Szergej alig hogy találkozott Zsófiával, rájött, hogy a világ soha többé nem lesz ugyanaz. Még sosem vonzódott ennyire egy nőhöz. Az egyetlen gond, hogy Zsófiának férje van. És ez még nem minden!
Kiderült, hogy Zsófi férjével, Gáborral már az egyetemi évek óta jó cimborák Szergej. Nem mondhatni, hogy elválaszthatatlan barátok lennének, de tartották a kapcsolatot, rendszeresen találkoztak és eljártak közös barátok ünnepeire.
Valójában egy ilyen bulin Gábor mutatta be őket egymásnak. “Ő itt Zsófia, a feleségem” – mondta. Ez Szergej számára meglepetés volt: nem is tudta, hogy a barátja megházasodott.
Kiderült, hogy a fiatalok nem tartottak nagy lagzit, csak egyszerűen összeházasodtak az anyakönyvvezető előtt. Gábor így döntött. Felesleges pénzt költeni ünnepségekre, inkább menjenek el valahova. Mindig is híres volt a takarékosságáról, jobban szeretett spórolni, mint költeni.
– De mi lesz a legénybúcsúval, a menyasszony fehér ruhájával és a szép fényképekkel a családi albumban? – csodálkozott őszintén Szergej.
– Nem szeretem ezt a sok formaságot, tudod jól – mondta morcosan Gábor. – A legénybúcsút bármikor megtarthatjuk. Ugye, Zsófi?
Zsófia bólintott, bár arcán átsuhant egy alig észrevehető árny – még hallani sem lehetett erről az elégedetlenségről.
– Nem szereted a fehér ruhákat? – próbálta Szergej tovább feszegetni a témát.
– De, szeretem – válaszolt Zsófia ártatlanul. – De nálunk a férj a fő. És ő azt mondta, hogy ez mind ostobaság és az egész csak üzlet a romantikából. Ráadásul, olvasta valahol, hogy minél nagyobb a lagzi, annál hamarabb következik be a válás.
– Nagyon vicces – nevetett Szergej. – De akkor házasság esküvő nélkül a boldog házasság biztosítéka?
– Majd meglátjuk – mosolygott Zsófia, miközben álmodozó kifejezés jelent meg az arcán. Mintha a jövőbe nézne és látná magát boldog feleségként.
Azt hiszem, hogy éppen ekkor látta meg Szergej Zsófi tekintetét. És elsüllyedt benne. És elveszett.
Aznap este nem tudtak betelni a beszélgetéssel, sok közös érdeklődési kört találtak. Gábor állandóan távol volt, telefonon intézte a munkaügyeit. Zsófia úgy tűnt, egyáltalán nem volt bosszús attól a ténytől, hogy a férje gyakorlatilag egyedül hagyta őt.
Ez a helyzet Szergejt inkább zavarba ejtette. Elmenni egy buliba a fiatal feleséggel és mással foglalkozni? Ez furcsa dolog.
Még meg is kérdezte Zsófiát:
– Gábor nem fél így hagyni téged?
– Nem értem?
– Egy szép nő egy egész este egyedül… könnyen elcsábíthatják. Vagy nem féltékeny?
– Rám? – csodálkozott Zsófia a kérdésen. – Nem ne-eem! Gábor a munkájának él.
– Ez nem zavar?
– Mi? – kérdezte értetlenül megint Zsófia. – Hogy a munka van az első helyen? Ez normális.
– Táncolunk?
– Miért ne?
Már aznap este Szergej megijedt. Azonnal szikra pattant ki közöttük.
Ez nem szerelem első látásra volt. Csak … úgy tűnt, hogy mindketten ugyanazokat a dolgokat mondták és érezték.
Ráadásul Zsófia elbűvölő volt. Nem kimondottan szépség, de valamiféle megfoghatatlan egyedi vonások összhangja hozott létre egy páratlan gyönyörű megjelenést. Szergej szinte fizikailag nem tudott betelni vele…
Két héttel később Gábor felhívta:
– Figyelj, segíts ki! Zsófival koncertre mentünk volna, de a munka elárasztott – elvész a jegy. Menj el vele, légy szíves!
– Viccelsz? Nincsenek barátnői?
– Képzeld, nincsenek! Ő maga kért téged.
– Hol találtál ilyen csodát?
– Milyen értelemben?
– Azt hittem, nincsenek már olyanok, akik sosem mondanak ellent, nem sértődnek meg, és nincsenek barátnőik. Talán még főzni is szeret?
– Haha, tudni kell, hol keress! – örült Gábor a poénnak. – Vidékről hoztam. Pontosabban, kihoztam. Már annyira vágyik a kulturális életre. Szóval, szabad vagy ma?
– Ma szabad vagyok, de leszögezem – ez lesz az első és utolsó alkalom. Szerencséd, hogy éppen szabad vagyok.
Szergej és Zsófia remekül töltötték az időt. Ismét nem tudták befejezni a beszélgetést. És Zsófia még meg is győzte Szergejt, hogy menjenek el egy kiállításra következő héten:
– Figyelj, Gábor mindig elfoglalt, ráadásul nem is érdeklik ezek a dolgok. És itt most nem ismerek senkit. Majd amint találok egy munkát, könnyebb lesz társaságot találni.
Mi mást tehetett volna?
A harmadik randevú után (igen, Szergej már ilyen kategóriákban gondolkodott) határozottan úgy döntött, hogy elkerül mindenféle találkozást Zsófiával, kerülve a problémákat. Más felesége tabu. Pont. Amit mondott, meg is tette.
Nem teljesen sikerült elkerülni a találkozásokat – végül is születésnapokat közösen szokták ünnepelni a baráti körükben.
Egy ilyen alkalommal Zsófia leült mellé és lefegyverző őszinteséggel megkérdezte:
– Szergej, kerülsz engem? Megbántottalak valamivel? Rosszat mondtam? Úgy éreztem, nagyon jól megértjük egymást.
– Így van. Csak… nincs időm. És kényelmetlen valahogy. A személyes szerénységem nem engedi, hogy ilyen gyakran kísérgessem más feleségét.
Zsófia felnevetett:
– Gábor csak örül neki!
– Minek? – hallva a nevét, a férj felfüggesztette a szomszéddal való horgászbeszélgetését.
– Annak, hogy Szergej elkísérjön engem kiállításokra és színházba – válaszolta Zsófia szemrebbenés nélkül.
– Bármikor! – mondta, egyenesen a barátja szemébe nézve. – Horgászatra nem akar eljönni – pedig hívtam.
Ezután Szergej és Zsófia időnként együtt töltötték az idejüket. „Lehetünk csak barátok, nem? – győzködte magát a férfi. – Hiszen nem igénylem, hogy belépjek a családjukba.” Nehéz volt uralkodni magán, de Gábor bizalma is fontos szerepet játszott.
Eltelt két év. Szergej továbbra is barátkozott Zsófiával és Gáborral. Próbált kapcsolatot teremteni más lányokkal, de valahogy nem sikerült.
Egyszer Zsófia sírva hívta fel és találkozót kért.
Kiderült, hogy a barátok családjában régóta feszültségek alakultak ki. Zsófi nagyon szeretett volna gyereket, de Gábor nem. Ráadásul nem is a határidő volt a probléma, ő kategorikusan nem akart gyermeket. Ennek következtében a házastársak eltávolodtak egymástól:
– Tegnap úgy kiabált velem, hogy a falak beleremegtek – panaszkodott Zsófia. – És még féltékeny is lett rám mindenfelé, még rád is. Azt hiszi, hogy el fogok menni valaki máshoz. Őszintén, félek tőle.
– Bántalmaz? – feszülten kérdezte Szergej.
– Nem, eddig még nem jutottunk el odáig, de állandóan kiabál velem. Majdnem minden este iszik, azt mondja, ez oldja a feszültségét. A munkában nagyon nyomják. Nem tudom, meddig bírom még ezt.
Szergej csendben hallgatta, és hirtelen borzongva rájött, hogy csak egy gondolat kering az elméjében: „Mi lesz, ha Gábor és Zsófi mégis elválnak?” Akkor talán elmondhatja az érzéseit.
De ekkor Zsófia azt mondta:
– Miért vagyunk ilyen mások Gáborral, ugye? Mennyivel egyszerűbb lenne, ha például beléd lennék szerelmes.
Gyorsan elsöpörte minden illúzióját. Szergej majdnem elnevette magát. Persze, mindvégig csak magára és az érzéseire gondolt. Eszébe sem jutott, hogy Zsófi nem érez hasonlóan hozzá. Ő vele csak barátkozik!
Amikor a lány megnyugodott, Szergej ígéretet tett, hogy beszélni fog Gáborral. Amikor hazakísérte, megkönnyebbülést érzett. Mintha egy fájó fogát húzták volna ki. Fájt, de tudta, hogy holnap már jobb lesz.
A beszélgetés Gáborral nem ment jól. Valóban féltékenyé vált a feleségére.
– Ne avatkozz bele, ami nem a te dolgod – mondta határozottan. – És ne járkálj kiállításra sem.
Pár hónap múlva Szergejre írt a régi iskolai szerelme, aki váratlanul visszatért Moszkvából otthonába.
Lendületes levelezés kezdődött, mintha nem is telt volna el tíz év távollét. Szergej elfeledkezett Zsófiáról. Pont jókor jött az egyik közös barát születésnapja, és együtt mentek el. Elkerülhetetlenül találkoztak ott Gáborral és Zsófiával.
Szergej szorosan tartotta magát a társa közelében, de hiába. Amikor hazakísérte, megpróbálta megcsókolni, a lány visszahúzódott:
– Ne, ne tedd. Láttam, hogyan nézel rá. Közötted és Zsófi között van valami. Másokat becsaphattok, de én gyerekkorom óta ismerlek.
Majdnem elaludt, amikor megszólalt a telefon:
– Szergej, gyere, segíts, kérlek – suttogta ijedten a telefonba Zsófi. – Gábor teljesen megvadult. Részeg, a fürdőszobába zártam el magam előle, azt mondja, betöri az ajtót.
Szergej taxit hívott. Félt, hogy Gábor nem nyit ajtót és rendőrséget kell hívni, de megúszta.
– Megjött a megmentő – sziszegte dühösen Gábor. Megpróbálta ütni az arcát. Szergej könnyedén kikerülte. Nem akart verekedni egy ittas emberrel.
– Elegem van! – kiabált Gábor. – Szergej ez, Szergej az, vele van minden közös… Szer-e-e-gej, basszus… Vidd el!
Szergej szánakozva nézett rá:
– Te bolond vagy. Zsófia sosem szeretett engem.
Gábor újra megakart ütni…
Szergej megrázta a fejét:
– Kevesebbet kellene innod. Ma este Zsófia biztosan velem megy el. Hívj, ha kijózanodsz.
Már az autóban kérdezte az ijedt nőt:
– Van hol aludnod?
– Nem maradhatnék nálad?
– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
– Igen, talán igazad van – szipogta Zsófia. – De másban nagyon tévedsz. Szeretlek. Nagyon jól érzem magam veled…
