Képzeld el, most mondok neked egy olyan történetet, hogy a hideg is kiráz tőle.
Kép: Elegáns budai villa, fényűző előszoba, reggeli csönd. Az úrnő, Eszter, siet befelé. A 19 éves cselédlány, Flóra épp a kezében szorongat egy ezüst medált. Ahogy Eszter meglátja, elönti a düh, gondolkodás nélkül odacsap egy pofont, és a medál csilingelve a padlóra hull.
Hogy merészeled! Te kis tolvaj, azonnal takarodj ki a házamból! kiáltja, és gyakorlatilag kitessékeli a lányt.
Eszter megragadja Flóra karját, szó szerint végigrángatja a folyosón a bejáratig. Flóra könnyes szemmel tiltakozik:
Kérem szépen, asszonyom, csak a földön találtam! Nem vagyok tolvaj!
Közben a dulakodásban felcsúszik a cselédlány ujjatlan ruhája, és meglátszik a csuklóján egy különös, eper formájú anyajegy. Eszter egy pillanatra ledermed, szinte eláll a lélegzete.
A kezében még mindig ott a telefon, amit ösztönösen elővesz, és rápillant a háttérképre. Egy régi fénykép: csecsemő, a kezén PONTOSAN ugyanilyen eper alakú anyajeggyel. Eszter arca teljesen elsápad haragját hirtelen bénító sokk váltja fel.
Csak ennyit bír suttogni, remegő ajkakkal:
Dóra? Tényleg te vagy az?
Ekkor belép a szobába Márton, a komornyik. Eszter ráfordul, arcán olyan elfojtott düh, amit még ő sem látott tőle soha:
Azt mondtad nekem, hogy a lányom meghalt tizenöt éve!
Amíg Eszter nekiugrik Mártonnak, Flóra csak ámulva, értetlenül figyeli, mi folyik körülötte.
Márton falfehéren hátrál a falhoz, Eszter megragadja a zakóját és rázza:
Éveken át megbíztam benned, még bőven fizettem is a bizalmamért! kiáltja zokogva.
Végül Márton csak kinyögi az igazat:
Az ura… ki akart tagadni az örökségből. Ezért vittem el a gyermeket, hogy bosszút álljak. Egy vidéki árvaházba adtam le, aztán meghamisítottam a halotti anyakönyvi kivonatot. Nem sejtettem, hogy egyszer itt, ilyen véletlenül találkoznak majd újra…
Flóra, vagyis Dóra, odasimul a hideg márványfalnak. A medál, amiért az egész balhé indult, a lába elé gurul. Felveszi, kinyitja, és benne ott van a kis kép az asszonyról, aki most kétségbeesetten ölelné.
Csak alig hallani, ahogy kicsusszan a száján:
Akkor én… nem is vagyok árva?
Eszter térdre omlik előtte, sírván magyarázza:
Kérlek, bocsáss meg nekem… Bocsáss meg, hogy nem találtalak meg hamarabb! Most már senki sem bánthat!
Márton megpróbált meglépni, de a kiabálásra bejöttek az őrök, és az ajtóban elkapták. Emberrablás miatt jó néhány évig rács mögött lesz. Dóra és Eszter meg végre elindulhatnak azon a nehéz úton, hogy újra családdá váljanak.
Mert tudod, a titkok előbb-utóbb úgyis napvilágra kerülnek még tizenöt év után is!







