Tengerészek észrevettek egy úszó kutyát a nyílt tengeren. Amint közelebb mentek, egész világuk FELFORDULT, amit láttak…

A tengerészek észrevettek egy úszó kutyát a nyílt tengeren. Közelebb érve, a világuk FELBORULT attól, amit láttak
Ujjai nem a hidegtől remegtek. A pokrócot a kutya hátához szorította, mintha egy gyermeket takarítana be. A nedves szőr szaga keveredett a fémmel, a jóddal és a régimódi dízelolajjal ez volt a fedélzet igazi illata, és az életé, amit megpróbáltak megmenteni.
Bence felállt, a horizontra meredt. A szél egyenesen arcába csapott, haja homlokához tapadt. Érezte, ahogy a hajó vándorló rezgése futott át a lábai alatt, ahogy a régi motor zúg valahol mélyen, és ahogy hideg vas korlát nyúlt az ujjai alá.
Minden a mélyében azt kiáltotta: Ne avatkozz bele, ne kockáztass! De ez a kutya oly módon nézett rájuk, hogy még a tengeri vihar is csendben maradt mellette. Miklós letörölte az arcát, és a nyakörvre bólintott.
Kifakult betűkkel egyetlen név állt rajta: Bundás. Nem véletlen van itt mondta rekedten. Nem csak úgy sodorta ide a hullám. De Norbert bólintott, miközben végigtörölte a nedves pofáját.
Nem csak úgy úszott, valaki vár rá. Valahová tartott, ezt megértették. Dénes sóhajtott, lekuporodott, és egyenesen a kutya szemébe nézett.
Mit akarsz nekünk mondani, kislány? Mi van ott elől? kérdezte, de a kutya csak felemelte a fejét, és ismét a távolba meredt. A fagyos szél habot vetett, a lélegzete elakadt. A hullámok tompán dördültek a hajótestbe.
A cseppek csengése úgy hullt a vasra, mint a harangok ütése. Mindez egyetlen zengő dallammá egyesült, amelyben egy kérdés rejtőzött, amire senki sem tudta a választ. Bence egy lépést hátralépett, végignézett a legénységen.
Megmentettük mondta nehezen. Ennyi elég. Tartanunk kell az irányt.
De Dénes csak a fejét rázta. Miklós elfordult. Norbert viszont, a kutyát átölelve, halkan így szólt: De még nem tudjuk, kit hoz maga után.
Ezek a szavak a levegőben maradtak, mint valami nagyobb dolog előjele. Akkor még egyikük sem sejtette, hogy ez a kutya az élet és halál határához vezeti őket. A kutya hirtelen felriadt, mintha valaki kapcsolót húzott volna.
Felugrott, Norbert alig tudta megfogni a nyakörvénél. Nedves szőre az oldalához tapadt, a lehelete szaggatott volt, szemeiben furcsa fény lobogott. A hajó oldala felé rántott, olyan erővel, hogy Norbert majdnem a fedélzetre esett.
Csendben, csendben! Norbert magához szorította, érezte, ahogy a kutya vergődik a kezei között, ahogy a szíve a nedves szőr alatt úgy ver, mintha ki akarna törni. Dénes odarohant egy forró leveses bögrével.
A gőz a hideg levegőbe kavarodott, keveredve a sós víz éles illatával. Na, gyere! Egyél már egy kicsit! nyújtotta oda a bögrét, de a kutya rá sem nézett. Újra a hajó oldala felé rántott, karmai a fémet kaparták.
A karmok csikorgása úgy hasított a fülekbe, mint egy tompa kés a szövetbe. Bence közelebb lépett, összehúzott szemmel. A szél arcon csapta, mintha visszakergette volna a hídra, hogy felejtse el az egészet.
Miért húz oda? kérdezte, hangja megremegt, de azonnal kemény lett. Teljesen megőrült? Miklós távolabb állt, kezét a zsebében tartva. Összeszorított ajkak, tekintete a horizonton függött.
Hallgatott, de belül vihar tombolt, amit maga sem mert elismerni. Norbert végigtörölte a kutya fején, érezve, hogy a szőr még mindig hideg és tüskés a tengervíz