El sem tudod képzelni, milyen éjszakám volt! Fanni vagyok, és úgy hajnali kettő körül arra ébredtem, hogy valami nagyon rossz érzés telepedett rám. Lehet, csak rosszat álmodtam, nem tudom De az a fajta nyomasztó érzés tört rám, amit sehogy sem lehet elhessegetni. Olyan nehéz lett a szívem, hogy szó szerint kicsordultak a könnyeim. Nem értettem, miért. Nem tudtam megmagyarázni magamnak. Fájt még levegőt venni is, és valami baljós előérzet kavargott bennem.
Odamentem a kiságyhoz, ahol a kisfiam, Marci aludt. Ő csak mosolygott álmában, meg olyan édesen cuppantotta az ajkát. Igazgattam rajta a takarót, aztán kisétáltam a konyhába. Kint vaksötét éjjel volt.
Fanni, megint nem tudsz aludni? hallottam a hátam mögött Laci hangját.
Már megint ez van! Nem tudom, mi történik velem, Laci suttogtam vissza.
Biztos csak ez a híres szülés utáni depresszió! próbált viccelődni.
Á, nem hiszem Marcinak már majdnem fél éve, nem volt semmi baj eddig, most meg hirtelen?!
Ki tudja! Hormonok, idegek Ne aggódj, minden rendben lesz!
Olyan rossz érzésem van, Laci, komolyan félek bújtam oda hozzá.
Semmi baj nem lesz! ölelt át.
Az egész három héttel később csúcsosodott ki, mikor elhívtak a háziorvoshoz. Előtte mentünk a kötelező szűrésekre Marcival, hiszen betöltötte a félévet. Vérvétel, orvosok, minden ilyesmi. Aztán váratlanul csörgött a védőnő.
Történt valami? kérdeztem ijedten.
Fanni, ne izgulj, majd a doktornő mindent elmond! válaszolta kedvesen.
A gyerekorvosnál persze most is sor volt, addig ismét csak szorongtam. Végül behívtak, már úgy el voltam keseredve, hogy remegett a kezem.
Fanni, üljön csak le mondta halkan a doktornő , van egy-két dolog, amit szeretnék megbeszélni. Ne aggódjon, szükségünk lesz pár további vizsgálatra.
Mi történt?! préseltem ki magamból. Akkor egyszerre csak rájöttem, hogy az a rossz érzésem, lehet, pont emiatt volt.
Marcika vérképe nagyon rossz. A fehérvérsejtek száma extrém magas, más eredmények is aggasztók. Szükség lenne kontrollra, de egy olyan intézményben, ami erre specializálódott.
Hol? kérdeztem alig hallhatóan.
Az Országos Onkológiai Intézetben felelte.
Hogy hogy értem haza, nem tudom. Otthon már vártak, Laci sietett haza, amint megkapta az üzenetemet.
Fanni, mi történt?
Én csak néztem zokogva, könnyeim folytak, de mintha fel sem fogtam volna.
Az onkológiára küldenek minket vizsgálatra suttogtam, mintha kimondva tényleg valóságossá válna.
De hát nyugi, lehet, minden rendben lesz! Ez csak egy kontroll! próbált bíztatni, de tudtam, hogy nem csak ennyi.
Nem, Laci ez nem csak vizsgálat. Éreztem előre, hogy valami nincs rendben. Csak azt nem, mi az
Magamhoz szorítottam Marcit, és sírtam. Szegény gyerek csak forgott álmában, nem is tudta, mi történik.
Aztán ott fekszik Marci, az intenzíven, miután kimondták: akut leukémia. Azonnal kezeléseket kell kezdeni. Én bent sem lehetek a kezeléseken, csak az ajtóban várok, amíg a nővér próbál haza zavarni.
Menjen haza, Anyuka! Ma már úgysem mehet be!
Nem tudok Mit csinálnék otthon Marcika nélkül?!
Nyolc éve voltunk házasok Lacival. Sokáig próbálkoztunk, de valahogy sosem akart összejönni a baba, pedig minden vizsgálat szerint rendben volt minden. Végül a nyolcadik évben megérkezett hozzánk Marci, annyi aggódás és öröm Laci ölébe vett, ha csak mozogtam, a végén a kórházban is tartották, nehogy valami baj legyen. Amikor végre megszületett Marci, már tudtuk, hogy az ő nevét Laci édesapja után adjuk, aki pár éve tragikus autóbalesetben halt meg.
Fanni, ne nevezd a gyereket olyan után, aki nem a maga idejében halt meg! mondta a nagyi, mikor megtudta a nevet.
Nagyi, ezek csak babonák! legyintettem. Akkor úgy éreztem, semmi nem ronthatja el a boldogságot
Aztán, hogy telt az idő, Marci kicsi, ijesztően sovány lett, elvesztette a színét, sötét karikák a szeme alatt. Beengedtek hozzá a steril szobába, de csak azért, mert kiborultam a főorvosnál. Nem bírtam tovább a folyosón ülni és hallgatni, mi történik. Hisz az anyjának ott a helye, bármilyen fertőzésveszély is van!
A hazai orvosok végül azt mondták, ilyen beavatkozást itthon nem végeznek. Közölte a főorvos:
Ezt csak Izraelben végzik, ott meg lehetne menteni. De borzasztó drága!
Majd szerzünk pénzt. Kérem, készítse elő a zárójelentéseket!
Elküldtük a papírokat az izraeli kórházba, ahonnan visszaírtak, hogy vállalják a műtétet. Csak hát az egész 80 millió forintba került! Elképzeled? Eladtuk volna a lakást, az autót is, de azzal sem jött volna össze a negyede! Mindenki gyűjtött: kollégák, barátok, civil szervezet, a helyi önkormányzat is segített, önkéntesek, boltosok… Összesen a felét, kicsit többet. Teljesen kifutottunk az időből.
Fanni, gyerünk ti ketten Izraelbe, én még próbálok szerezni pénzt, utalok, ha sikerül eladni a lakást! mondta Laci.
Az egész falu drukkolt nekünk, de ekkora összeget lehetetlen volt előteremteni. Elintéztem a papírokat, repülőre ültem Marcival. A pénzből még mindig kevés volt muszáj volt elindulni, hátha történik valami csoda. Marci pedig már majdnem egy éves volt.
A szomszéd szobában is volt egy magyar anyuka, Gabi, a fia Dominik, 3 éves, szintén vérképzőszervi daganattal. Gabinak, szerencséje volt, nekik összejött a pénz a műtétre, de náluk később vették észre a betegséget, és ezért csak tologatták a műtétet, mindig közbejött valami.
Fanni, ne sírj! vigasztalt mindig , ha túl vagytok rajta, még elviszed egyszer a cirkuszba, vagy a győri állatkertbe is Mi tavaly voltunk, Dominek annyira tetszettek a medvék, fél órát leskelődött! Akkor még nem tudtam, hogy beteg Ott kezdett el vérezni az orra először. Nagyon megijedtem, utána kiderült, már harmadik stádiumban van!
Ne hibáztasd magad, Gabi! Együttmegyünk a gyerekekkel még az állatkertbe!
Aztán pár nap múlva Dominik rosszabbul lett az intenzívre vitték, Gabit nem engedték be. Kint ült a folyosón, zokogott, mintha belőle is kiszállt volna az élet.
Próbáltam vigasztalni, de mit mondhatsz ilyenkor? Néha csak csendben megöleltük egymást.
Késő este hívott Laci, mondta, utalt még 500 ezer forintot, de a lakást még nem tudta eladni. Már második hete mutogatja, de csak nézik-nézik, hátha egyszer végre megveszi valaki.
A beszélgetés közben egyszer csak ordítás a folyosóról, kiesett a telefon a kezemből, Marcika sírt, altattam, amíg újra el nem aludt. Aztán rohantam ki: már tudtam, mi történt. Ott térdelt Gabi, körülötte az ápolók próbálták lecsillapítani, sírni se bírt, csak ordított, annyira fájt neki minden. Hiába vigasztaltam: Gabi, muszáj élned, Dominik miatt! de csak zokogott: Miért, Fanni, miért? Meghalt a fiam! Hogy éljek így tovább?!
Injekciót adtak neki, aztán kísértem vissza a szobába, ott pihent. Az orvos csak ennyit mondott:
Hagyja most pihenni, lesz ideje sírni…
Aznap éjjel én sem hunytam le a szemem, csak ültem Marcika mellett, néztem, ahogy alszik, mintha a szememmel akarnám megőrizni őt örökre.
Másnap Gabi jött el hozzám nem sírt már, mintha tíz évet öregedett volna egyetlen éjszaka alatt. Megöleltük egymást. Mielőtt elment, kezembe nyomott egy borítékot:
Fanni, ne haragudj, nem tudok mindent elmondani Olvasd el majd, ha elmentem mondta csendben.
Kinyitottam a borítékot: Kedves Fanni! Nagyon szeretném, ha Marcika élne. Hadd éljen az én fiam helyett is: nőjön fel, legyen boldog, rúgja a labdát és csússzon a hóban És menjetek el, kérlek az állatkertbe, köszönjétek meg a nagy fekete medvének is Dominik nevében! A borítékban van az a pénz, amit nekünk gyűjtöttek, de már nem kell. Inkább mentse meg a tiéteket!
Sírtam, de most már egészen másért végre volt elég pénzünk a műtétre. Drága árat fizettem érte, de most újra reménykedtünk.
Másnap hívtam Lacit:
Laci, ne add el a lakást! Nekünk Marcival lesz hová hazajönni!
És a pénz?
Megoldottuk! Minden rendben lesz!
Először hallottam, hogy Lacinak reménnyel telik meg a hangja.
A műtétet elvégezték épp Marci születésnapja után. Egész nap a Reanonál rostokoltam. De most már jó hírekkel jöttek ki. Egy idő után már kimondottan pozitív volt minden. Lassan beengedtek hozzá, végül egy szobába kerültünk, még karantén várt ránk, de mindegy volt már: megműtötték, jól volt.
Először visszajött az élet a szemébe, evett, játszott, mosolygott, próbált szavakat formálni. Mikor először azt mondta: anya, hát, kiborultam, olyan boldogság volt!
MedvEEE! mutogatott a nagy fekete állatra az állatkertben.
Nem medvee, hanem medve! nevettem, miközben Laci a vállán cipelte, fagyit nyalogatva.
Meglátogattuk az állatkerti medvét, és odasúgtam: Szia, medve! Dominik küldi az üdvözletet! Marcika boldogan rohangált, nézte az állatokat, Laci nevetett, vett neki játékot, szóval igazi gyerekkor volt végre a kórház már csak egy rossz emléknek tűnt.
Van, hogy néha még éjjel, ha megijedek, odamegyek a kiságyhoz, hallgatom, ahogy lélegzik. A rossz előérzet eltűnt. Előttünk megint ott van az egész élet Marcikának, magunknak, s annak a kisfiúnak az emlékéért is, aki a csodát lehetővé tette.
