Felmelegített házasság
Figyelj, Zsófi Próbáljuk ki a nyitott kapcsolatot? vetette fel óvatosan Balázs.
Tessék? kérdezett vissza Zsófia, kissé hitetlenkedve. Ezt most komolyan mondod?
Miért ne? Teljesen normális dolog vonta meg a vállát a férje, mintha természetes lenne a felvetés. Nézd csak Nyugat-Európára, ott egyre többen élnek így. Sokan azt mondják, ez felpezsdíti a házasságot. Te is mondtad, hogy a diétába néha belefér egy kis édesség, hogy meg ne csússz. Ez is ilyesmi, kicsit változatosabb lenne minden.
Zsófia lassan hunyta le szemeit, próbálva megemészteni a hallottakat. Szeretőt édességhez hasonlítani egyszerre volt nevetségesen buta és pofátlanul arcátlan.
Balázs kezdte. Ha menni akarsz, menj szépen. Megadom neked a szabadságot, de engem ebbe a mocskos játékba ne ránts bele.
Zsófi, ne legyél már tüskés! Szeretlek én. Csak már nincs meg a régi szikra. Jó lenne egy kis lángot csiholni, mostanában már csak a lakásról, a boltról, meg a villanyszámláról beszélgetünk, hát ez nagyon unalmas. Nekem is, neked is kellene egy kis pezsdülés. És én téged sem akarok korlátozni. Másokkal is beszélgetsz, kikapcsolódsz kicsit. Végül is, mit veszíthetnénk?
Zsófia szűkítette a szemét. Ekkor már egészen biztosan tudta: Balázs hazudik. A hezitáló tekintete, az ideges ujjal dobolás az asztalon Igen, neki már tegnapelőtt is kellett ez a szabadság.
Balázs, mondd meg őszintén: már van valakid, igaz? Csak most akarsz nyitott kapcsolatot, hogy megnyugtasd a lelkiismeretedet?
Jaj, már megint ez! legyintett a férfi. Akkor minek kérdeznék tőled ilyesmit? Már bánom is, hogy felhoztam. Látod, te mindig úgy viselkedsz, mint a múlt század asszonyai. Na, hagyjuk…
Ezek után úgy állt fel, mint egy megsértett szent, és átment a másik szobába. Zsófia pedig ott maradt egyedül a gondolataival.
Huszonöt év. Élete legszebb éveit adta oda. Tűrte a hullámvölgyeket, a pénztelenséget, a túlórák magyarázatát amelyek most már egészen mást jelentettek És most ott ül elégedetten, jóllakottan, és felkéri társul ez a családellenes bűncselekményhez. Pezsdülni Milyen kényelmes szó.
Aznap éjjel külön szobában aludtak. Mármint ő Zsófia nemigen aludt: csak nézte a mennyezetet, az ablakon át a csillagokat, és azon gondolkodott, hogy jutottak idáig. Hiszen valaha Balázs bodzacsokrokat hozott, keményen dolgozott, hogy méltó lagzit tarthassanak, boldog volt, amikor megszületett Anna, a lányuk. Most pedig Inkább menne el.
Hol vesztették el végleg egymást? Talán amikor már nem sminkelte magát otthon, hogy neki tetsszen? Vagy mikor először felejtette el a házassági évfordulót azzal, hogy túl sok a munka? Ma már mindegy is.
Egy része csak annyit akart: beadni a válópert, és mindent elfelejteni. De hát lehet ilyen könnyen kisöpörni egy fél életet a fejéből?
Tény, hogy nem volt köztük izzás, de volt közös otthon, megszokás, kicsit jól működő rendszer. Úgy tűnt, Balázs biztonságos háttér. Anna már rég elköltözött, az öregség előtt csak ők maradtak egymásnak. Egyszer Balázs még hitelt is felvett, hogy az ő édesanyján segítsen nem mindenkiben van ekkora önzetlenség.
Zsófia lelkét keveredő érzések töltötték meg: harag, düh, megbántottság. Lehet, hogy azt hiszi, úgysem találok mást? villant át rajta. Hogy csak egy öregasszony vagyok, aki senkinek sem kell? Hogy csak ülök otthon, főzöm a gulyást, kötöm az unokáknak a zoknit, míg ő addig csavarog, amíg kedve tartja, aztán hazatér?
Na azért azt már nem.
Rendben mondta reggel a férjének. Legyen ahogy akarod.
Hogy érted? értetlenkedett Balázs.
Beleegyezem. Próbáljuk ki a nyitott kapcsolatot.
Balázs majdnem félrenyelte a teát. Arra számított, veszekedés lesz, ehelyett ő csak higgadtan bólintott.
Hát rendben. Lehet, hogy még tetszeni is fog neked vetette oda. Amúgy este későn jövök haza, mondtam már?
Újabb tűszúrás. Ilyen hamar?
Az este szürke és csendes volt. Zsófia üresen, elhagyatva érezte magát. Mint akit megítéltek, és feleslegesnek találtak, mint egy régi, elavult mobiltelefont.
A tükör előtt megállva nézett magára. Fáradt szemek, szarkalábak, a haj bővebb, de a test még karcsú. Megeshet, hogy még mindig csinos? Lehet, hogy Balázzsal van a baj?
Hiszen tetszett ő másoknak is. Az utóbbi időben például Gábor, a szomszédos osztály vezetője gyakran dobott rá egy kedves pillantást. Pár hete került át hozzájuk egy másik telephelyről, őszes halántékkal, rekedtes hangjával, játékos félmosollyal. Mindig udvarias volt: kávét hozott, ajtót nyitott, bókokat mondott. Nemrég vacsorázni is hívta.
Gábor, diétázom. Ez a házas asszony diéta húzta el a száját Zsófia akkor.
Zsófi, a házasság csak egy pecsét az okmányban, nem billog mosolygott Gábor. De nem erőltetem.
Balázs nyitott kapcsolatot akart? Azt akarta, szellőztesse ki magát? Hát legyen.
Szia Gábor! A vacsorameghívásod még áll? Mostanában felszabadult némi időm, és hajlandó vagyok megszegni a diétát írta az üzenetben.
Ez nem bosszú volt. Egyszerűen csak nő akart lenni. Érezni, hogy önálló, élő személy, nem egy férj lábtörlője.
Az este ettől kezdve vegyes hangulatban telt el. Gábor figyelmes, udvarias, igazi úriember volt, meghallgatta, bókolt, és úgy nézett rá, mintha csak ő lett volna abban a budapesti étteremben.
Zsófia szégyellte magát, de közben rég elfelejtett, izgalmas érzések kavarogtak benne: láz, öröm, hogy valaki igazán odafigyel rá. Megint volt értelme az életnek a főzésen és Balázs kitaposott zokniján túl.
Feljössz hozzám? kérdezte Gábor, mikor befejezték a desszertet. Útközben veszünk egy üveg bort, nézünk valami filmet folytatjuk az estét.
Zsófia bólintott. Belül egy hang sikított: Állj meg! De aztán eszébe jutott Balázs arca, amikor azt mondta, pezsdüljön fel.
Ahogy Gábor lakásánál jártak, egyszer csak vadul csörgött a mobil. Balázs volt az. Kinyomta egyszer, majd kétszer is, de Balázs újra hívta.
Igen? vette fel, próbálva nyugodt maradni.
Hol vagy te már? támadt rá a férje. Tíz óra múlt, üres a hűtő, sehol se vagy! Teljesen elment az eszed?
Zsófia meghökkent. Gábor diszkréten átment a másik szobába, ő pedig egyedül maradt a családi drámával.
Hát… randin vagyok, Balázs.
Hogy érted azt, hogy randin?!
Magyarázzam, mint gyereknek? Tegnap te magad mondtad, hogy próbáljak ki mást, szellőztessem ki az életemet. Hát most ezt teszem. Nem tetszik az irány?
Nagy csend, csak Balázs szuszogott a vonalban. Majd kitört belőle a harag:
Tényleg elmentél valakihez? Hát én csak vicceltem! Csak próbára tettellek! Érted? Próbára! Te meg alig vártad, hogy lelépj, igaz? Egy napig duzzogtál, aztán azonnal másik férfihoz rohantál!
Zsófia már teljesen össze volt zavarodva.
És te hol voltál ma este?
Senkinél! A munkahelyemen! vágott vissza a férfi. Na ide figyelj Mindenféle bajt nem kell hazahozni! Vagy összepakolsz, vagy én megyek el. Váljunk el!
Letette a telefont. Zsófia döbbenetében csak a falat nézte. Úgy érezte, mintha leöntötték volna. Elárulták, megalázták.
Minden rendben? kérdezte Gábor.
Persze csak apróság próbált mosolyogni, de nem ment.
Zsófi nézett az órára a férfi. Jobbnak látom, ha inkább most hazamész, rendezed a dolgaidat.
A tündérmesének vége a hintó tökké változott, az úriember pedig csak egy ember volt, aki nem akart belekeveredni más családi gondjába. Hiszen ő is csak egy kellemes estére vágyott nem valaki más válási huzavonájába.
Talán már rögtön a válást kellett volna választani, de hát okos utólag az ember.
Aznap éjjel nem ment haza. Fogott egy szobát a közeli panzióban. Nem akarta Balázs dühét hallgatni, és kellett idő, hogy feldolgozza: a régi életük végleg véget ért.
Eltelt három év
Az élet szobrászként dolgozott rajta mindent leválasztott, ami nem volt már szükséges, még ha fájdalmas is volt.
Balázs feltűnően gyorsan talált új kedvest. Még a válás előtt. De a nő eltűnt, amikor eladták a közös lakást, magával vive Balázs részét a pénzből hárommillió forintot.
Gáborral nem lett semmi. Az irodában látták egymást, de már csak közömbös Jó reggelt! és Köszönöm! hangzott el. Zsófia egy dolgot megtanult: a férfiak, akik szeretőként szívesen eljátsszák a nagy férfit, egy pillanat alatt felszívódnak, amint tényleges társ vagy támasz szerep merül fel.
Zsófia viszont már nem keresett senkit. Az új, saját lakásában hirtelen rengeteg ideje lett. Amit egykor Balázs hisztijére pazarolt, most magára fordíthatta.
Reggelente úszni járt végre elmúlt a hátfájás , angoltanfolyamra iratkozott, hogy ne rozsdásodjon az agya. Rövidebbre vágatta a haját, lecserélte az összes régi ruháját.
És végül nagymama lett.
A lánya, Anna, fél éve adott életet kisfiának, Benedeknek. Amikor a válás kitört, Anna Balázs mellé állt, hiszen apja kellőképpen áldozatnak mutatta be magát, mondván Zsófia tönkretette a családot egy idegenért.
Ám az idő mindent helyretett. Anna végül eljött, hogy szemtől szemben kérje ki az anyja véleményét, hogy lássa, ki is ő valójában. De nem a hűtlen asszonyt találta, hanem egy fáradt, de őszinte nőt látta.
Zsófia elmondott mindent. Balázs maga akarta ezt. Már régóta nem volt egyedül, már a közös életük vége felé magányosnak érezte magát. Anna, aki maga is férjezett volt már, megértette anyját. Aztán Balázs új kapcsolata végképp Zsófia oldalára billentette a mérleget.
Most Zsófia a lánya konyhájában ült, ölében Benedekkel, a kisunokával, aki épp igyekezett megragadni nagymamája ujját.
Apa egyébként megint hívott szólt Anna. Azt mondta, hogy meglátogatná Benit.
És te? kérdezte nyugodtan Zsófia.
Mondtam, hogy nem leszünk otthon sóhajtott a lány. Nem engedem be, anya. Hol téged szid, hol meg rám tukmálja, hogy jöjjetek össze. Mindig felzaklat, amikor felbukkan. És egyébként sem szeretném, ha Benit is ellened hangolná. Hadd élje csak tovább a maga szabadságát
Zsófia hallgatott, csak szorosabban ölelte magához Benedeket.
Balázs mindent megkapott, amire vágyott: teljes szabadságot. Már senki sem várta haza, senki sem kérte számon, senki nem zavarta a tévézésben. Csak most tapasztalta meg, a szabadság sokszor keserű magány ízével jár. És ekkor már késő volt visszakozni.
Mert néha egy kapcsolat csak megszokásból él tovább de amint felelőtlenül elengedjük a régit, rádöbbenünk: az igazi tartalom mindig a szeretet, a kölcsönös figyelem és a tiszta szív volt, nem a változatosság. És ez az, amit minden veszteség után újra meg kell tanulni értékelni önmagunkban is.
