László makacsul nem hitt benne, hogy Réka az ő lánya. Felesége, Veronika, a boltban dolgozott. Pletykálták, hogy gyakran zárkózott be a raktárba idegen férfiakkal. Emiatt László nem hitte, hogy a törékeny, apró Réka valóban az ő gyermeke. És nem is szerette a lányát. Egyedül a nagypapa, István segítette és hagyta rá örökül a tanyát.
Réka egyedüli támogatója a nagypapa volt
Kislány korában Réka gyakran volt beteg, törékeny, alacsony termetű volt. Se nálad, se nálam a családban nincs ilyen apró gyermek mondogatta László. Ez a gyerek két tenyerem se lenne. Idővel az apa szeretetlensége átragadt a feleségére is.
Igazán csak egy ember szerette Rékát nagypapa István. Az ő háza a faluszélén állt, az erdő mellett. István egész életében erdész volt, és még nyugdíjas korában is, szinte naponta kijárt az erdőbe. Gyümölcsöt, gyógynövényt gyűjtött, télen etette az állatokat. Istvánt némileg bolondosnak tartották, kissé féltek is tőle. Volt rá példa, hogy mondott valamit, és az be is következett. Mégis sokan jártak hozzá gyógynövényekért, főzetekért.
István régen eltemette feleségét, vigasza már csak az erdő és az unokája maradt. Amikor a lányka iskolás lett, többet lakott a nagypapánál, mint otthon. István mindenféle növényről, gyökérről mesélt neki. Rékának ment a tanulás, hamar ráérzett a dolgokra. Mikor megkérdezték, mi szeretne lenni, azt válaszolta: Orvos leszek, embereket gyógyítok. De az anyja azt mondta, nincs pénze Réka taníttatására. Nagypapa mindig megnyugtatta: Nem vagyok nincstelen, segítek, legfeljebb eladom a tehenet.
Unokájára hagyta a házat és egy életen át tartó tanítást
Veronika ritkán nézett be apjához, de egy alkalommal megjelent a kapuban. Pénzért jött, mivel a fia, András, a városban kártyázott, súlyosan megverték, és parancsolták neki, minden áron szerezze meg a pénzt.
Most jössz, mert bajban vagy? kérdezte szigorúan István. Évekig ide se tetted be a lábad! Meg is tagadta a segítséget: Az Andris adósságát én már biztosan nem fizetem ki. Nekem Rékát kell taníttatnom.
Veronika mérgesen vágta rá: Nem akarlak látni titeket, nincs már apám, nincs már lányom! kiabálta, és rohant ki a házból. Amikor Réka felvételt nyert az egészségügyi szakközépbe, anyja és apja egyetlen forinttal sem segítette. Csak István támogatta az unokáját. Segített a tanulmányi ösztöndíj is, mert Réka mindig kitűnően tanult.
A tanulmányok vége előtt István megbetegedett. Érezve, hogy közel a vég, elmondta Rékának, hogy a házat rá hagyta végrendeletben. Megtanácsolta neki, hogy keressen munkát a városban, de ne feledje a házat. A ház csak addig él, amíg benne emberi lélek lakik. Télen legyen, aki befűt, hogy a meleg megmaradjon. Ne félj itt éjszakázni egyedül jövendölte István , a ház meghozza neked a szerencsét. Boldog leszel, kicsim. Talán tényleg tudott valamit.
István jóslata valóra vált
István ősszel elment. Réka nővérként dolgozott a megyei kórházban. Hétvégente visszajárt a nagypapa házába. Fűtött, amikor hideg volt. Annyi fát hagyott István, hogy évekig kitartott. A szombati időjárás nem kecsegtetett semmi jóval, két napra szabadsága volt. Nem akart a városban ülni bérelt szobát egy idős ismerősnél, a volt szakiskolai barátnője rokonánál.
Este érkezett a faluba. Éjjel hóvihar kezdődött. Reggelre a szél kicsit alábbhagyott, de a hó szakadatlan hullt, minden utat eltorlaszolt. Kopogást hallott, gyanakvóan kinyitotta az ajtót. Egy ismeretlen fiatal férfi állt a küszöbön. Jó napot. Ki kellene ásni a kocsit, elakadtam itt az önök háza előtt. Van lapátjuk? kérdezte. A tornácnál megtalálja, vigye csak. Segítsek? felelte Réka. A magas férfi mosolyogva mondta: Ne tegye, még magát is eltemeti a hó.
Ügyesen bánva a lapáttal, el tudta indítani a kocsit, de alig néhány métert haladt, újra beleragadt. Megint nekiállt ásni. Réka behívta egy csésze forró teára. Hamarosan úgyis enyhül a vihar, helyreáll az út, hisz nem kihalt ez a vidék, sokan járnak erre.
A fiatal férfi végül beleegyezett, bement Rékával. Nem fél egyedül lakni az erdő mellett? kérdezte. Réka mondta, csak hétvégén jár ki, amúgy a városban dolgozik. Most is aggódik, hogy ki tud-e jutni. Hátha a busz sem jön. Az ismeretlen, aki bemutatkozott: Tamás, felajánlotta, hogy segít, ő is megy a központba, hisz ott él. Réka elfogadta.
Munka után Réka bejelentkezett, sétálva indult haza, amikor Tamás egyszer csak mellette termett. Talán a gyógynövényes teája varázslatos tréfált. Olyan jó volt újra látni, hátha megint főz egy adagot?
Nem tartottak lakodalmat. Réka nem akarta, Tamás először erősködött, de beletörődött. Viszont őszinte szeretet kötötte össze őket. Réka megtapasztalta azt, amit csak könyvekben olvasott: a férje valóban tenyerén hordozza. Amikor megszületett a kisfiuk, mindenki csodálkozott, hogy ennyire apró anyának ilyen erős fiúgyermeke született! Mikor kérdezték, mi lesz a neve, Réka határozottan válaszolta: István lesz, egy igazán jó ember emlékére.
Sorsunk sokszor nehéz próbák elé állít minket, de akinek tiszta a szíve és hűsége, azt végül megtalálja a boldogság. Talán éppen egy apró, meleg házban, az erdő szélén, ahol a szeretet tavaszt hoz a leghidegebb télen is.
