2026. június 26., keddi naplóbejegyzés
Reggel, mielőtt a nap felkelt volna, Gábor megsimogatta Rékát, s suttogta a fülébe:
Jó reggelt, Júlia.
A szavak után csak egy halk huhogás hallatszott, mintha a kékes álom még nem akarna elengedni.
Réka szeme felnyílt, de csak bólintott, mintha félelem fogta volna meg. A szíve hirtelen lehűlt, mintha mélyjében jégcsapokat érintett volna. Mi lehet ez? kérdezte magától. Minden rendben volt tegnap?
Gábor, még nyavalyogó szemekkel, felállt a szekrény mellől:
Réka, milyen hideg vagy, még a nyár is csak a szobában ragyog, de te a takaró alatt remeg. Megfőzök neked egy csésze teát.
A mosollya mintha egy vidám nóta lett volna a konyhában.
Réka még egy pillanatig feküdt, aztán lassan felállt, nehéz, ólomvasra emlékeztető lábakkal, és a fejében zúgó fehér zúgás szívta fel a gondolatát. Talán tényleg egy teás csésze lenne, amit igyekeznie kell.
Amikor Gábor kért egy kis palacsintát, Réka sötét tekintetében csak egy szó visszhangzott:
Reggel Júliának hívtál.
Micsoda, kedvesem? kérdezte meglepődve.
Gábor, ne játszd a bolondot. Reggel Júliának hívtál.
Talán csak hallottad, kedves. Júlia Júlia csak álomtalan szavak. Ez az egész hangulatod? Ó, nők… saját maguk találnak kifogást és dühösek.
Réka átgondolta a helyzetet, megöntözte a virágokat, megpirította a palacsintát, felöltözött, és elindult a munkahelyére. Talán tényleg félreértés volt: Júlia, Réka.
A fogorvosi rendelőben új titkárnő jelent meg: szőke, göndör hajjal, kecses alakú.
Kovács Gábor úr ma nem fogad, de tudok egy időpontot a jövő hétre.
Inkább magamra írj be, az lesz hasznosabb, söpörtélte Réka hirtelen.
Elnézést? kérdezte a titkárnő, szemük tágra nyílt.
Gólya. Réka Kovács, Gábor férje. Menj félre.
Ekkor a hangos interkom Gábor hangját hallotta:
Réci, hozd a kávét!
Réka sóhajtva válaszolt:
Rendben, megteszem.
Gábor belépve a kabinetbe, megkérdezte:
Rájöttél már a veszekedés okára?
Itt a kávé, és a palacsinta. A válási értesítődet postára küldöm. Jó étvágyat.
Mi a fenék a…? dühöngött Gábor. Mióta vagy ilyen, mintha a boszorkány egy seprűn repkedne.
A titkárnő, az a Gábor, mindig csodálatos, de miért nem fésülte meg a haját? Egy komoly fogorvos ilyen díszítéssel? vádolta Réka.
Elég, Réka. Nem bírja a hisztériádat. Egy hétre a vidéken pihenek, majd visszahívom, ha megnyugszol.
Réka dühösen válaszolt:
Késő már, Gábor. Nem tűröm a megcsalást. Ha továbbra is ilyesmit hallok, soha nem megbocsátok.
Gábor fáradt sóhajjal kortyolta a kávét, majd fellejtett:
Varvara távozott, Júliát a barátja ajánlotta.
Mióta?
Egy hónappal ezelőtt.
Miért nem szóltál? Mindig megosztottuk a híreket.
Nem gondoltam, hogy Júlia nálunk marad. De jól teljesít.
Nem kétségek között.
Csak a munkával! Nagyon jól teljesít!
És nem csak a munkával.
Ez csak véletlen volt! Nem akartam!
Nem akarnék, de változtatni fogok. mondta Gábor, miközben szemei könnyebben hullámzottak. Talán egy hétnyi nyugalomra lesz szükséged, Réci, de ne add fel.
Réka kétségbeesve vette tudomásul, hogy a ház, amely a szüleitől örökölt, üres és penészszagú, csak emlékeket idéz.
Barátja, Nelli, aki szintén a faluban lakik, azt tanácsolta:
Ne élj itt, Réci. Eladhatnád a házat, felvenned egy hitelt, és elköltözhetnél a városba.
Nem, Nelli. Tudod, mi vagyok. Nem fizetek hitelt. válaszolta Réka.
Az idő házát elérték a szomszédok: egy fiatal, vörös hajú titkárnő, Ágnes a helyi klinikán dolgozott. Rékát átvette a felfordulás.
A szomszéd, egy középkorú férfi, a kerítés mögül előlépett, és azt kérdezte:
Kaphatok vizet? A fúvóka itt már nincs.
Talán a kútban, válaszolta Réka.
A nap végén a házban felcserélődött a hűtőszekrény, a szék csak már a régi szívét őrizte.
Másnap hirtelen egy malac sikoltása történt, mint gyerekkorban. A házban semmi sem illatozott, de az ajtó nyikorgott. A szomszéd felkiáltott:
Ki vagy? Hívom a rendőrséget!
Ne ijedj, csak a szomszéd vagyok, a Hektort hoztam el.
A kerítés mögül egy fekete malac, Hektor kibújt, és Réka felé csavarta fejét.
Ez a te malacod? kérdezte a férfi.
Nem, csak átvándorolt ide.
A napi zaklatottság után a falu legközelebbi házában a kutyával bővült a társaság: egy kicsi kölyökkutya, akit Bodri-nek neveztek.
Mi lesz a nevünk? kérdezte a szomszéd.
Legyen Bence.
Nem, én már Bencés vagyok. Legyen inkább Csóró.
A nap végén, miközben a nap lemenő lángja megvilágította a régi ház árnyait, megértettem, hogy a bizalom és a hűség nélkül a legkisebb félreértés is óriási szakadékot tud nyitni.
**Tanulság:** A ház, a munka vagy a szerelmi szavak csak addig állnak, amíg őszinteség és megértés nem hiányzik közülük. Ha nem hallgatunk egymásra, még a legkisebb Júlia is a végére visz minket.
