– Miért vagy ilyen korán? bonyolultan kérdeztem.
Réka kulcsával kinyitotta a lakás ajtaját, belépett, és a bejárati lámpát felkapcsolta. Az első dolog, ami szembe akadt, egy pár piros női cipő volt a bejáratban. Azonnal felismertem őket a barátnője, Ágnes cipői voltak.
Reggel a munkahelyén hirtelen rosszul lett Rékának. Szédülést és erős hányingert érzett. Az elmúlt néhány napban már enyhe fejfájásai voltak, de figyelmen kívül hagyta őket. Most viszont tényleg rosszul lett.
Mi történt? aggódva fordult hozzá a szomszédos irodatársa, Anikó.
Hirtelen hányinger támadt, a fej is zúg szedte le a blúzja gallérját, és a verejtékkel érdesedő homlokját megérintve mondta Réka.
Lehet, hogy terhes vagy? csipkelődve kérdezte Anikó.
Nem, biztosan nem! lekezelően válaszolt Réka. Valószínűleg valami romlott ételt ettünk.
Mit ehettél volna rosszvalóssá, ha te ilyen egészségtudatos vagy? nevetett Anikó.
Réka egy pillanatra elgondolkodott. Mi van, ha tényleg terhes? Nem hiszi el, de talán mégis
Anikó, szeretnék egy tesztet csináltatni mondta végül. Lehet, hogy igaza van. Megyek a gyógyszertárba.
Felálltam a székből, kiléptem az irodából, és gyors léptekkel felé a kijáratot indultam. Tíz perc múlva már a mosdóban álltam, és a tesztcsík két vonalát bámultam. Réka terhes volt.
Nem tudtam, hogy örüljek vagy bánjam. Én, András, még nem készültem fel a gyermekre. De most mi lesz? Talán a sors közbeszól? A gondolatok összekuszálódtak. Tudtam, hogy ma már nem fogok tudni rendesen dolgozni, ezért odamentem a főnököm, Irén nővérhez, és kértem szabadnapot.
Persze, Rékám, menj haza és pihenj. Holnapra várlak a munkahelyen mondta kedvesen Irén.
Nem csak haza mentünk, hanem szinte repülve siettem, mert András szabadnapja volt. Ki akartam mesélni a hírt a férjemnek. Elképzeltem a meglepetését, amikor hirtelen a küszöbön állok a nagy bejelentéssel.
Amikor kinyitottam a zárkózott ajtót, azonnal a piros cipők jutottak a szemembe Ágnesé voltak. Mit csinál Ágnes itt, és ekkor itt? gondoltam meglepődve.
A nappaliban senki sem volt, de a hálószobából beszéd hallatszott. Lépteihez közeledve kitártam az ajtót, és ott álltak András és Ágnes egy heves beszélgetés közepén. Mindketten megriadtak, amikor megláttak.
Réka? kérdeztem zavarban. Miért vagy ilyen korán?
Ágnes csak szótlanul a takaróba bújott, szemei rémülten tágultak. Nem jó emlékeim jutottak eszembe; úgy érzem, kiabáltam, dobáltam dolgokat, kiűztem őket a lakásból, aztán a ágyra dőlt és órákig szárnyaló sírással törtem össze magam. Végül csak a padlón ültem, egyedül a sötétséggel.
Mikor felébredtem, már sötét volt kint, és a lakás csendes volt.
Öt nappal később a magánklinikán álltam, hogy beültetéses abortuszra jelentkezzek. Az elmúlt napokban határozott döntést hoztam
András csak egyszer jött haza, hogy felvegye a cuccait, és közölte velem, hogy válni akar. Kiderült, hogy hat hónapja Ágnessel jár el, és szerelmesek egymásba.
Nem mondtam el neki a terhességről, mert már láttam a szándékát a válásra, és nem akartam egy olyan gyermekkel kötni magam, akit már a férjem már nem szeret. Ráadásul tudtam, hogy egyedül nem tudnám fenntartani a babát szüleim Debrecenben élnek, a béreim sem engedik meg a bölcsőde díját.
A múlt hét eseményeit felidézve elértem a klinikát. Leültem a várószékbe, és néhány perc múlva egy beteg kilépett, és egy orvos szólalt meg a háttérből:
Jöjjön be!
Bejöttem, és a doktor felpörögve nézett rám.
Antal? lepődtem. Te vagy ez?
Antal volt egykori osztálytársam, az első szerelmem. Tizenegyedik osztályban titokban szerelmes voltam belé, de sosem mertem bevallani. A ballagó estén még táncra kért, a végén pedig óvatosan megcsókolt a pofáján. Örömtől szíve megdermedt, de annyira zavarba jött, hogy nem hagyta, hogy hazavigyen, és később sokáig sajnáltam.
Azóta Antal orvos lett egy másik városban, és senki másnál nem láttuk egymást, de gyakran gondoltam rá. Most itt állt előttem, felnőtt, még mindig ugyanúgy jóképű.
Réka! Micsoda találkozás!
Antal nyilván örült, felállt, körülölelt. A váratlan ölelés annyira elbűvölte, hogy egy pillanatra elfelejtettem a saját problémáimat. Kb. tíz percig beszélgettünk.
Hirtelen Antal összeszedte magát:
Ó, most elég a dumálás! Te el vagy jöttél a rendelőmbe, szóval mondd el, mi hozott!
Ez a mondat visszahúzott a valóságba, és arcom újra elsápadt. Mélyen felvett lélegzetet, elmeséltem neki mindent: a férjem megcsalását, a barátnő ármányát, a váratlan terhességet.
El akarod dönteni, hogy megszabadulj a gyermektől? nézett komolyan.
Igen! határozottan válaszoltam.
Vizsgálat után Antal felajánlotta:
Réka, menjünk este egy kávézóba, beszéljünk. Az abortusz súlyos döntés, nem lehet úgy gyorsan eldobni. Nem bánod?
Nem bánom.
Szerettem volna több időt tölteni Antallal, megismerni az életét.
Este egy kis budapesti kávézóban üldögéltünk, mindenről beszélgettünk, nosztalgiáztunk az iskoláról, nevetgéltünk. Egyik héten sem éreztem magam ennyire jól. Hirtelen Antal a terhességemről kezdett beszélni, és azt javasolta, hogy tartsd meg a babát, mondta, hogy sajnálni fogod, mert a kisfiú nem a férjem hűtlenségéért felelős.
Van egy saját gyereked? közbevágott.
Vagy házas vagy?
Volt De nem tudok gyereket, a feleségem elhagyott, amikor ezt megtudta sóhajtott, és tekintete a földre szállt.
Egy szünet után Antal újra a szemembe nézett, könnyek csordultak le arcán.
Tudod, Réka, a szívemben mindig is szerettelek, de most a sors egy új esélyt adhat.
Én elmondtam, hogy bár szeretném a babát, félek, hogy nem bírom egyedül. Antal biztatta, hogy képes leszel, és minden nehézségben mellette lesz, még meg is ajánlotta, hogy személyes orvosod lesz a terhesség alatt.
Először nyugodtan aludtam, mintha egy nehéz kő leesett volna a szívemről.
Késő este, amikor már aludtam, előre gondoltam: Ha bátrabb lettem volna akkor a ballagó estén talán most már együtt vagyunk Antallal.
Másnap este a lakásomban csörrent a telefon. Kinyitottam az ajtót és Antal állt a küszöbön egy friss gyümölcsökkel teli zacskóval.
Jöttem meglátogatni a betegemet! mondta egy kicsit zavarban, de mosolygott. Bejöhetek?
Honnan vetted a címemet? kérdeztem.
A kórházi kártyámban van! nevetett.
Akkor jöjj be! nyitottam.
A konyhában teákat ittunk, és beszélgettünk.
Tudod, Réka, még mindig szerelmes vagyok beléd, de akkor, a ballagó estén, amikor tánceltunk, én is féltem. Most már látom, mennyire sajnáltam, hogy elmenekültem
Ha tudnád, mennyire bűnbánó vagyok! feleltem. Én is szerettelek, csak túl félénk voltam. Gyakran gondoltam rád, sajnáltam, hogy elküldtél egy másik városba.
Néhány perc csend után Antal mélyen a szemembe nézett, és komolyan mondta:
Réka, talán még nem vesztettük el mindent. Talán a sors ad még egy második esélyt?
De én terhes vagyok egy másik férfitól. zongoráltam.
Mit számít? A saját gyerekeim sosem lesznek, de apának lenni szeretnék. mosolygott.
Rendben, beleegyezem. mondtam kissé bizonytalanul, de újra fiatalos szerelem tüzet érezve.
Antal közelebb hajolt, átölelt, és csókot nyomott. Én szorosan ránéztem, könnyek folytak az arcomon, de most már a boldogság könnyei voltak.
