Megleckéztette a férjét.
Elég volt! A türelmemnek is van határa! kiáltotta Zoltán, ahogy beléptek a lakásba Anikóval. Soha nem tanulod meg, hogy kuss a neved?
Én meg mit mondtam? háborodott fel Anikó.
Még te kérdezed? vicsorgott Zoltán. A drága feleségem már minden határt átlépett! Na, most majd én nevelgetlek!
Zoltán, de mi a baj már? hátrált Anikó.
A baj az, hogy a viselkedésed még a közepesnek is alulmúl! Magad alig éred el a métert, mégis úgy viselkedsz, mintha a csillagokból pottyantál volna!
Nem mindenkinek kell ilyen óriásnak lennie, mint neked! válaszolta Anikó. Egy lánynak pedig kicsinek és kecsesnek kell lennie!
És csendesnek, engedelmesnek, tisztelettudónak! Amiből neked egy szemernyi sincs! Zoltán kihúzta az övét a nadrágból. Na, most majd megtanítalak arra, ahogy a jó öreg időkben tették!
Elment az eszed? kapott levegőhöz Anikó. Meg akarsz verni?
Nevelni! vicsorított Zoltán. És megfizettetni a hetyke szádért! Az anyámat majdnem szívrohamot kaptattad ma!
Akkor ne mondjon hülyeségeket! legyintett Anikó. Miért kellett volna levetni a cipőmet, amit amúgy is zacskóban hoztam, csak hogy felhúzzam a büdös papucsát? Nem én vagyok az, aki egy méter ötven centivel próbálja magát elegánsnak beállítani!
Azok jó papucsok! lépett közelebb Zoltán. Vendégpapucs!
És mióta tartozik a vendégnek elmosogatni, meg letörölni a tűzhelyet is? hajtotta kissé a fejét Anikó. Főleg úgy, hogy én nem szeretem, ha parancsolgatnak nekem!
Na, ezért fogod most megkapni! A feleségem vagy, de úgy viselkedsz, mint valami elkényeztetett kis hercegnő! Most majd én helyre teszlek, hogy tiszteletben tartsd a férjedet! És a szűleimet is!
Ők viselkedjenek normálisan! Anikó gyorsan beosont a szobába. Mindig ők durváskodnak, én meg csak hallgassak? Neked pedig a feleségedet kellett volna védened! Nézz már rám, milyen kicsi és törékeny vagyok! Mégis bántanak! Anikó duzzogva nézte a férjét.
Ha viselkednél a méretedhez és a helyzetedhez képest, senki sem bántana! De neked mindig megvan a magad véleménye! Na, most én kiütöm belőled!
Kérlek, ne! Anikó szipogott. Fájni fog!
Még mennyire! vigyorgott Zoltán. Annyira, hogy soha többé ne felejtsd el, hol a helyed! Kicsi vagy, de úgy állítod be magad, mintha te lennél a királynő!
Ne csináld! sikoltotta, összekuporodva a falnál. Kérlek, ne!
Zoltán odalépett, és felkapta az övet:
Dehogynem! Az ilyen pimasz kis libákat csak így lehet helyre tenni! Másképp nem értitek!
Zoltán találkozása Anikó szüleivel mély nyomot hagyott az emlékezetében.
Ferenc bácsi, aki ragaszkodott hozzá, hogy Papa Ferkó-nak szólítsák, sokáig szorongatta Zoltán kezét, majd átölelte:
Fiam! Bármit megteszek érted! Egész életemben fiúról álmodtam, de Mari csak egy lányt szült, aztán abbahagyta! Én meg mindig arról álmodoztam, hogy majd elmegyünk horgászni, focizni, vadászni! Egy fiú! Nem ilyen lányos locsolkodások! De veled, vőlegényem, most majd mindent megvalósítunk!
Örülök, Papa Ferkó dadogta Zoltán. Bár én nem vagyok nagy horgász.
Nyugi! Senki sem születik profinak! nevetett Papa Ferkó. A lényeg, hogy végre lesz egy fiúm! Megtanítalak horgászni! Bármire!
Ha lesz rá időm
Nem érted, milyen boldogság vagy nekem! csillogtak a könnyei. Velük egyáltalán nincs miről beszélgetni! biccentett a lányára és feleségére. Veled viszont lehet autókról, űrről, meg átkozódni a női elnyomáson!
Mária néni félretolta a férjét, és asztalhoz invitálta Zoltánt:
Ez nála beteg téma! mondta bocsánatkérő hangon. Öt nővére van, és női környezetben dolgozik. Még a kórházban is otthagyott, amikor megtudta, hogy nem fiú született. Most végre lesz kivel lelkiznie!
Amennyire tudok mosolygott szerényen Zoltán.
Azt hiszem, sokat fogtok tudni, Zoltán válaszolta Mária néni. Ha tudnád, mennyire vágyott egy fiúra! Még Anikóval is próbált fiút nevelni, de szerencsére időben közbelepettem! Egy lánynak gyengédnek, szeretetteljesnek, kifinomultnak kell lennie! ránézett a férjére: Nem pedig abból, amit te akartál belőle faragni!
Papa Ferkó haragosan sandított a feleségére, majd a lányára, de Zoltánra barátságosan mosolygott.
Látod? jegyezte meg Mária néni. Még mindig mérges ránk. Néha odarohan, hogy elmeséljen valamit, de rájön, hogy nem női téma. Legyint, átkozódik, és elsétál. Van, hogy egész nap alig szólunk egymáshoz. De a te megjelenésed, Zoltán megveregette a kezét új életet lehelt belé!
De ha túlzásba viszi, nyugodtan szólj! Nem szégyen! Én hamar helyreteszem!
Nem, dehogy! Biztos vagyok benne, hogy jó barátok leszünk!
Na, ez szép!
Papa Ferkó nem csak ígérgetett. Mintha Zoltánt személyes tulajdonának tekintette volna, és rögtön panaszkodni kezdett:
Nem hiszed el, mennyire örülök, hogy végre egy férfi van a családban! Most már ketten biztosan felülkerekedünk rajtuk! Egyébként meg élhetetlen az élet! Ha vélet
