőtt a lánya hozzáköltözött, naponta többször hallotta az ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket.
Az ebéd túl sós lett, vagy nem jó helyre tetted a ruhákat. Vagy a tévé nálad túl hangos.
Annamária észre sem vette, mikor kezdett el lábujjhegyen járkálni a saját lakásában. Mindent csendben és óvatosan próbált csinálni, hogy ne zavarja Dórát és a vejét, Gábort.
Eleinte minden rendben is volt
Az esküvő után Dóra és a férje úgy döntöttek, külön költöznek. Albérletet vettek ki Budapesten, hétvégén jártak fel az édesanyjához. Ez teljesen érthető volt: munkájuk is volt, mindketten indítottak vállalkozást.
Egyik nap Annamária rosszul lett. A szomszédok mentőt hívtak, és pár perccel később Dóra is megjelent. Amikor kiengedték Annamáriát a kórházból, a következőt mondta neki a lánya:
Meglepetés vár rád. Szerintem tetszeni fog. Otthon majd meglátod.
Amikor belépett a lakásába, máris bőröndöket talált az előszobában.
Megbeszéltük, és úgy döntöttünk, mostantól nálad lakunk. Vigyázunk rád.
Annamária nem győzött csodálkozni a gyerekei viselkedésén.
Eleinte valóban odafigyelt rá Dóra: takarított, főzött, vasalt neki. De két hónappal később már szinte el is felejtette, miért is költöztek ismét össze.
Annamáriához visszatért az ereje, újra mindent egyedül csinált. Amíg dolgoztak, ő főzött, takarított.
Többször is kérte a lánya, pihenjen, ne dolgozzon annyit, de Annamária mindig megnyugtatta: még így is jobb, ha ő intézi a ház körüli tennivalókat.
Dóra és Gábor hamar ráérzett a közös élet előnyeire: nem kellett lakbért fizetni, a lakás mindig tiszta, és enni is bőven volt mit.
Anyu, ma este jönnek hozzánk a barátaink. Nem mennél át Marikához egy kicsit teázni? Mi se zavarunk téged, te sem minket mondta egyszer Dóra.
Annamáriának nem volt kedve estére elmenni otthonról. Ráadásul Marika néni korán lefekszik. Kint meleg volt, így inkább lesétált a ház körül, hogy egy kis friss levegőt szívjon. Az idő telt, de a vendégek még mindig maradtak. Annamária is már pihent volna, de makacsul várta, hogy Dóra szóljon, jöhet vissza.
Miklós bácsi, a földszinti lakó, épp a kutyájával sétált, majd fél óra múlva ismét visszaért, de Annamária még mindig a padon ült.
Elnézést, minden rendben? kérdezte Miklós.
Igen, csak a gyerekeim barátai nálunk vannak, és nem akarok útban lenni felelte Annamária.
Talán emlékszik rám, a földszinten lakom.
Persze, emlékszem.
Korábban is találkoztak, noha csak köszönni szoktak. Miklós bácsi felesége nemrég hunyt el, a gyerekei külön élnek.
Jöjjön fel hozzám teára! Hűvösödik. Felhívja a lányát, mondja el, hogy nálam lesz.
Annamária tárcsázta Dóra számát, de a lánya nem vette fel. Úgy tűnt, most nem kíváncsi az anyjára.
Menjünk bólintott végül Annamária.
Együtt teáztak, beszélgettek. Egyszer csak Dóra hívta fel Annamáriát:
Anyu, hol vagy? A vendégek rég elmentek, mi már aludnánk, de te még sehol.
A lánya hangjában újra ott bujkált az elégedetlenség. Annamária nem értette, ezúttal mit csinált rosszul. Készült vissza, Miklós pedig lekísérte az ajtóig.
Csak két emelet, lemegyek mondta Annamária.
Elkísérem, úgyis jobban érzem magam mondta a férfi.
Attól kezdve Annamária rendszeresen feljárt Miklóshoz. Volt, hogy együtt ebédeltek, teáztak. Néha Miklós főzött valami különlegeset. Aznap is nála volt, amikor a veje születésnapjára vendégeket hívtak.
Olyan csendes és békés a lakásod mondta egyszer Annamária.
Bármikor itt maradhatsz, akár örökre is ajánlotta Miklós.
Úgy nézett rá, hogy Annamária azonnal tudta, komolyan gondolja.
Meggondolom felelte mosolyogva, bár igazából már eldöntötte.