A legfontosabb, hogy ne váljanak el
Végre Tamas és Enikő saját lakást vásárolt. Megvalósították régi álmukat, pedig a kislányuk már majdnem öt éves volt, és eddig albérletekben laktak.
„Tamas, olyan boldog vagyok” – mondta Enikő az első reggelen az új lakásban, és átölelte a férjét. – „A saját lakásunkban alszom… vagyis a miénkben! Ez érzés!” – lelkesedett a felesége.
„Én is örülök” – válaszolta a férj nyugodtabb hangon, ő sokkal visszafogottabb volt, mint Enikő.
Ez a higgadtság sokszor megmentette a házasságukat, mert Enikő túl heves volt, a férje pedig észrevétlenül lecsillapította. Így tartották össze magukat – persze a szerelem nélkül ez sem ment volna.
„Persze, így van” – bólintott Tamas – „de még át kell élnünk a felújítást. A lakás állapota…”
„Igen, tudom, de miért aggódsz? Megcsináljuk, és boldogan fogunk élni. Csak hát pénz kell hozzá, és mindent a lakásba öltünk” – sóhajtott Enikő.
„Hallod, mi lenne, ha felvennénk egy hitelt a felújításra? A lakást végül is hitel nélkül megvettük. De a felújításhoz is kell egy rakás pénz, és gyanítom…” – körbenézett a hálószobában – „nem kevés.”
„Még egy hitel? Még csak most fizettük ki az autóhitelt” – morogta Enikő. – „De más lehetőség nincs. A szüleinket már kihasználtuk a lakásvásárláshoz, segítettek, köszönjük nekik. Most magunknak kell megoldanunk. Rendben, Tamas, legyen hitel.”
„Felvesszük, megcsináljuk, és utána szabadok vagyunk. Akkor pihenhetünk is végre” – álmodozott Tamas, és Enikő bólintott.
Elhatározták: hitelt vesznek fel a felújításra. Régóta nem látta már ez a lakás friss festéket. Enikő mindig azt mondta:
„Ha egyszer saját lakásom lesz, pontosan tudni fogom, hogyan rendezem be.”
És most végre megtörtént a csoda, megvették a lakást, de minden sokkal bonyolultabb volt, mint ahogy elképzelte. Már a hitel is megvolt.
A lakás nem volt kicsi, sőt, praktikus volt – ha jól alakítják ki. Háromszobás, és a legfontosabb: nagy konyha. Pont ilyet akart Enikő, utálta a szűk, zsúfolt helyeket, ahol mindenki egymás útjában van.
A kislánynak is saját szobája lett, aki boldogan pakolta el a rengeteg játékot és babát.
Enikőnek voltak ötletei a felújításra, de a tervek megvalósítása forradalmat ígért. Túl sok mindent kellett átalakítani. Álmait apró problémák törtek szét: rosszul elhelyezett ajtók, ami miatt nehéz volt a bútorokat elrendezni, vagy kihasíthatatlan csövek, amik mindent tönkretettek.
„Tamas, tudod, mennyit kér egy tervező?”
„Elég sokat, drágám. Mégis mit akarsz? A jó tervezők drágák, nekünk nem fér bele” – válaszolta nyugodtan a férj.
Egész este a padlón ültek, színeket válogattak, majd végül bézs mellett döntöttek a falakhoz – meleg, otthonos hangulatot teremtő árnyalat. Szombatra megbeszélték, hogy elmennek a „Lakástrend” barkácsáruházba vásárolni.
De pénteken a munka után Tamas vidáman érkezett haza.
„Enikő, ma a munkahelyen a srácokkal a felújításról beszélgettünk. El sem hiszed, de Zsolti ajánlott egy ismerőst, aki tervező. Ráadásul jó. Még az igazgatónknak is tervezett.”
„Tamas, te magad mondtad, nem engedhetjük meg magunknak” – hűtötte le a férj lelkesedését Enikő.
„Pont ez a lényeg, hogy megengedhetjük! Zsolti azt mondta, ha rá hivatkozunk, kevesebbet kér. Ráadásul a lakásunk nem óriási. Szóval körülbelül négyszáz ezer forintba kerülne.”
„Mi?! Mennyi? Négyszáz ezer csak azért, hogy megmondja, milyen színű legyen a fal?” – dühödött fel Enikő.
„Nyugodj már meg! De legalább tökéletes lesz a lakás, egyedi dizájjal” – próbálta megnyugtatni a feleségét Tamas. – „És ha szépen akarsz élni, bele kell fektetni a szépséget. Na, én bedobtam az ötletet, te meg gondolkodj. Ha úgy döntesz, szólok Zsoltinak.”
Nagy volt a csábítás: gyönyörű otthon. Enikő végül beleegyezett. Másnap már ott volt Anna, a tervező.
„Hát, nem nagy a lakás, nehéz lesz megoldani” – körülnézett aggódva a tervező.
„Nekem van pár ötletem” – szólt közbe bizonytalanul Enikő. – „Csak nem tudom, megvalósítható-e. Ott szeretnék egy szekrényt” – mutatott egy helyet.
Anna azonnal elutasította:
„Nem, ez nem szekrényes hely. Megoldom én” – gondolkodott.
A tervező körbejárta a lakást, mögötte Tamas és Enikő. Aztán előállt az ötleteivel. Nem tetszett neki a laminált padló, de azt nem akarták kicserélni. Nem érdekelte, hogy a tervezőnek nem tetszik – Enikő imádta.
„A laminátumot csempével lehetne kicserélni, egy kis fémmel kombinálva. Stílusos lenne. De rendben, megértem, a padlót hagyjuk. Koncentráljunk a világításra és az összhatásra. Ezt a csillárt ki kell cserélni, nem illik ide” – jelentette ki határozottan Anna.
Enikő már érezte, hogy kezdi elveszíteni az önuralmát, csak a férje fogta a kezét, mintha intene: ne szólj. De úgy érezte, az otthona idegenné válik, nem erről álmodott.
„Anna forradalmat akar csinálni a lakásunkban” – súgta Tamásnak egy alkalommal.
„Enikő, de ő profi, ő jobban ért hozzá.”
Hallgatott, mert nem akart veszekedni, és eszébe jutott:
„A felújítás alatt a legfontosabb, hogy a házasság megmaradjon. Ez biztos. Nekem tanács kellett, hogyan valósítsuk meg a saját ötleteinket, ne pedig forgassanak







