Author: Zoltán Váradi
2026. február 14., kedves naplóm, Már öt éve, hogy férjem, István, folyamatosan külföldön dolgozik.

Miklós hajnalra tért vissza a céges vacsoráról. Felesége, Eszter, már csendesen aludt, mintha fagyott

2026. június 26., keddi naplóbejegyzés Reggel, mielőtt a nap felkelt volna, Gábor megsimogatta Rékát

2026. június 27., keddi naplóbejegyzés Ma reggel nyitottam ki a ház bejáratát, és egy síró, fiatal nőt

Nem tudom, hogy a lányod megcsalja-e, de attól félek, hogy a gyerekek bajba kerülnek mondta a vejem

Amikor kicsi voltam, mindenki azt mondta, hogy az apám szemei vannak bennem. Szürke, mint a tó vize

Soha nem fogom elfelejteni azt a hideg decemberi éjszakát, amikor sírva keresett a telefonon.

Mártinak, drága lányom, szépítsd meg magad! Kihez akarsz házasságot kötni? szólalt meg anyám, miközben

Mihály, öt évig vártunk. Öt. Az orvosok azt mondták nem lesz gyermekünk. És most Mihály, nézd!

Ki vagy te nekem? kiáltotta Pál. Utána kifújta a nyálát, és elindult. Ő a kicsi Kincső az ablakhoz ropogott










