Klára Erika, bemutatom: ő itt Borbála, az új kolléganőnk. Mostantól önöknél dolgozik majd a részlegen.
Klára felnézett a monitor fölött, és egy huszonéves, vékony lányt látott. Gesztenyebarna haja gondosan lófarokba fogva, arca nyílt, kissé félénken mosolygott. Borbála egyik lábáról a másikra állt, törékeny dossziét szorongatott a karjában.
Nagyon örülök hajtotta meg kissé a fejét. Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek. Ígérem, mindent beleadok majd.
A főnök, László Gábor már indult volna kifelé, de az ajtóban még megállt.
Klára Erika, ön már húsz éve foglalkozik logisztikával nálunk. Kérem, mutassa be Borbálának a rendszert, az útvonalakat, és a fuvarozókkal való kapcsolattartást. Egy hónap múlva már önállóan kell vinni a saját részét.
Klára bólintott, és végigmérte az új lányt. Huszonhárom éves lehet, akár a lánya is lehetne, ha valaha is lett volna gyermeke. Klára ötvenöt évesen beletörődött már abba, hogy a család csak álom maradt. Csak a munka, a lakás a muskátlival az ablakban, meg Pötyi, a kandúr.
Ülj csak le oda mutatott Klára a szomszéd asztalra. Átnézzük együtt.
Az első héten Borbála keverte a fuvarozók kódjait és rendre elfelejtette beírni az adatokat a rendszerbe. Klára türelmesen javította, újra elmagyarázta, papírcetliken rajzolt útvonalakat.
Látod, itt Debrecent írtál, de a szállítmány Győrbe megy. Bírod, mekkora a különbség?
Borbála fülig vörösödött, szabadkozott, azonnal javított. És hibázott újra is, de már máshol.
A második hét közepére érezhető volt a javulás. Borbála egyre gyorsabban tanult, Klára minden szavát leírta egy kopott macskás jegyzetfüzetbe.
Klára Erika, miért nem dolgozunk ezzel a fuvarozóval? Jó árakat adnak.
Tudod, már kétszer is megszegték a határidőt. A jó hír fontosabb, mint az olcsóság, jegyezd meg!
Borbála bólintott, jegyzetelt serényen, majd egyszer csak megkérdezte:
Maga süti a pogácsát? Olyan finom illata van a dobozából!
Klára elmosolyodott. Másnap pogácsát vitt jó sokat káposztával töltve. Borbála boldogan falatozott ebéd közben, mintha valami különleges dolog lenne.
A mama ilyeneket sütött Borbála gondosan összegyűjtötte a morzsákat. Két éve meghalt, nagyon hiányzik.
Klára finoman ráhelyezte a kezét Borbála apró ujjaira. A lány nem húzódott el, sőt, hálásan rámosolygott.
Később volt még almáspite, túrós süti, és mézeskrémes, amit Borbála élete legjobb mézesének titulált. Klára magán kapta, hogy egyre nagyobb adagokat süt csak azért, hogy megkínálja vele. Rég elfeledett melegség költözött a mellkasába.
Klára Erika, lehetne tanácsot kérni? Nem munkával kapcsolatos…
Kérdezz nyugodtan.
A barátom megkérte a kezem, de csak fél éve járunk. Ön szerint nem korai ez?
Klára letette a papírokat. Hosszan nézte Borbála izgatott szemét.
Ha bizonytalan vagy, akkor korai. Ha majd igazán az lesz az az ember, nem lesz kérdés benned.
Borbála megkönnyebbülve sóhajtott fel, minta Klára szóban oldozta volna fel a terhe alól.
A harmadik hét végére Borbála már önállóan tárgyalt a fuvarozókkal, ellenőrizte a menetleveleket, kiszúrta mások hibáit. Klára csendes büszkeséggel figyelte: sikerült. Felnőtt mellette.
Olyan maga, mint az anyukám mondta egyszer Borbála. Csak jobb! Az én anyukám mindig csak kritizál, maga meg támogat.
Klára elfordult az ablak felé, sietve pislogott.
Hagyd ezt most. Inkább dolgozz!
De a mosoly nem akart leolvadni az arcáról egész estig.
Egy hónap alatt Borbála kivirult. Klára látta, milyen magabiztosan beszél a partnerekkel, milyen gyorsan dolgozik a rendszerben, mennyire otthonosan kezeli a rendeléseket. Túlnőtte őt az újonc.
…Pénteki értekezleten László Gábor szokatlanul komornak látszott. Az asztalfőn ült, ceruzával játszott a kezében, és sokáig hallgatott, mielőtt megszólalt.
Nehéz a helyzet végignézett mindenkin. Zuhan a piac, három nagy megrendelő konkurenciához ment át. A vezetés úgy döntött, leépítések lesznek.
Klára összenézett a kollégákkal. Mindenki értette, mit jelent ez. Elbocsátások.
Egy hónapon át minden részleg sorsáról döntenek folytatta László Gábor. Most mindenki ugyanúgy dolgozik tovább.
Az értekezlet után Klára visszaült, oldalt pillantva Borbálára. A lány mereven bámult a monitorra, ujja a billentyűzet fölött mozdulatlanul lebegett.
Ötvenöt éves. Klára értette a matematikát. Az ő bére az egyik legmagasabb az osztályon. Hosszú a munkaviszony, tehát a végkielégítése sem lesz kevés. Ideális leépítési áldozat a könyvelő szemével. Fájó, keserű, de megoldja. Nemsokára nyugdíj, tartalék is van, a lakáshitel rég ki van fizetve.
Csak hát Borbála… teljesen más lett a lány. Nem csevegett ebédnél, nem kért újabb szelet almáspitét, és amikor Klára kérdezte, csak átnézett rajta.
Borbála, mi baj? Klára leült az asztal szélére. Azért aggódsz, hogy elküldik valakit?
Borbála összerezzent, erőltetett mosolyt villantott.
Nem, nincs semmi gond. Csak egy kicsit fáradt vagyok.
De Klára tudta jól, hogy nincs minden rendben. Szegény lány. Most, amikor végre elindult, ilyen gyorsan változott meg minden. Igazságtalan.
A két hét ideges várakozásban telt. A kollégák suttogtak a folyosón, találgatták, ki lesz az első. Borbála egyre néma, egyre elmélyültebb lett. Klára olykor rajtakapta, ahogy azzal a különös pillantással nézi, de betudta annak, hogy mindenki feszült.
Csütörtök délután belső levél villant a képernyőn: Klára Erika, kérem, fáradjon be az igazgatói irodába.
Klára felállt, megigazította a zakóját. Ennyi volt. Húsz év a cégnél, most pedig kifelé mutatják az ajtót. Felkészült az elbeszélgetésre.
Belépett, s a küszöbön megtorpant.
Az igazgatóval szemben Borbála ült, háta egyenes, dosszié a térdén, arca rezzenéstelen.
Fáradjon be, üljön csak le mondta László Gábor. Komoly dologról van szó.
Klára helyet foglalt, felváltva nézett a főnökre és Borbálára. A lány nem pillantott rá.
Borbála sokat dolgozott László Gábor elővett néhány papírt. Komoly hibákra bukkant. Az Ön munkájában, Klára Erika.
Klára lélegzete elakadt. Képtelen volt összerakni a képet: Borbála, a macskás jegyzetfüzet, meg hogy hibák. Ez az a Borbála, aki úgy falta a pogácsát, és tanácsot kért a házasságról!
Elemzést készítettem az elmúlt nyolc hónapról mondta végül Borbála, de csak a főnökre nézett, mintha Klára ott sem lenne. Tizenegy súlyos eltérést találtam a dokumentációban. Hibás útvonalkódokat, eltéréseket a szállítóleveleken, zűrzavart a dátumok körül.
Kinyitotta a dossziét, sárga filccel húzott sorokat mutatott a táblázatokon. Klára a saját kézírását ismerte fel az egyik megjegyzés mellet.
Úgy gondolom, én jobban boldogulok ezzel a területtel szólalt meg Borbála kimérten, mintha ellenőrzési jegyzőkönyvet olvasna fel. Klára Erika kétségtelenül tapasztalt, de az idő eljár mindenki felett. A cégnek én vagyok a gazdaságosabb választás az én fizetésem alacsonyabb, a teljesítményem magasabb. Puszta matek.
László Gábor hátradőlt a székben, dobolt az ujjával az asztalon.
Klára Erika, mit szól mindehhez?
Klára lassan felállt, az asztalhoz ment, lapozott a papírokban. Átfutotta a kiemelt sorokat. Hibák amik igazából nem is hibák.
Nincs mit mentegetőzni tette le a papírokat. Húsz év alatt megtanultam egy dolgot: lehetetlen mindig mindent hibátlanul csinálni. A lényeg, hogy az áru időben megérkezik, az ügyfél elégedett, a pénz a számlán.
De ezek a hibák tönkre is vághatják a céget! Borbála előredőlt, most először érződött érzelem a hangján. Segíteni akarok a cégnek!
László Gábor elmosolyodott fáradtan, nem gúnyosan, mint aki sokszor látott már ilyet.
Tudja, Borbála, milyen kollégákra nincs szükség? Azokra, akik a saját érdekükben buktatják meg a másikat.
Borbála elsápadt.
Ezekről az úgynevezett hibákról pontosan tudok folytatta a főnök. Ezek nem valódi hibák. Ez az évek során megszerzett tapasztalat. Klára Erika tudja, hogyan lehet kikerülni a bürokratikus akadályokat, hol lehet gyorsítani, ahol az adminisztráció lassú. Igen, papíron ez szabályszegésnek tűnik. Valójában viszont szakértelem. Ön még túl zöld, hogy lássa a különbséget.
Borbála görcsösen szorította a szék karfáját.
Ledolgozza ezt a két hetet, utána vége zárta rövidre László Gábor. A felmondást rakja az asztalomra ma estig.
Kérem a hangja elcsuklott. Nem akartam… Szükségem van a munkára, lakáshitelem van, most kezdtem…
Erre hamarabb kellett volna gondolni. Mehet.
Borbála felpattant, kiejtette a dossziét, a papírok szanaszét hullottak. Letérdelt, hogy összeszedje őket, szemét nem emelte fel, arcát elrejtette a könnyeivel.
Az ajtó halkan csukódott be mögötte.
Ilyen ez, Klára Erika csóválta fejét László Gábor. Majdnem sikerült magát jól kicsinálni. Addig dédelgette azt a kígyót.
Klára hallgatott. Valami üres, visszhangzó ürességet érzett odabenn.
Addig dolgozik nálunk, amíg a cég be nem zár. Ilyen tapasztalattal ritkán találkozunk. Világos?
Klára bólintott, és kilépett.
Borbála a saját asztalánál ült, a monitort bámulta. Amikor Klára lassan elment mögötte, a lány felnézett szúrós, dacos, könnyáztatta tekintettel.
Klára nem nézett vissza, hanem leült. Megnyitotta a munkaprogramot.
A pogácsa a dobozban maradt az ablakpárkányon egészen estig.
