Személyes naplóbejegyzés, 2024. április
Komolyan azt tervezed, hogy a szombatot a garázsban töltöd, és lomokat pakolászol? Az egész napot? nézett rám hunyorogva, pimasz mosollyal Luca, miközben villájával egy újabb falat túrótortát emelt a szájához.
Én, Márton, hátradőltem a kávézó kopott foteljében, két tenyeremmel átölelve a félig kihűlt kapucsínós bögrét.
Luca… Ezek nem lomok, hanem a gyerekkorom kincsei! Valahol ott porosodik még a Tutti Frutti rágómatricáim gyűjteménye is! Képzeld el, miféle kincsestár lapulhat ott.
Te jó ég, te tényleg elraktad a rágós papírokat? Melyik év óta gyűjtöd őket?
Luca elnevette magát, a vállai remegtek, ahogy visszafojtotta a kacagást. Ezt a budai, szilvalila kanapékkal és folyamatosan párás ablakokkal berendezett kávézót már régóta a saját területünknek érezzük. A pincérnő, Mariann, már nem is kérdezi, mit kérünk: automatikusan elénk teszi a kapucsínót nekem, lattét Lucának, mellé egy adag napi sütit, kettőnknek. Tizenöt év barátság után minden mozdulatunk rutinná vált.
Jól van, bevallom, biccentettem felé a bögrével, a garázs várhat. Meg a kincsek is. Kristóf meghívott minket vasárnap grillezni. Ha gondolod…
Tudom, három órán át válogatta tegnap a szalonnasütőket a neten. Három órán keresztül! Kezdtem azt hinni, oxigénhiányos leszek az unalomtól.
Nevettünk, a kávégép zúgásába és a környező asztalok halk beszélgetésébe veszetten…
…Soha nem voltak közöttünk kínos szünetek vagy kimondatlan szavak tökéletesen ismertük egymást. Luca máig emlékszik, hogy én, az örökké kócos hajú, hetedikes, runt barna fiú odamentem hozzá az új osztályában elsőként. Én meg fel tudom idézni, amikor egyedüliként nem nevetett a szemüvegem vastag, műanyag keretén.
Kristóf sosem feszengett emiatt a barátság miatt a megismerkedésük óta üdítő magától értetődéssel vette, hogy a felesége és a gyermekkori barátja összeszokott páros. A péntek esti társasoknál ő kacagott a leghangosabban, amikor századszor is alulmaradtam Lucával szemben a Scrabble magyar változatában, az Észkerékben, s miközben mi vitáztunk Activity szabályain, Kristóf újratöltötte mindannyiunk poharát meleg teával.
Csaló vagy, azért nyersz mindig! puffantotta Luca egy alkalommal, és kártyalappal célozta meg a férjét.
Stratégia, kedvesem, stratégia, felelte Kristóf, miközben összeszedte a padoszét hulló lapokat.
Mindig örültem, hogy Lucát ilyen kiegyensúlyozott társ mellett láthatom; puhább, boldogabb lett mellette. Tényleg örültem, szívből, ahogy csak egy igaz barát képes.
Aztán felborult a rend, amikor Viki beköltözött…
Kristóf húga, Viki, egy hónapja jelent meg náluk, vörös, sírtól duzzadt szemekkel. Válás után jött, hogy új életet kezdjen a házassága minden erejét felőrölte, csak ürességet hagyva maga után.
Az első estén, amikor becsuktam magam mögött Luca és Kristóf ajtaját egy szokásos társas parti kedvéért, Viki felpillantott a mobiljáról, és úgy végigmért, mintha próbálná beazonosítani bennem a férfit. Valami átkattant benne ott álltam előtte, nyugodt mozdulataimmal, szemüvegesen, azzal az együgyű mosollyal, amiért Lucával tizenévesen is összemosolyogtunk.
Márton mutatott be Luca, a barátom még az általánosból. Ez pedig Viki, Kristóf húga.
Nagyon örülök, Viki a kelleténél tovább szorította meg a kezemet.
Onnantól a véletlen találkozások megszaporodtak: ha Lucával beültünk a kávézóba, szinte biztos, hogy Viki is ott volt; amikor benyitottam hozzájuk, süteményes tálcával jelent meg; a társas esteken pedig úgy ült mellém, hogy a vállunk összeért.
Ide tudnád adni azt a lapot ott? hajolt át hozzám Viki, haja mintha véletlenül siklott volna a nyakamhoz. Jaj, bocsi…
Finoman elfordultam, valami udvariasat motyogva. Kristóf csak vállat vont Luca mellett ülve a húga mindig is túlpörgött.
A flört egyre nyíltabb lett: Viki mélyen nézett rám, csupa bókot zúdított rám és állandóan hozzám ért. A nevetése annyira harsány volt, ha poént mondtam, hogy Lucának szinte csengett tőle a füle.
Olyan szép kezed van, Márton! Hosszú, elegáns ujjak, igazi úri… zenész vagy?
Hát… programozó.
Akkor is jól áll.
Kiszabadítottam a kezét a tenyeremből, és látványosan tanulmányozni kezdtem a lapokat a fülem, úgy éreztem, pirospozsgás.
Három csak baráti kávémeghívás után feladtam; Viki tényleg tetszett vibráló, lelkes, élénk lány volt. Talán, gondoltam, ha tényleg beindul köztünk valami, végre nem fog minden egyes találkozáson farkaséhesen méregetni. Talán minden visszatér majd a normális kerékvágásba.
Az első pár hét tényleg jól telt együtt. Viki boldog volt, oldódni tudtam, a közös esték visszakapták a régi nyugodt hangulatukat. Aztán Viki észrevett valamit, amit inkább nem akart volna.
Felfigyelt rá, hogy ha Luca megjelenik a színen, én is feléledtem. Hogy egyetlen mosolyával feloldódik minden feszültség az arcomon. Hogy a mondatainkat befejezzük egymás helyett, hogy köztünk olyan kapcsolat van, amibe neki sosem lesz igazán belépése.
Viki féltékenysége alattomosan kúszott szét a kapcsolatunkban.
Miért lógsz állandóan vele? állt elém keresztezett karokkal egy este, amikor már indultam volna haza.
Mert ő a barátom tizenöt éve, Viki. Ő az…
De én vagyok a barátnőd! Én! Nem ő!
A veszekedések árja elborította a napjainkat. Viki sírt, kiabált, követelt. Én próbáltam magyarázkodni, békíteni.
Többet gondolsz rá, mint rám!
Ez hülyeség, egyszerűen barátok vagyunk.
Barátok nem néznek így egymásra!
A telefonom percenként rezgett, ha Lucával voltam.
Hol vagy? Mikor érsz haza? Már megint vele vagy?
Először csak lehalkítottam a rezgést, de Viki előbb-utóbb utánam jött feltűnt a kávézóban, a ház előtt, a parkban.
Viki, kérlek, masszíroztam a halántékom, fáradtan, ezt már nem bírom tovább.
Az nem normális, hogy többet vagy más feleségével, mint velem!
Luca is egyre fáradtabban viselte mindezt. Minden közös találkozó egy kész tortúra volt; mikor bukkan fel Viki, milyen jelenetet rendez?
Lehet, jobb lenne, ha ritkábban találkoznánk… kezdte egyszer, de félbeszakítottam:
Szó sem lehet róla! Nem mi fogjuk átszabni az életünket miatta. Csak ő nem látja be.
Ám Viki ekkor már döntött. Ha nem megy tisztességesen, majd megy csúnyán.
Azon az estén Kristóf a konyhában ült, amikor Viki benyitott.
Tesóm… Mondanom kell valamit. Nem akartam, de muszáj… tudnod kell, mi zajlik igazából…
…Könnyek között, adagokban szőtte a hazugságot. Állítólagos titkos randik, holdkóros pillantások, kéz a kézben amit senki más nem látott, csak ő.
Kristóf arcáról lehetetlen volt olvasni, csak hallgatott.
Amikor Lucával hazaértünk, valósággal vágni lehetett a levegőt. Kristóf hátradőlve ült, mint aki látványos előadásra készül.
Üljetek le intett a kanapéra , a húgom mesélt nekem valami elég pikáns sztorit a titkos viszonyotokról.
Luca megmerevedett, én fogamat csikorgattam.
Hogy merészelsz…
Azt mondja, saját szemével látta, mennyi a véletlen érintés és kacsintás.
Viki a fotelbe süppedt, nem mert felnézni ránk.
Én ekkor ráförmedtem úgy, ahogy tőlem szokatlan volt.
Elég volt, Viki! Túl rég tűröm ezt az őrületet!
Haragtól fehér lett az arcom. A nyugodt, türelmes Márton eltűnt valahova egy összeomlással egybekötött dühkitörés tört elő belőlem.
Végeztem veled! Most azonnal!
Nem teheted ezt velem…
Ezúttal tényleg sírt.
Ez mind miatta van! mutatott Lucára. Mindig őt választod! Mindig!
Luca kis szünetet tartott, hagyta, hogy Viki befejezze a sértett kirohanását.
Tudod, Viki, mondta végül higgadtan, ha nem akarnád minden pillanatát ellenőrizni, ha nem csinálnál ekkora cirkuszt semmiségekből, ez az egész sosem történt volna meg. Te rontottad el.
Viki felkapta a táskáját, és kiviharzott hangos ajtócsapódással.
Kristóf ekkor elnevette magát. Őszintén, hangosan, hátradőlve.
Hála az égnek, végre!
Felállt, és magához ölelte Lucát.
Nem hitted el, amit mondott? Luca a vállához bújt.
Egy pillanatig sem. Ennyi év után pontosan tudom, ti olyanok vagytok egymásnak, mint egy testvérpár: azon vesztek össze, ki ette meg az utolsó Túró Rudit.
Én mélyet sóhajtottam. Eltűnt a nyomás a mellkasomból.
Bocsánat, hogy ebbe is belerángattalak titeket.
Ugyan, Márton! Viki felnőtt nő, maga dönt az életéről. Most viszont vacsorázunk. Megsült a rakott krumpli, és nem fogom melegíteni csak azért, mert valaki hisztizik.
Luca lemondóan, mégis mosolyogva felsóhajtott. A családja együtt maradt, a barátságomat is megőriztem. Kristóf ismét bebizonyította, hogy feltétel nélkül bízik bennünk.
Elindultunk a konyhába, ahol az aranybarna rakott krumpli gőzölgött a tálban, és a világ végre visszatért a megszokott kerékvágásba.
