A szép Marika Tóth férjhez akart menni. Az egyetemen mindenki azt hitte, hogy a szép csoporttársnő lesz az első, aki férjhez megy. Csak épp a lány választottja a professzoruk lett – egy filológiai doktor, aki régóta és fájdalmasan házas volt. De kit és mikor állított ez meg?
Hát, legalább csak harminc év köztük a különbség – ez még elfogadható!
– Ennyi hülyeséget nézel az interneten! – dühöngött Marika nagymamája. – Mégis mit képzelsz? Ő idősebb, mint az apád!
– Na és? – ellenkezett az unoka, akinek hízelgett az öreg professzor figyelme. – Manapság ez a divat!
– Pont ez a baj! Akkor csinálj magadnak tetoválást az arcodra – az is divat! Írd oda nagy betűkkel a homlokodra: bolond! Neked úgyis jól állna!
– Meg is csinálom! – nevetett az unoka. – Holnap elmegyek, pont az esküvőre való!
„Igaz, amit mondanak: minden elmúlik, mint a harmat! Ez az elveszett nemzedék! – gondolta szomorúan Galambos Ilona, ahogy nézte az unokáját, aki a tükör előtt pödörte magát. – Tényleg, semmi szent már nincs!”
– Te jártál nála a lakásán! Teát ittál! – próbált a lány lelkiismeretére hatni a nagymama. – Megismerkedtél a feleségével! Nem szégyelled magad?
– Miért kéne szégyellnem? Talán az én hibám, hogy belém szeretett? Meg hát illik segíteni a diákokat a szakdolgozattal!
– Pontosan: segíteni a szakdolgozaton! Megkaptad a segítséget, és menjél a bánatba! Te meg beleugrottál az ágyukba! A házas ágyukba, mellékesen!
– Nagyon konzervatív vagy, Ilonka néni! – zárta le a vitát Marika. – Olyan, mint a naftalin! Manapság az újdonságok kora van!
– Az, hogy egy házas férfival fekszel le, az szerinted újdonság? Sajnos, csalódnom kell: ennek egy egészen más neve van! – emelte fel a hangját Galambos Ilona. – És ne mondd, hogy szereted, mert egy szavadba sem hiszek!
Marika csak legyintett és ment a szobájába: másnap a szerelmes professzor magával vitte egy kolléga jubileumára. Ez volt az első közös szereplésük a társaság előtt – valahol el kell kezdeni!
Már együtt is éltek egy bérelt lakásban: a professzor nemrég elhagyta a feleségét és beadta a válópert. Aznap a lány csak ruhát jött elvenni a közelgő eseményre.
Másnap a kávézóban, amikor a társaság meglátta a szép Marikát a kopasz Balázs István professzor mellett, kissé meglepődtek. Főleg a feleségek: mind ismerték, sőt, barátok voltak az első feleségével, Lillával.
A kicsit felöltözött hölgyek egymásra néztek: Ez aztán a szám! Nahát, Balázska! Talán a lánya?
De Marika egyértelműen viselkedett: célzatosan mosolygott, és a kezét a professzor combjára tette – egy lánynak ez túl merész lett volna!
A professzor meg észre sem vette: teljesen boldog volt! Balázs István ugyanis teljesen elvesztette a fejét a szerelemtől! Ez az, amikor az ördög ül a válladon: tudod, hogy nem helyes, hogy így nem szokás, hogy ez árulás. De minden úgy történik, mintha nem te akarnád! Mintha varázslat alatt állnál!
A tánc kezdődött, és ő csak a szerelmével táncolt. Csodálatos volt: a terem félhomálya, a finom zene a múltból, és mellette ez a fiatal, gondtalan lény, teli bájjal és olyan kívánatos.
Aztán Marikát a lassúra meghívta a jubileumos fiatal fia. És amíg Balázs István nézte, hogy túl közel táncolnak, odalépett hozzá egy kollégája és egyenesen megkérdezte:
– Na és mit akarsz kezdeni vele? Tanul az élettől, vagy családi hagyományokat ápol?
– Hogy érted? – lepődött meg a professzor, aki csak dicséretet várt az új szerelme kapcsán, és nem számított ilyen fordulattal.
– Egyszerűen! Buta, mint a föld – a szeme is olyan, mint a teheneké. És ezért cserélted le a Lillád?
„Biztos irigy! – villant át Balázs István fejében. – Ki ne irigyelne, ha ilyen lány van mellettem? Az övékmár rég nem friss csajok, hanem lekváros üvegek. És nekem van ez az édes barack – és ez az én barackom!”
Nyilvánvaló volt, hogy a barátok hidegen fogadták a professzor új szerelmét, és nem osztották lelkesedését.
„Na és? Akkor nélkületek! – gondolta Balázs. – Nekem még jobb is! Most már olyan az életem, amilyet akarok!”
A zene felpörgött, és a lány a kísérőjével ugrándozni kezdett. A rövid, puffos szoknya felszállt, és úgy tűnt, mintha alatta semmi sem lenne – hát ezek a tangák!
Na, itt aztán elszabadult a pokol. A nők felháborodtak: Ez most hogy is van, ha szabad kérdezni?
Balázs István világosan látta, hogy ideje eltűnni, mielőtt valaki pofon vágja. Megfogta a tiltakozó Marikát – „De én még táncolni akarok!” – és kivezette a kezén kifelé: otthon majd folytatod!
És akkor először villant át az agyán: talán túl sietett? Talán nem kellett volna azonnal a válással dobálózni, hanem várni egy kicsit?
Hiszen Lilla soha nem csinált volna ilyet, pedig fiatalon ő sem volt rosszabb.
De a becsületes férj már mindent elmondott az első feleségének: szeretek mást, elmegyek, bocsáss meg! Mindent neked hagyok!
Ő meg, okos és tapintatos, akinek a „barátok” és kollégák már jelentették Balázs kalandjait, természetesen elengedte a kopaszodó Rómeóját.
De a kicsit ittas, nevetgélő lány kizökkentette a professzor elmélkedéséből: ez az ő boldogsága! És egyáltalán nem buta! A teheneknek amúgy nagyon szép a szeme!
Így teltek a napok: Balázs István keményen dolgozott. A szépséges Marika, aki már lediplomázott és még csak most találta helyét
