A régi kommunális lakás boldogsága
Zsófi a konyhaasztalnál ült, lassan kortyolgatva a kakukkfűzes teáját, miközben a férjét várta munkából. A kulcs csikorgására felállt, és az ajtóban megállt. Béla lépett be, komor és hallgatag.
Szia szólt elsőként Zsófi. Megint későn jössz, már régen megvacsoráztam, csak vártalak
Szia válaszolta Béla. Nem kellett volna várnod, nem vagyok éhes. Amúgy is csak átjöttem, összeszedem a cuccaim és megyek mondta, anélkül hogy levette volna a cipőjét. Belépett a szobába, kinyitotta a szekrényt, és elővette a bőröndjét.
Zsófi dermedten állt. Nem értette, mi történik, csak nézte, ahogy a férje összekapkodja a holmiját.
Bélám, magyarázd meg, mi van?
Nem érted? Elhagylak mondta hidegen, anélkül hogy a szemébe nézett volna.
Hova?
Egy másik nőhöz
És persze, valami fiatal lányhoz, bár te magad is fiatal vagy, negyven év az semmi mondta Zsófi keserűen, miközben magához tért. Nem sírok, nem fogja látni a könnyeimet mondta magának, majd hangosan folytatta: És mióta tart ez a tiéd?
Majdnem egy éve válaszolta nyugodtan Béla, és Zsófi meglepődött arcára nézve hozzátette: A te bajod, ha nem vetted észre, akkor jól titkoltam.
Teljesen elmész vagy? kérdezte hirtelen.
Zsófi, még mindig nem érted? Figyelj jól mondta Béla. Elhagylak, mert egy másik nővel lesz gyerekünk. Veled nem sikerült, de Kati nekem fiút szül. Adok egy hónapot, hogy kiköltözz a lakásomból. Hogy és hová, a te dolgod. Mi itt fogunk élni Katival és a fiúnkkal, amíg ő bérelt lakásban él.
Béla távozott. Zsófi egyedül maradt, a falak nyomását érezte, csend volt a lakásban. Bekapcsolta a tévét, csak hogy legyen valaki, aki beszél. Tizenkét évet éltek együtt, és körülbelül egy hétbe telt, mire magához tért.
A szüleitől, akik korán elhunytak, egy ház örökölt a faluban. De egyedül nem akart kiköltözni.
Nem tudnék ott élni gondolta Zsófi. Túl messze van a civilizációtól, nincsenek kényelmi lehetőségek, és munka sem akad. Harmincöt évesen nem szeretnék falun élni. Eladom a házat, és a pénzből veszek egy szobát egy kommunális lakásban vagy kollégiumban. Aztán majd alakul.
Így is tett. Amint megérkezett a faluba, azonnal eladta a házat. A szomszédja, Margit már várt rá.
Zsófikám, örülök, hogy megjelentél, már a városba akartunk utazni, hogy megkeressünk.
Mi történt? kérdezte Zsófi.
A rokonaim meg akarják venni a házadat. Északról jöttek, pont ilyen házat keresnek, amit lebontanak, és újat építenek a helyére. Szeretnének közel lenni hozzánk, a nővérem és a férje
Istenem, Margit, pont ezért jöttem! Mennyire jó, hogy most azonnal megvehetik, csak az áron egyezzünk meg. Itt a telefonszámom
Szerencsére minden jól alakult, tíz nap múlva már a kezében volt a pénz, persze nem sok, hiszen a ház félig romokban állt. Végül egy kis szobát vett egy lakásos kollégiumban. A konyha közös, két szobában laknak szomszédok, a harmadikat pedig ő vette meg. Ezért hívta kommunális lakásnak.
A szomszédok nyugodtak és illedelmesek voltak. Zsófi ritkán találkozott velük, reggeltől estig dolgozott, és ott, a munkahelyén, romantikus kapcsolatba keveredett egy Tibor nevű kollégájával. Úgy tűnt, minden jól megy, legalábbis Zsófi így érezte.
A nőnap előtt néhány nappal Tibor közölte vele:
Sok mindenre el kell gondolkodnom, nem vagyok biztos az érzelmeimben. Inkább vegyünk egy kis szünetet.
Jó, vegyünk vagy inkább menj a pokolba! kiáltott fel Zsófi haragjában.
Aznap este dühösen tért haza. Harminchat éves volt, és nem volt ideje szünetekre. Úgy döntött, hogy a stresszt evéssel csillapítja. Kinyitotta a hűtőt, ahol egy kis sonka volt, de nem találta. Már-már remegett a dühtől.
Ki vette el a sonkámat? ordította a konyhába.
Zsófikám, én dobtam ki két napja megzöldült, és büdös volt a hűtőben Úgy gondoltam, mégsem ennéd meg, minek kockáztatni az egészséged válaszolta nyugodtan, de kissé titokzatosan a szomszédja, Irén néni.
Nem tudja, hogy nem szabad másét elvenni? tombolt Zsófi. Nem az Ön dolga eldönteni, mit egyek meg!
Zsófi egyre jobban felfortyant, és minden haragját a szomszédnőre zúdította. Elvált a férjétől, elveszítette a kényelmes otthonát, a kollégája pedig szünetet akart, és most még a szomszédok is elvették az ételét.
Irén néni, ne vegye magára szólt közbe János bácsi, a másik szobában lakó szomszéd.
Hatvanas éveiben járó, ősz hajú, nyugodt férfi volt, szemüvegben, mindig a konyha sarkában ült egy régi fotelben, újságot vagy könyvet olvasva. Irén néni láthatóan megszeppent.
Zsófi haragja nem Ön miatt van. Valaki más bántotta meg, és Önön tölti ki a frusztrációját. Ne vegye magára mondta tanító hangon János bácsi, anélkül hogy felnézett volna az újságból.
Mit tud Ön erről? fordult felé Zsófi. Senki sem kérdezte a véleményét!
Hidd el, van némi fogalmam.
Ha annyira okos, akkor miért lakik itt, ebben a nyomorult kommunális lakásban? Zsófi már nem állt meg.
Irén néni és János bácsi értelmesen összenéztek, majd Irén néni a szobájába ment, hogy ker
