– A te feleséged már teljesen elszemtelenedett. Magyarázd el neki, hogyan kell viselkedni! – oktatta Márton édesanyja, Ilona. – Marika, nekem holnap lesz az új lakásom avatása! Annyi embert hívtam, te is tudod, hogy még semmi sincs berendezve. Tudsz segíteni, ugye? – Természetesen, Ilon néni – válaszolta Marika, pedig a hétvégére egészen mást tervezett. És elkezdődött. Harminc főre kanapé falatok. Cézár saláta. Felvágott tál. Gyümölcskompozíció. Díszítés, bútorrendezés. Képzeld el: péntek este, romantikus vacsora helyett, bevásárlás az Auchanban. Szombaton reggel hattól forgatás idegen lakásban. – Márton, legalább segíts a székeket elrendezni! – könyörgött Marika a férjének. – Ugyan, te úgyis jobban tudod, mi néz ki szépen! – legyintett Márton, miközben a híreket görgette a telefonján. Háromra a lakás csodásan megváltozott. Az étkezőben pazar fogadás, ízléses tálalás, virágok tökéletesen elrendezve. Marika nézte az eredményt és teljesen kimerültnek érezte magát. Az első vendégek pont négykor érkeztek. Ilona néni kollégái, régi szomszédok, barátnők. Mindenki megölelte a háziasszonyt, ámuldozott a lakáson, házavató ajándékokat adott. Marika a konyhában állt, és citromot szeletelt. – Hol van a menyed? – kérdezte valaki a vendégek közül. – Ott dolgozik a konyhában – legyintett hanyagul Ilona. – Marika! Gyere és köszönj szépen! Marika kilépett. Mosolygott. Üdvözölt mindenkit. – Nahát, milyen gondoskodó menyecskéd van! – lelkesedett egy elegáns kosztümös asszony. – Látszik, hogy ügyes a keze! – Igen, én jól neveltem őt – nevetett elégedetten Ilona néni. – Igazi támaszom van most már. És ez csak a kezdet volt. Marikának még egy szék sem jutott. – Jaj Marika, neked úgysem lesz időd leülni – sajnálkozott Ilona. – Inkább figyelj a tálcákra, szolgálj még. Marika bólintott. Mit tehetett volna? Ott állt egy sarokban, mint egy pincérnő. Hordta a falatokat, töltötte a pezsgőt, szedte el a használt szalvétákat. Az asztalnál közben vidám beszélgetés, koccintás, nevetés. – Emlékszel, Ilona, a régi munkahelyeden… – kezdte egyik kolléganő. Marika csendben hallgatta az idegen történeteket, amikben ő csak mellékszereplő volt. – Marika, a gyümölcsöt is frissítsd! – szólt hangosan Ilona. Marika elment a konyhába. Megmosta a szőlőt, elrendezte a tálon. – Micsoda szépség! – ujjongtak a vendégek. – Ilona néni, igazi mesternő segít magának! – Márton igazi okos fiú, hogy ilyen dolgos feleséget választott! – bökte ki a kosztümös asszony. – Biztos mindig meleg vacsora várja és rend van otthon! Mindenki nevetett. Márton is büszkén mosolygott. Mire is büszke? Hogy ingyen van házvezetőnője? De ezzel nem ért véget az este. Az asztalnál egyre szabadabbak lettek a beszélgetések. A vendégek feloldódtak, családias lett a hangulat, hangosabb lett mindenki. – Ilonka, meséld el, mennyire odavoltak érted a lányok főiskolás korodban! – nevetgélt egy régi barátnő. – Áh, minek emlékezni! – mondta kacéran Ilona, de látszott, mennyire élvezi a figyelmet. – Egész évfolyam bele volt szerelmes! Huszonévesen már igazi jóképű volt! Mindenki nevetett. Márton elpirult, de az is csak színlelés volt – hozzászokott anyja dicséreteihez. Marika az asztalnál állva poharakat törölgetett. Senkit nem érdekelt, hogy ott van. Mintha berendezés lenne – hasznos, de láthatatlan. – És utána a lányok sorba álltak érte! – folytatta Ilona. – Dekán is azt mondta: Márton lesz az évfolyam Don Juanja! És tényleg, mielőtt Marika jött, mennyi románc volt! – Elég, anya – motyogta Márton. – Miért, talán nem igaz? Marika úgyis tudja, hogy nem ő az első – nevetett Ilona. – Egy férfinak tudni kell az életet! Különben hogyan lesz családapa? A kosztümös asszony helyeslően bólintott: – Pontosan, Ilona. Egy nőnek csak előny, ha a férfi tapasztalt! – Így van! – támogatta Ilona. – Marika meg nyugodt, nem féltékeny! Mindenki Marikára nézett. Várták a bizonyítékot, hogy tényleg „nyugodt”. Marika bólintott. Nem volt más lehetősége. – Marika, hogyan ismerkedtetek meg Mártonnal? – érdeklődött a szomszéd. Marika szólásra nyitotta a száját, de Ilona megelőzte: – Bankban! Akkor lett Mártonból vezető, Marika meg tanácsadó volt. Rögtön látszott, hogy komoly, felelősségteljes lány. Felelősségteljes. Mintha munkába ajánlanák. – Mondtam is Mártonnak: figyelj erre a lányra! Nem valami szeles, hanem családcentrikus. Illik a családba! Képzeld el, rólad beszélnek, mint áruról. „Családba jó lesz.” – Lám, nem is csalódtatok! – kiáltott a kosztümös asszony. – Már látszik, milyen ügyes! Az egész bulit megszervezte, mindenkit kiszolgált. – Igen – mondta büszkén Ilona. – Rögtön tudtam, hogy rá lehet bízni a családot. Nem mint a mai fiatalok, akik csak magukra gondolnak. És ami a legfelháborítóbb – Márton végig hallgatott. Nem tiltakozott. Nem mondta: „Anya, elég.” Csak hallgatta, ahogy a feleségét úgy vitatják meg, mint a vásáron egy díjnyertes lovat. – És mikor lesz kisbaba? – jött a „szokásos” kérdés. – Ilonka, ugye már várod az unokákat? Ilona álmodozva sóhajtott: – Nagyon várom! De a fiatalok csak halogatják, munka, meg minden… Közben telik az idő! Marika érezte, hogy arca ég. A téma érzékeny volt – két éve próbálkoztak Mártonnal, Marika titokban járt orvoshoz, vitamint szedett; eddig minden rendben, de minden hónap új csalódás. – Ez az ő magánügyük – mondta tapintatosan a szomszéd. – Persze! – helyeselt Ilona. – De én már többször jeleztem – ideje lenne! Telnek a hónapok, szeretnék már babázni! Marika összeszorította a száját. Csak „jelezte”? Minden héten megkérdezte: „Van-e jó hír?” És Marika minden alkalommal pirult, motyogta a kifogást. – Mi van, ha még nem állnak készen? – tippelte finoman az egyik vendég. – Minek nem lenni készen?! – legyintett Ilona. – Mi ilyenkor már szültünk, semmi bajunk nem volt! Ezek most mindenre azt mondják, hogy nem készek. Az anyai ösztönt nem törlik el! Marika az ablakhoz lépett. – Marika! – szólt Ilona. – Miért vagy ilyen szomorú? Gyere ide, fontos dolgokról beszélünk! Marika közelebb ment, leült Márton mellé. – Hát nézzék meg Márton feleségét, milyen engedelmes! – folytatta Ilona. – Amit mondok, megcsinálja. Nem mint a mai fiatalok; azok csak követelőznek. – Milyen joga van egy feleségnek? – mondta elmélázva a kosztümös asszony. – Legfontosabb, hogy a férj boldog legyen, a család gyarapodjon. – Pontosan! – helyeselt a másik vendég. – Női boldogság: család, gyerekek. Marika hallgatta, egyre jobban szorult a torka. Róla szólt minden, de vele senki sem beszélt. – Ilonka, emlékszel Márton első komoly barátnőjére? – szólt közbe valaki. – Talán Aliznak hívták? – Jaj, ne is említsd! – nevetett Ilona. – Szép lány volt, de makacs természettel. Jó, hogy szétmentek! – Mi volt a baj vele? – firtatták a vendégek. Ilona sokatmondóan körbenézett: – Elképesztően makacs volt. Mindenről volt véleménye, mindig vitatkozott. Igazi büntetés! Mondtam is Mártonnak: „Fiam, gondold át, kell-e neked ilyen veszekedős nő?” Márton zavarodottan mocorgott, de hallgatott. – Jól tetted! – helyeselt a kosztümös asszony. – Az anya jobban látja, mi illik a fiához. Különben egész életében szenvedne. – Marika, hozz még jeget, légy szíves! – szólt Ilona. Marika a konyhába ment. Kinyitotta a hűtőt, elővette a jeget. Bámult a jégkockákra. Hirtelen rájött: nem vendég ezen az ünnepen. Ő csak kiszolgáló személyzet. Marika a konyhában állt a jégvödörrel, a sötét este és a világító erkélyek mögött mások a saját életüket élik. A nappaliból vidám hangok szűrődtek be. Valaki karaokét énekelt, mindenki vele mulatott. – Marika! – kiáltott Ilona. – Hol van a jég? A kávét is főzd le, kérlek! Marika rutinosan bekapcsolta a kávéfőzőt, fogta a vödröt, ment a nappaliba. – Nahát, itt van a mi dolgosunk! – tréfált a kosztümös asszony. – Hát Marika, miért vagy ennyire komoly? Mulass velünk! – Biztos fáradt – legyintett Ilona. – Egész nap talpon van. Ez a női sors – gondoskodni a családról. – Persze! – bólintott a szomszéd. – A férfi csak keressen! – És én nem keresek pénzt? – kérdezte halkan Marika. Mindenki felé fordult. A szobában csend lett. – Tessék? – kérdezte értetlenül Ilona. – Azt kérdeztem: én nem keresek? – ismételte Marika. Márton összehúzta a szemöldökét: – Marika, ezt most minek? – Mert Gál néni mondta: férfi keresi a pénzt, pihenhet. De én is dolgozom, vagy nem? A vendégek összevigyorogtak. Senki sem várta ezt a fordulatot. – Hát, dolgozol, persze – békésen mondta a kosztümös asszony. – De az más dolog. – Miben más? – Hát… – feszengve mondta – te tanácsadó vagy, Márton projektmenedzser. Neki több a felelőssége. – Értem. Az én munkám nem igazi munka. És a házimunka is az enyém. Szóval én dolgozom az irodában és otthon is. Márton csak az irodában. De pihennie neki kell. Kényelmetlenség ült a szobára. – Marika, mire föl ez? – morgott Márton. – Azért – mondta Marika, letéve a vödröt –, mert két napot szántam erre a bulira. Bevásároltam, főztem, díszítettem. Egész nap dolgozom. Még egy szék se jutott nekem. – Nem volt szándékos! – mentegetőzött Ilona. – Csak elrontottuk a számolást. – Elrontottátok – bólintott Marika. – Nem gondoltatok rám. Mert én itt csak szolgáló vagyok. – Marika! – Maxim rászólt. – Elég! – Mit elég? Kimondani az igazat? – Nyugodj meg – próbálta egyik vendég tompítani. – Ideges vagy. – Ne csináld ezt szégyent! – szólt Ilona. – Ilyet vendégek előtt nem illik! – De vendégek előtt lehet a házasságomat kitárgyalni? Lehet arról beszélni, hogy nincs gyerekem? Lehet a férjem volt barátnőit emlegetni? Ilona elsápadt. – Nem gondoltam, hogy rossz. – Pedig arról is szó volt, hogy Aliznak „saját” véleménye volt. Örült mindenki, hogy Mártonnak most olyan felesége van, aki „alkalmas”. Marika mindenkire ránézett. – Tudják mit? Aliznak igaza volt! Nem szabad hagyni, hogy ingyenes segítőnek nézzenek! – Miről beszélsz?! – Márton felállt. – Miféle segítő?! – Tudják, mit szerettem volna ma hallani? – folytatta Marika halkabban. – Azt, hogy „Ismerjétek meg a feleségemet! Ő bankban dolgozik, okos és tehetséges.” De ma csak az hangzott el: „Milyen ügyes. Milyen praktikus. Családba való.” – Marika, ne csináld… – kezdte Márton. – Mit ne csináljak?! – Marika hirtelen kitört. – Te végig hallgattál! Amikor anyád azt mondta, mennyire „alkalmas” vagyok – hallgattál! Amikor Gál néni a feleség jogairól beszélt – hallgattál! Amikor mindenki a magánéletemet tárgyalta – hallgattál! Hangja remegett. A könnyek, amiket egész este visszatartott, most végre felszínre törtek. – Tudják mit? Elfáradtam abban, hogy „alkalmas” legyek! Marika letörölte a könnyeit. – Bocsánat, hogy elrontottam az ünnepet. De nem akarok többé a „tökéletes” meny szerepét játszani. És elindult az erkélyajtó felé. – Marika, várj! – kiáltott Márton. – Hová mész? – Az erkélyre. Levegőzni. Önök nyugodtan folytassák a bulit. Már nélkül már a kiszolgáló személyzet. Az ajtó bezárult mögött, bent halkabb lett a zene és a beszéd. Ott, a csillagos ég alatt, Marika végre önmaga lehetett. Sírhatott. Marika több mint egy órát ült a balkonon. Először sírt – sértettség, szégyen, megkönnyebbülés. Aztán letörölte a könnyeit, nézte a városi fényeket. A lakásból halk hangok szűrődtek. A vendégek talán már hazamentek – csak két hang maradt. Márton és Ilona. – Nem értem, mi baj érte! – méltatlankodott Ilona. – Ilyet vendégek előtt! – Anyu, talán nem csak neki van igaza – próbálta Márton. – Miért lenne igaza? Mert kiabált az idősekkel? Mert elrontotta az ünnepet? Marika hallgatózott. – Egész nap tényleg dolgozott. – És akkor mi van? Én is dolgoztam fiatalon! De nem reklamáltam! A család – az munka, Márton. A nőnek tudnia kell, hol a helye. Keserűen mosolygott Marika. Még most sem érti semmit. – Mégis… – Semmilyen „mégis”! Beszélj vele komolyan. Magyarázd el, hogyan kell viselkedni. Teljesen elszemtelenedett. Marika kinyitotta az ajtót, belépett. Márton és Ilona a koszos edények között álltak. – Komoly beszélgetés – jó ötlet – mondta Marika nyugodtan. Összerezzentek. – Marika – kezdte Ilona, kedveskedő hangon. – Tudod, hogy nem akartunk rosszat… – Tudom – bólintott Marika. – Csak ahhoz nem szoktak, hogy én is beszélek. – Marika, otthon majd mindent megbeszélünk… – kérte Márton. – Nem. Ami itt kezdődött, itt is végződik. Marika leült az egyik üres fotelbe, ahol az előbb vendégek ültek. – Márton, holnap elmegyek a szüleimhez. Egy hétre. Végig kell gondolnom mindent. – Mit kell meggondolni? – rémült meg Márton. – Azt, hogy akarok-e olyan családban élni, ahol nem tisztelnek. – Marika, ne dramatizálj. – Ez nem dráma – mondta higgadtan. – Ez választás. Vagy változik valami, vagy én változtatom meg az életem. Ilona fújt: – Ezek a mai fiatalok! Rögtön ultimátum! – Márton, ha tényleg fontos a házasságunk, gondold át. Ne azt, „hogyan kell a feleséget helyre tenni”, hanem azt, miért sírt a feleséged az erkélyen, miközben az anyád fogadta a gratulációkat. Egy hét múlva Márton meglátogatta Marikát a szüleinél. A konyhában ült, forgatta jegygyűrűjét. – Marika, gyere vissza, kérlek. Minden változni fog. Marika sokáig nézte. – Rendben. Próbáljuk meg. Attól kezdve Marika soha többé nem könnyezett családi ünnepeken. Mert megtanult kiállni a tiszteletért.

Az asszonyod nagyon elkanászodott, magyarázd meg neki, hogyan kellene viselkedni tanítgatta Maxim anyósa.

Marcsika, holnap költözöm! Rengeteg embert meghívtam, tudod, az új lakásban még semmi sincs rendesen berendezve. Segítesz, ugye?

Persze, Erzsébet néni felelte Márta, bár a hétvégére egészen mást tervezett.

Aztán beindult a nagyüzem. Kanapé harminc emberre. Cézár saláta. Felvágott tál. Gyümölcskosár. Díszítés, bútorok tologatása.

Képzeld el: péntek este romantikus vacsora helyett irány az Auchan! Szombaton reggel hatkor Márta már idegen lakásban főz.

Marci, legalább a székeket segíts már elrendezni! rimánkodott Márta a férjének.

Te úgyis jobban tudod, mi a szép hárította Marci, miközben épp a híreket görgette a telefonján.

Háromra Erzsébet néni lakása ragyogott. A nappaliban elegáns büfé, minden ízlésesen megcsinálva, virágok bombabiztosan elhelyezve. Márta nézte a végeredményt, teljesen kivolt.

Pontban négykor kezdtek szállingózni az első vendégek: Erzsébet néni volt kollégái, régivágású szomszédok, régi barátnők. Mindenki ölelgette a házigazdát, lelkendezett a lakásért, költözési ajándékokat adtak.

Márta közben a konyhában citromot szeletelt.

Hol van a menyecske? kérdezte valaki.

Ott sertepertél a konyhában legyintett Erzsébet néni. Márta! Gyere már be, köszönj szépen!

Márta kilépett, mindenkire mosolygott.

Micsoda gondos menyed van! lelkesedett egy nő kosztümben. Látszik, hogy aranykezű!

Jól neveltem én nevetett Erzsébet néni. Igazi támaszom!

És ekkor jött a csavar. Márta számára nem jutott szék.

Jaj, Marcsika, úgysem érsz rá leülni mentegetőzött az anyós , inkább figyeld az ételt, tálalj mindenkinek!

Márta bólintott. Ugyan mi mást tehetett volna?

Ott állt oldalvást, mint egy pincér. Tálcát vitt, pezsgőt töltött, szalvétát szedett össze. Ezalatt a társaság sztorizott, koccintott, nevetett.

Emlékszel, Erzsébet, mik voltak a régi munkahelyeden kezdte egyik kolléga.

Márta csendben hallgatta a mások életmorzsáit, amikhez semmi köze.

Márta, dobnál még pár friss gyümölcsöt? kiabálta az anyós.

Márta a konyhába ment, megmosta a szőlőt, gusztusosan elrendezte.

Micsoda szép! örvendeztek a vendégek. Erzsébet néni, nálad egy igazi mestermunka segít!

Marci igazán okos, hogy ilyen házias feleséget választott! kontrázott a kosztümös hölgy. Biztosan otthon is mindig van vacsora, meg minden kipucolva!

Mindenki nevetett. Marci is büszkén mosolygott.

De minek büszke? Hogy van egy ingyenes házvezetőnője?

De ezzel még nincs vége.

Az asztalnál egyre oldottabbak lettek a beszélgetések, a hangulat már szinte családi, néha kihallatszott egy-egy ordított kacaj.

Erzsi, meséld már el, Marci hogy bolondította meg a lányokat az egyetemen! vihogott egy régi barátnő.

Á, minek felemlegetni kacérkodott Erzsébet néni, de látszott rajta, szereti a rivaldafényt. Mindenki bele volt zúgva! Husz évesen már ilyen jóképű!

Nagy nevetés. Marci elpirult vagy legalább úgy tett, megszokta már anyja dicséreteit.

Márta közben poharakat törölgetett. Senkit sem érdekelt, hogy ott van. Mintha csak bútordarab lenne. Szükséges, de láthatatlan.

A csajok sorban álltak érte! sztorizott az anyós. A dékán még viccelte is: Marci lesz az év Don Juanja! Igaza lett! Mennyit kalandozott, mire Mártát megtalálta!

Na, de mama, próbálta megállítani Marci.

Miért? Márta tudja, hogy nem ő volt az első nevetett Erzsébet néni. Egy férfinak tapasztalat kell! Másképp nem lesz család!

A kosztümös hölgy egyetértően bólintott:

Helyes, Erzsébet. A nőknek is csak jobb, ha a férj már képzettebb.

Bizony toldotta meg az anyós. Mártánk békés. Nem féltékenykedik!

Mindenki Mártára nézett, várták, bólogat-e. Muszáj volt.

Márta, te hogy találkoztál Marcival? kérdezte egy szomszéd.

Márta szájat nyitott de az anyós megelőzte:

A bankban! Marci épp menedzser lett, ő meg tanácsadó volt. Első pillanattól látszott, hogy okos, felelősségteljes.

Felelősségteljes. Mintha állásinterjú lenne.

Mondtam is Marcinak: figyelj erre a lányra, családbarát, nem holmi szeles! Családra való!

Képzeld el, rólad beszélnek, mint termékről: jó családba.

Jól döntöttél! kontrázott a kosztümös hölgy. Ügyes, szervezett, mindenkit megetetett!

Már elsőre tudtam büszkélkedett Erzsébet néni. Rá lehet bízni a családot, nem úgy mint a mai önző lányokra, akik csak magukra gondolnak.

És ami kiborított Marci csak hallgatott. Nem mondta, hogy elég, mama! Csak ült és lapozgatta a híreket, míg a felesége mint egy biedermeier kanca.

És mikor jönnek a gyerekek? jött az elkerülhetetlen. Erzsébet, te biztosan unokákról álmodsz!

Az anyós vágyakozva sóhajtott:

Nagyon! De a fiatalok csak halogatják. Munka, egyebek, az idő meg halad!

Mártának felforrósodott az arca. Ez érzékeny téma volt. Két éve próbálkoztak. Márta titokban járt orvoshoz, szedett vitamint. Orvosi akadály nincs, de minden hónap egy kis kudarc.

Ez persze privát jegyezte meg szolidan egy szomszéd.

Természetesen! vágta rá az anyós. De azért már többször jeleztem ideje lenne! Az évek repülnek, unokázni akarok!

Márta összeszorította a száját. Jeleztem? Minden héten érdeklődött: Na, van hír? Márta meg mindig pirult, motyogott bocsánatkérően.

Lehet, hogy még nem állnak készen tippelte az egyik vendég.

Miféle készenlét! hárította Erzsébet néni. Mi már ebben a korban szültünk! Ma kitalálják nincs kedv, nincs megfelelő pillanat. Az anyai ösztön örök!

Márta az ablakhoz ment.

Marcsika! kiáltotta az anyós. Miért vagy lehangolt? Gyere, fontos dolgokról beszélünk!

Márta odalépett. Marci fotelje mellé állt.

Nézzétek, Marcinak ilyen engedelmes felesége van folytatta az anyós. Amit mondok, azt megcsinálja. Nem mint a mai hisztisek, akik csak követelnek.

Milyen jogai vannak egy feleségnek? filozofált a kosztümös hölgy. A fő, hogy a férj boldog, a család virágzik.

Bizonyám! bólogatott egy másik. Az asszonyi boldogság a családban, a gyerekben van.

Márta közben lassan összeszorult belül. Róla beszéltek, nélküle.

Erzsébet, emlékszel Marci első komoly barátnőjére? kérdezte valaki. Réka volt talán?

Jaj, ne is említsd! nevetett az anyós. Szép volt, de makacs. Jó, hogy vége lett!

Mi volt a baj? faggatták.

Erzsébet néni jelentőségteljesen körbenézett:

Rossz természet. Mindig megmondta a magáét, ellenkezett! Nem feleség, hanem büntetés! Mondtam is Marcinak: Fiam, gondold meg! Kell ilyen veszekedős nő?

Marci zavartan fészkelődött, de hallgatott.

Jól tetted! kontrázott a kosztümös. Egy anya jobban látja, ki való a fiának.

Márta, hoznál még egy kis jeget? szólt az anyós.

Az asszony bólintott, a konyhába ment. Kibányászta a jeget, nézte a kockákat.

És ekkor rájött: ő nem ennek az eseménynek a résztvevője. Ő a személyzet.

Ott állt a konyhában a jégvödörrel, bámult kifelé. Az erkélyeken kis fények emberek élnek, nevetnek.

A nappaliból vidám zene szólt. Valaki karaokezott mindenki csatlakozott.

Marcsika! kiáltotta az anyós. Hol a jég? Kávét is főzz, légy szíves!

Márta gépiesen bekapcsolta a kávéfőzőt. Fogta a jégvödröt, ment vissza.

Megjött a mi ügyes dolgozónk! kiáltotta a kosztümös hölgy. Márti, miért vagy ilyen komoly? Derülj már velünk!

Biztosan fáradt legyintett az anyós. Egész nap dolgozott. De hát ez a női sors a családért tűrni kell!

Igaz! fűzte hozzá egy szomszéd. A férfi meg keressen pénzt!

És én nem keresek, vagy mi? kérdezte Márta csendesen.

Mindenki ránézett. Csend lett.

Mit mondtál, drágám? csodálkozott az anyós.

Mondtam, hogy én is keresek. Hangosabban: Én is dolgozom.

Marci összeráncolta a szemöldökét:

Márta, miért hozod fel ezt?

Mert Gizi néni mondta, hogy a férfinak kell keresni, a nőnek dolgozni odahaza. És én? Nekem miért nem jár pihenő?

Összenéztek a vendégek. Erre nem voltak felkészülve.

Hát persze, te is dolgozol próbált békés lenni a kosztümös hölgy. De az más.

Miben más?

Hát, hebegett tanácsadó vagy. Marci projektmenedzser, több a felelőssége.

Szóval az én munkám nem is munka. Otthon minden a nőé. Én két helyen dolgozom, Marci csak az irodában mégis neki jár a pihenés.

Kínos csend.

Márta, mi bajod? szólt ingerülten Marci.

Az, vágta az asztalra a jégvödröt hogy két napja mindent előkészítek, bevásárolok, főzök, díszítek. Ma hajnal óta dolgozom, és még egy hely se jutott az asztalnál.

Nem szándékosan mentegetőzött az anyós. Elszámoltuk.

Igen, bólintott Márta. Mert rám személyzetként gondoltok.

Márta! szólt rá Marci. Hagyd abba!

Mit hagyjak abba? Az igazat?

Márta, nyugodj le szólalt meg egy vendég. Csak idegek…

Elég ebből! utasította keményen az anyós. Ne cirkuszolj vendégek előtt!

És a családi életemről beszélni, hogy nincs gyerekem, vagy Marci exeit felhozni azt lehet vendégek előtt?

Anyós elsápadt.

Nem akartam…

Dehogynem. Azt mondták, Réka túl önálló volt, mind helyeselt: szerencse, hogy most kényelmes a meny.

Márta végignézett rajtuk.

És tudjátok, mi van? Rékának volt igaza. Kár volt belemennie, hogy láthatatlan segítség legyen!

Miről beszélsz! felállt Marci. Miféle segítség?

Tudjátok, mire vágytam ma? Márta lehalkította a hangját. Hogy mondják: Ismerjétek meg a feleségem! Bankban dolgozik, okos és tehetséges! Ehelyett azt hallottam: Micsoda házias, engedelmes, családra való!

Márta, ne csináld! kezdte Marci.

Ne csináld? vágott vissza Márta. Nem szóltál, amikor anya kényelmesnek nevezett! Nem szóltál, amikor Gizi néni a jogaimról szónokolt! Amikor mindenki a családi életemet boncolta te csak hallgattál!

A hangja remegett. A sírás, amit egész este visszatartott, kiszabadult.

Elegem van abból, hogy kényelmes legyek!

Márta letörölte a könnyeit.

Bocsánat, ha elrontottam az estét, de többet nem leszek ideális meny.

És elindult kifelé.

Márta, várj! kiabált Marci. Hová mész?

Az erkélyre. Levegőt venni közölte őszintén, és ment tovább. Tovább bulizzatok, csak szolgálat nélkül.

Becsukta az erkélyajtót. Odakint tompa zene, nevetés maradt. Itt, a csillagos ég alatt, végre önmaga lehetett.

Végre sírhatott.

Márta több mint egy órát töltött kint. Először zokogott, majd letörölte a könnyeket, és nézte Budapest fényeit.

Belülről halk hangok szűrődtek ki. A vendégek már mentek, csak Erzsébet néni és Marci beszéltek.

Nem értem ezt a lányt! méltatlankodott Erzsébet néni. Vendégek előtt jelenet!

Mama, lehet, hogy van benne igazság próbált ellenkezni Marci.

Milyen igazság?! Hogy ránk kiabált? Elrontotta az ünnepet!

Márta fülelt.

Egész nap robotolt.

És? Én is dolgoztam fiatalon. A család meló, az asszony tudja a helyét.

Márta keserűen elmosolyodott. Semmit sem fogott fel ez az anyós.

De azért…

Semmi de! Beszélj vele komolyan! Magyarázd el, hogyan kell viselkedni!

Márta belépett.

Komoly beszélgetés remek ötlet, mondta nyugodtan.

A két csodálkozó arccal rámeredt.

Marcsika kezdte az anyós mézes hangon. Ne haragudj, nem rossz szándékból.

Tudom bólintott Márta. Csak eddig nem hallottátok, ha megszólalok.

Márta, majd otthon megbeszéljük kérte Marci.

Nem. Ami itt kezdődött, itt is fejezem be.

Márta leült a vendégfotelbe, ahol az imént még mások ültek.

Marci, holnap elmegyek a szüleimhez. Egy hétre. Át kell gondolnom mindent.

Mit kell gondolni? aggódott Marci.

Hogy akarok-e olyan családban élni, ahol nem számítok.

Márta, ne dramatizáld!

Nem dráma mondta higgadtan , döntés. Vagy változnak a dolgok, vagy nekem kell váltani.

Az anyós fújt:

Maifiatalok! Azonnal ultimátum!

Marci, ha fontos a házasságunk, gondolkodj! Ne azon, milyen helyre teszel, hanem miért sírt a feleséged az erkélyen, míg az anyád ünnepelt.

Egy hét múlva Marci megjelent a szülői házban, a konyhában kicsit már a karikagyűrűt gyűrte.

Márta, gyere vissza, könyörgöm. Mindent átgondoltam!

Márta hosszan nézett rá.

Rendben. Próbáljuk meg.

Többet nem sírt családi bulin.

Mert megtanult kiállni a tiszteletért.

Rate article
News 24 Justall
– A te feleséged már teljesen elszemtelenedett. Magyarázd el neki, hogyan kell viselkedni! – oktatta Márton édesanyja, Ilona. – Marika, nekem holnap lesz az új lakásom avatása! Annyi embert hívtam, te is tudod, hogy még semmi sincs berendezve. Tudsz segíteni, ugye? – Természetesen, Ilon néni – válaszolta Marika, pedig a hétvégére egészen mást tervezett. És elkezdődött. Harminc főre kanapé falatok. Cézár saláta. Felvágott tál. Gyümölcskompozíció. Díszítés, bútorrendezés. Képzeld el: péntek este, romantikus vacsora helyett, bevásárlás az Auchanban. Szombaton reggel hattól forgatás idegen lakásban. – Márton, legalább segíts a székeket elrendezni! – könyörgött Marika a férjének. – Ugyan, te úgyis jobban tudod, mi néz ki szépen! – legyintett Márton, miközben a híreket görgette a telefonján. Háromra a lakás csodásan megváltozott. Az étkezőben pazar fogadás, ízléses tálalás, virágok tökéletesen elrendezve. Marika nézte az eredményt és teljesen kimerültnek érezte magát. Az első vendégek pont négykor érkeztek. Ilona néni kollégái, régi szomszédok, barátnők. Mindenki megölelte a háziasszonyt, ámuldozott a lakáson, házavató ajándékokat adott. Marika a konyhában állt, és citromot szeletelt. – Hol van a menyed? – kérdezte valaki a vendégek közül. – Ott dolgozik a konyhában – legyintett hanyagul Ilona. – Marika! Gyere és köszönj szépen! Marika kilépett. Mosolygott. Üdvözölt mindenkit. – Nahát, milyen gondoskodó menyecskéd van! – lelkesedett egy elegáns kosztümös asszony. – Látszik, hogy ügyes a keze! – Igen, én jól neveltem őt – nevetett elégedetten Ilona néni. – Igazi támaszom van most már. És ez csak a kezdet volt. Marikának még egy szék sem jutott. – Jaj Marika, neked úgysem lesz időd leülni – sajnálkozott Ilona. – Inkább figyelj a tálcákra, szolgálj még. Marika bólintott. Mit tehetett volna? Ott állt egy sarokban, mint egy pincérnő. Hordta a falatokat, töltötte a pezsgőt, szedte el a használt szalvétákat. Az asztalnál közben vidám beszélgetés, koccintás, nevetés. – Emlékszel, Ilona, a régi munkahelyeden… – kezdte egyik kolléganő. Marika csendben hallgatta az idegen történeteket, amikben ő csak mellékszereplő volt. – Marika, a gyümölcsöt is frissítsd! – szólt hangosan Ilona. Marika elment a konyhába. Megmosta a szőlőt, elrendezte a tálon. – Micsoda szépség! – ujjongtak a vendégek. – Ilona néni, igazi mesternő segít magának! – Márton igazi okos fiú, hogy ilyen dolgos feleséget választott! – bökte ki a kosztümös asszony. – Biztos mindig meleg vacsora várja és rend van otthon! Mindenki nevetett. Márton is büszkén mosolygott. Mire is büszke? Hogy ingyen van házvezetőnője? De ezzel nem ért véget az este. Az asztalnál egyre szabadabbak lettek a beszélgetések. A vendégek feloldódtak, családias lett a hangulat, hangosabb lett mindenki. – Ilonka, meséld el, mennyire odavoltak érted a lányok főiskolás korodban! – nevetgélt egy régi barátnő. – Áh, minek emlékezni! – mondta kacéran Ilona, de látszott, mennyire élvezi a figyelmet. – Egész évfolyam bele volt szerelmes! Huszonévesen már igazi jóképű volt! Mindenki nevetett. Márton elpirult, de az is csak színlelés volt – hozzászokott anyja dicséreteihez. Marika az asztalnál állva poharakat törölgetett. Senkit nem érdekelt, hogy ott van. Mintha berendezés lenne – hasznos, de láthatatlan. – És utána a lányok sorba álltak érte! – folytatta Ilona. – Dekán is azt mondta: Márton lesz az évfolyam Don Juanja! És tényleg, mielőtt Marika jött, mennyi románc volt! – Elég, anya – motyogta Márton. – Miért, talán nem igaz? Marika úgyis tudja, hogy nem ő az első – nevetett Ilona. – Egy férfinak tudni kell az életet! Különben hogyan lesz családapa? A kosztümös asszony helyeslően bólintott: – Pontosan, Ilona. Egy nőnek csak előny, ha a férfi tapasztalt! – Így van! – támogatta Ilona. – Marika meg nyugodt, nem féltékeny! Mindenki Marikára nézett. Várták a bizonyítékot, hogy tényleg „nyugodt”. Marika bólintott. Nem volt más lehetősége. – Marika, hogyan ismerkedtetek meg Mártonnal? – érdeklődött a szomszéd. Marika szólásra nyitotta a száját, de Ilona megelőzte: – Bankban! Akkor lett Mártonból vezető, Marika meg tanácsadó volt. Rögtön látszott, hogy komoly, felelősségteljes lány. Felelősségteljes. Mintha munkába ajánlanák. – Mondtam is Mártonnak: figyelj erre a lányra! Nem valami szeles, hanem családcentrikus. Illik a családba! Képzeld el, rólad beszélnek, mint áruról. „Családba jó lesz.” – Lám, nem is csalódtatok! – kiáltott a kosztümös asszony. – Már látszik, milyen ügyes! Az egész bulit megszervezte, mindenkit kiszolgált. – Igen – mondta büszkén Ilona. – Rögtön tudtam, hogy rá lehet bízni a családot. Nem mint a mai fiatalok, akik csak magukra gondolnak. És ami a legfelháborítóbb – Márton végig hallgatott. Nem tiltakozott. Nem mondta: „Anya, elég.” Csak hallgatta, ahogy a feleségét úgy vitatják meg, mint a vásáron egy díjnyertes lovat. – És mikor lesz kisbaba? – jött a „szokásos” kérdés. – Ilonka, ugye már várod az unokákat? Ilona álmodozva sóhajtott: – Nagyon várom! De a fiatalok csak halogatják, munka, meg minden… Közben telik az idő! Marika érezte, hogy arca ég. A téma érzékeny volt – két éve próbálkoztak Mártonnal, Marika titokban járt orvoshoz, vitamint szedett; eddig minden rendben, de minden hónap új csalódás. – Ez az ő magánügyük – mondta tapintatosan a szomszéd. – Persze! – helyeselt Ilona. – De én már többször jeleztem – ideje lenne! Telnek a hónapok, szeretnék már babázni! Marika összeszorította a száját. Csak „jelezte”? Minden héten megkérdezte: „Van-e jó hír?” És Marika minden alkalommal pirult, motyogta a kifogást. – Mi van, ha még nem állnak készen? – tippelte finoman az egyik vendég. – Minek nem lenni készen?! – legyintett Ilona. – Mi ilyenkor már szültünk, semmi bajunk nem volt! Ezek most mindenre azt mondják, hogy nem készek. Az anyai ösztönt nem törlik el! Marika az ablakhoz lépett. – Marika! – szólt Ilona. – Miért vagy ilyen szomorú? Gyere ide, fontos dolgokról beszélünk! Marika közelebb ment, leült Márton mellé. – Hát nézzék meg Márton feleségét, milyen engedelmes! – folytatta Ilona. – Amit mondok, megcsinálja. Nem mint a mai fiatalok; azok csak követelőznek. – Milyen joga van egy feleségnek? – mondta elmélázva a kosztümös asszony. – Legfontosabb, hogy a férj boldog legyen, a család gyarapodjon. – Pontosan! – helyeselt a másik vendég. – Női boldogság: család, gyerekek. Marika hallgatta, egyre jobban szorult a torka. Róla szólt minden, de vele senki sem beszélt. – Ilonka, emlékszel Márton első komoly barátnőjére? – szólt közbe valaki. – Talán Aliznak hívták? – Jaj, ne is említsd! – nevetett Ilona. – Szép lány volt, de makacs természettel. Jó, hogy szétmentek! – Mi volt a baj vele? – firtatták a vendégek. Ilona sokatmondóan körbenézett: – Elképesztően makacs volt. Mindenről volt véleménye, mindig vitatkozott. Igazi büntetés! Mondtam is Mártonnak: „Fiam, gondold át, kell-e neked ilyen veszekedős nő?” Márton zavarodottan mocorgott, de hallgatott. – Jól tetted! – helyeselt a kosztümös asszony. – Az anya jobban látja, mi illik a fiához. Különben egész életében szenvedne. – Marika, hozz még jeget, légy szíves! – szólt Ilona. Marika a konyhába ment. Kinyitotta a hűtőt, elővette a jeget. Bámult a jégkockákra. Hirtelen rájött: nem vendég ezen az ünnepen. Ő csak kiszolgáló személyzet. Marika a konyhában állt a jégvödörrel, a sötét este és a világító erkélyek mögött mások a saját életüket élik. A nappaliból vidám hangok szűrődtek be. Valaki karaokét énekelt, mindenki vele mulatott. – Marika! – kiáltott Ilona. – Hol van a jég? A kávét is főzd le, kérlek! Marika rutinosan bekapcsolta a kávéfőzőt, fogta a vödröt, ment a nappaliba. – Nahát, itt van a mi dolgosunk! – tréfált a kosztümös asszony. – Hát Marika, miért vagy ennyire komoly? Mulass velünk! – Biztos fáradt – legyintett Ilona. – Egész nap talpon van. Ez a női sors – gondoskodni a családról. – Persze! – bólintott a szomszéd. – A férfi csak keressen! – És én nem keresek pénzt? – kérdezte halkan Marika. Mindenki felé fordult. A szobában csend lett. – Tessék? – kérdezte értetlenül Ilona. – Azt kérdeztem: én nem keresek? – ismételte Marika. Márton összehúzta a szemöldökét: – Marika, ezt most minek? – Mert Gál néni mondta: férfi keresi a pénzt, pihenhet. De én is dolgozom, vagy nem? A vendégek összevigyorogtak. Senki sem várta ezt a fordulatot. – Hát, dolgozol, persze – békésen mondta a kosztümös asszony. – De az más dolog. – Miben más? – Hát… – feszengve mondta – te tanácsadó vagy, Márton projektmenedzser. Neki több a felelőssége. – Értem. Az én munkám nem igazi munka. És a házimunka is az enyém. Szóval én dolgozom az irodában és otthon is. Márton csak az irodában. De pihennie neki kell. Kényelmetlenség ült a szobára. – Marika, mire föl ez? – morgott Márton. – Azért – mondta Marika, letéve a vödröt –, mert két napot szántam erre a bulira. Bevásároltam, főztem, díszítettem. Egész nap dolgozom. Még egy szék se jutott nekem. – Nem volt szándékos! – mentegetőzött Ilona. – Csak elrontottuk a számolást. – Elrontottátok – bólintott Marika. – Nem gondoltatok rám. Mert én itt csak szolgáló vagyok. – Marika! – Maxim rászólt. – Elég! – Mit elég? Kimondani az igazat? – Nyugodj meg – próbálta egyik vendég tompítani. – Ideges vagy. – Ne csináld ezt szégyent! – szólt Ilona. – Ilyet vendégek előtt nem illik! – De vendégek előtt lehet a házasságomat kitárgyalni? Lehet arról beszélni, hogy nincs gyerekem? Lehet a férjem volt barátnőit emlegetni? Ilona elsápadt. – Nem gondoltam, hogy rossz. – Pedig arról is szó volt, hogy Aliznak „saját” véleménye volt. Örült mindenki, hogy Mártonnak most olyan felesége van, aki „alkalmas”. Marika mindenkire ránézett. – Tudják mit? Aliznak igaza volt! Nem szabad hagyni, hogy ingyenes segítőnek nézzenek! – Miről beszélsz?! – Márton felállt. – Miféle segítő?! – Tudják, mit szerettem volna ma hallani? – folytatta Marika halkabban. – Azt, hogy „Ismerjétek meg a feleségemet! Ő bankban dolgozik, okos és tehetséges.” De ma csak az hangzott el: „Milyen ügyes. Milyen praktikus. Családba való.” – Marika, ne csináld… – kezdte Márton. – Mit ne csináljak?! – Marika hirtelen kitört. – Te végig hallgattál! Amikor anyád azt mondta, mennyire „alkalmas” vagyok – hallgattál! Amikor Gál néni a feleség jogairól beszélt – hallgattál! Amikor mindenki a magánéletemet tárgyalta – hallgattál! Hangja remegett. A könnyek, amiket egész este visszatartott, most végre felszínre törtek. – Tudják mit? Elfáradtam abban, hogy „alkalmas” legyek! Marika letörölte a könnyeit. – Bocsánat, hogy elrontottam az ünnepet. De nem akarok többé a „tökéletes” meny szerepét játszani. És elindult az erkélyajtó felé. – Marika, várj! – kiáltott Márton. – Hová mész? – Az erkélyre. Levegőzni. Önök nyugodtan folytassák a bulit. Már nélkül már a kiszolgáló személyzet. Az ajtó bezárult mögött, bent halkabb lett a zene és a beszéd. Ott, a csillagos ég alatt, Marika végre önmaga lehetett. Sírhatott. Marika több mint egy órát ült a balkonon. Először sírt – sértettség, szégyen, megkönnyebbülés. Aztán letörölte a könnyeit, nézte a városi fényeket. A lakásból halk hangok szűrődtek. A vendégek talán már hazamentek – csak két hang maradt. Márton és Ilona. – Nem értem, mi baj érte! – méltatlankodott Ilona. – Ilyet vendégek előtt! – Anyu, talán nem csak neki van igaza – próbálta Márton. – Miért lenne igaza? Mert kiabált az idősekkel? Mert elrontotta az ünnepet? Marika hallgatózott. – Egész nap tényleg dolgozott. – És akkor mi van? Én is dolgoztam fiatalon! De nem reklamáltam! A család – az munka, Márton. A nőnek tudnia kell, hol a helye. Keserűen mosolygott Marika. Még most sem érti semmit. – Mégis… – Semmilyen „mégis”! Beszélj vele komolyan. Magyarázd el, hogyan kell viselkedni. Teljesen elszemtelenedett. Marika kinyitotta az ajtót, belépett. Márton és Ilona a koszos edények között álltak. – Komoly beszélgetés – jó ötlet – mondta Marika nyugodtan. Összerezzentek. – Marika – kezdte Ilona, kedveskedő hangon. – Tudod, hogy nem akartunk rosszat… – Tudom – bólintott Marika. – Csak ahhoz nem szoktak, hogy én is beszélek. – Marika, otthon majd mindent megbeszélünk… – kérte Márton. – Nem. Ami itt kezdődött, itt is végződik. Marika leült az egyik üres fotelbe, ahol az előbb vendégek ültek. – Márton, holnap elmegyek a szüleimhez. Egy hétre. Végig kell gondolnom mindent. – Mit kell meggondolni? – rémült meg Márton. – Azt, hogy akarok-e olyan családban élni, ahol nem tisztelnek. – Marika, ne dramatizálj. – Ez nem dráma – mondta higgadtan. – Ez választás. Vagy változik valami, vagy én változtatom meg az életem. Ilona fújt: – Ezek a mai fiatalok! Rögtön ultimátum! – Márton, ha tényleg fontos a házasságunk, gondold át. Ne azt, „hogyan kell a feleséget helyre tenni”, hanem azt, miért sírt a feleséged az erkélyen, miközben az anyád fogadta a gratulációkat. Egy hét múlva Márton meglátogatta Marikát a szüleinél. A konyhában ült, forgatta jegygyűrűjét. – Marika, gyere vissza, kérlek. Minden változni fog. Marika sokáig nézte. – Rendben. Próbáljuk meg. Attól kezdve Marika soha többé nem könnyezett családi ünnepeken. Mert megtanult kiállni a tiszteletért.