Mindenki, aki dolgozik, megérti a lelkesedésem, amikor éppen az egyetlen szabadnapomon szól meg a csengő reggel.
Még félig kábán, nem tudom miért, az első gondolatom az volt, hogy valami vízvezeték-probléma akadt, és rohanok is körbenézni, hogy vajon eláztattam-e valamelyik szomszédot. Fürdőszoba, konyha szárazon szóval nem az alsó szomszéd, akit fél éve már sikerült elárasztanom.
A csengő azonban csak nem akart elhallgatni. Engedelmesen mentem az ajtóhoz, és ahogy kinyílt, először néhány nagy bőröndöt, mögöttük pedig embereket láttam.
Jaj, az utcán meg sem ismertelek volna! szólalt meg váratlanul egy idősebb asszony, elég furcsa bókot adva.
Próbáltam rájönni, ki lehet ő
Alaposabban megnéztem a hölgy kísérőjét, aki barátságosan mosolygott, kezét nyújtotta. Mögöttük ott állt egy fiatal fiú is, ő legalább csendben maradt, és nem adott hozzá a találgatásaimhoz semmit. De az asszony már mondta is: Miért tartasz minket az ajtóban, hát engedj már be! Bocsánat, ezt hogy érti, hogy engem be?
Hát nem ismerted meg a nagybátyádat? Én gondoskodtam rólad! Hát, ő (intett a fiú felé), nem emlékszel rá? Az unokatestvéred, most jött Pestre, egyetemre jár, és nincs hová mennie. Úgyhogy eldöntöttük, hogy nálad fog lakni. Ágyat majd veszünk neki, ne aggódj, hoztunk is pár ajándékot! Apukád nem szólt?
Nem, egy szót sem Biztos csak elfelejtette, majd mi megoldjuk! Hogyhogy megoldjátok? Itt akar lakni?
Így van, neked kell segítened neki, tudod, milyen nehéz egy idegen városban! Én aztán senkiről nem fogok gondoskodni, ráadásul a vőlegényem is sokat itt van. Nincs itt hely! Valahogy majd rendezni kell Nem akarok olyat hallani, hogy valahogy. Van kollégium, én is ott laktam diák koromban. Az szóba sem jöhet!
A rokonok egyre feszültebbek lettek, és megpróbálták a bőröndjeiket átcipelni a lakásküszöbön, de útjukat álltam. Ha egyszer bejutnak a csomagok, onnantól nehezebb visszacsinálni mindent erre hamar rájöttem. Megkértem őket, hogy várjanak öt percet, s együtt elvittem őket az egyetemi kollégiumba, ahová az unokatestvérem is felvételt nyert.
Ezután persze csak a sértett hangvétel maradt, önzőséggel vádoltak, mosolyból semmi, pici idő múlva pedig már a bőröndök és a rokonok is eltűntek. Felhívtam a szüleimet, és megkérdeztem: Ez most mi volt?
Miután meghallotta, mi történt, anyám is megsértődött, és nekem esett, hogy nem vagyok családszerető.
