Krisztina anyja csak mélyen sóhajtott, amikor a gyönyörű lányára nézett. Piroska hiába próbálta megértetni a lányával, hogy hiába várja egész életében a fehér lovon érkező herceget. Nem fog megérkezni.
– Kriszti, te csak a mesékben élsz. Nézz már szét, hány jó fiú van körülötted! Az osztálytársaid, Pistike és Bandi is reménytelenül beléd zúgtak. Miért nem mész el velük sétálni, amikor esténként itt állnak a kapunk előtt? Beszélgess velük, hátha rájössz, hogy egy egyszerű srácban is lehet gyönyörű lélek.
– Anyu, nekem nem kell gyönyörű lélek. Nekem olyan kell, aki szép is, és a faluban nincs ilyen. Nincs, aki megérne! Nézz csak rám! Hol van itt egyetlen fiú is, aki méltó hozzám? mondta Kriszti, kiegyenesedve, ami még jobban kiemelte karcsú figuraját. A külsejéről meg ne is beszéljünk.
Az anyja csak csóválta a fejét.
– Kislányom, ne a szépséged legyen, hanem a szerencséd. Ez a mondás nem véletlenül tartott már ki évszázadokon át.
De Kriszti gyerekkora óta hallotta ezt, és sosem gondolt bele. Inkább egyre jobban bizonyosodott meg benne, hogy a szépek mindig boldogok lesznek Már kiskorától megszokta, hogy mindenki csodálja.
– Jaj, milyen gyönyörű kislány! Milyen csodás szemei vannak, milyen édes! és ő mosolygott, örült, és persze elfogadta a nyalánkságokat, amivel kedveskedtek neki.
Az óvodában ő volt a hercegnő minden ünnepen, az iskolában pedig minden lány irigykedett rá. Kriszti nem értette, hogy a túlzódó csodálat végül csúnyat tréfálhat vele. Piroska viszont sokat gondolkodott ezen. És mégis, Kriszti, felnőttként, aki tisztában volt az értékével, csak egy hasonló szépségű férfit akart maga mellett. A körülötte legyeskedő osztálytársak és udvarlók pedig csak egy cinikus mosolyt kaptak cserébe.
– Nem látják, hogy ki vagyok én, és kik ők? gondolta magában.
Piroska próbálta a lányának magyarázni, hogy a szép férfiak ritkán válnak jó férjekké. De Kriszti makacsul ellenkezett. Az iskolában sem tanult különösen jól, csak egy szakiskolába jutott be. Ott sem találta meg az álma pasiját.
– Anyu, nekem nem kellenek ezek a közönséges Pistikék és Bandikák. Várok a boldogságomra! mondta anyjának, amikor szóba hozta a házasságot.
A fiúk soha nem fogytak el körülötte, és miután elvégezte a szakiskolát, a faluszéli tanácsnál helyezkedett el. De idővel a helyiek is rájöttek, hogy Kriszti számukra elérhetetlen, és abbahagyták az udvarlást. Az osztálytársai házasodtak, gyerekeket neveltek, ő meg egyedül maradt.
– Anyu, elköltözöm a városba. Mi van itt a faluban? Ott találom meg a boldogságom, itt meg senki sem keltette fel az érdeklődésem. Mind csak egyszerű, falusi típusok, nem nekem valók. Semmi szépség nincs bennük jelentette ki egyszer PirosA faluból elköltözött, de később rájött, hogy a boldogság nem a külső szépségben rejlik, hanem abban, amit a szíve választ.
