**A pince titka: a váratlan gazdagság drámája**
A csendes Balatonszárszóban, ahol a tó sós szele keveredik a nyírfaerdők illatával, és a régi házak őrzik a múlt emlékét, Péter és Szilvia, a friss házasok épp új otthonukat rendezgették. Az első napot a takarítással töltötték, hogy életet leheljenek a régi falakba. Péter lement a pincébe, hogy rendet teremtsen. Kihúzott tucatnyi befőttesüveget, meglepődve fütyörészett.
— Szilvi, a szüleid ennyire szeretik a savanyított uborkát? — kiáltott fel a feleségének.
— Minek nekik ennyi? — lepődött meg Szilvia, kezét széttárva.
Péter rendbe rakta a pincét, másnap pedig a másikba ment, amely a nagyapa műhelye alatt volt. Ott a káosz uralkodott. Miközben a tömérdek holmit pakolta ki, észrevett két furcsa téglát a polc alatt. Kihúzta őket, és mögöttük egy rozsdás fém ládikát talált. A szíve hevesen vert. Péter kinyitotta a fedelét, és mozdulatlanságba dermedt.
Az utóbbi év tele volt változásokkal. Péter lediplomázott, összeházasodott Szilviával — a közgazdasági egyetemen ismerkedtek meg. Egy szupermarketben dolgoztak, gyűjtöttek az esküvőre. Nagy lagzit rendeztek, de azonnal felmerült a kérdés: hol lakjanak? Péter nagymamája élt a faluban, aki az utóbbi években a dédapját ápolta. A vénember 92 éves korában hunyt el. Péter szülei elhozták a nagymamát magukhoz, a házat pedig az ifjú párnak ajándékozták. Péter és Szilvia elragadtatással fogadták: a ház tágas, szilárd. A nagymama, mikor átírta a nevükre, titokzatosan motyogta:
— A dédapád gazdag ember volt, mielőtt különc lett. De még akkor is folyton babrált a házzal, csak másnapra mindig elfelejtette, mit csinált.
— Nagyi, mire gondolsz? — kérdezte Péter.
— Peti, figyelj jól mindenre. Talán találtok valami kincset.
— Hagyjuk már! — nevetett Péter.
— Ne nevess! Tizenöt éve, mikor már nem emlékezett semmire, találtunk egy elrejtett pénzt. Abból vették a szüleid a lakást meg a kocsit. De érzem, nem az volt az utolsó…
Az ifjú házasok beköltöztek, és nekiláttak a felújításnak. Az egész esküvői megtakarításukat elverték a házra — a bútorra már nem maradt. Péter, aki ügyes volt a kézügyességgel, megjavította a dédapa régi bútorait, a szülők is hoztak valamennyit. Az élet ment tovább! Aztán Péter nekiállt a pincéknek — kettő is volt: az egyik a ház alatt, a másik a műhelyben. Az elsőt hamar rendbe tette: még nem volt se krumpli, se zöldség. Az előző években Péter és apja mindent elpakoltak, és most is a hétvégére tervezték a krumplikitermelést. Az anyja ígérte, hogy átjön, a menyasszony szülei pedig segítenek.
A pincében minden volt: befőtt, savanyúság — tucatnyi!
— Szilvi, a szüleid tényleg ennyire szeretik a savanyított uborkát? — kérdezte Péter.
— Minek nekik ennyi? — sóhajtott Szilvia.
— Most csak kitisztítom, visszaadjuk nekik. A hétvégén szétosztjuk — döntötte el.
Kiszellőztették a pincét, és másnap Péter a műhely pincéjébe ment. Ott a romok hevertek. Úgy tűnt, a dédapa vagy a nagymama évek óta nem járt ott. A polcok penészesek, a befőttüvegek összetörtek, nehéz szag lebegett a levegőben. Péter takarított, amíg két gyanús téglát nem vett észre a polc alatt. Kihúzta őket — mögöttük egy rozsdás fémdoboz bukkant elő. Reszkető kezekkel kinyitotta… és elkáprázott. Forintok! Tíz csomag, tízezer- tízezer!
Berohant a házba, becsukta az ajtót:
— Szilvi, nézd, mit találtam!
— Jaj, Istenem! — Szilvia arcához kapott. — Mennyi!
— A nagyi mondta, a dédapa gazdag volt. Gondolom, elrejtette, és elfelejtette — fogott Péter egy csomagot. — Ezek régi bankjegyek, múlt századból.
— Ezek is — Szilvia megnézett egy másikat.
— Csak két csomag új, a többit nem fogadják el — sóhajtott Péter.
— Kétmillió forintból elindíthatnánk valamit — gondolkozott el.
— Peti, mit kezdjünk ezzel itt a faluban? A városban akartunk boltot! — kiáltott Szilvia.
— Azt is megnyitjuk.
— Várj, előbb nézzük meg, mit lehet kezdeni a régi bankjegyekkel — Szilvia a laptop elé vetette magát. — Pár bank váltja, de nagy jut— Persze, jutalékért, de akkor is megéri, — mondta Péter, miközben áttöltötött egy csésze kávét, és a tó felé tekintett, ahol a nap véA tó sima felszínén aranyszínű hullámok játszadoztak, mintha maga a sors jelezte volna, hogy életük új korszakának hajnala közeleg.







