A menyasszonyi ajándék: Inkább semmi, mint ez!
Régen, még a múlt században, Éva és Gábor összeházasodtak. A lagzi zajos volt, tele vendéggel, mikor a vőfély bejelentette, hogy itt az ideje az ajándékok átadásának. Először a menyasszony szülei köszöntötték az ifjú párt, majd Gábor anyja, Mária Horváth előlépett egy nagy, világoskék csomaggal.
Hoppá! Mi lehet benne? suttogta Éva, kíváncsian a férje felé fordulva.
Fogalmam sincs. Anyám titokban tartotta, mit ad nekünk felelte Gábor tanácstalanul.
Úgy döntöttek, hogy csak másnap bontják ki az ajándékokat, amikor lenyugodik a lagzi forgataga. Éva javasolta, hogy kezdjék Mária csomagjával. Megoldották a masnit, felemelték a fedelt és megdermedtek az meglepetéstől.
Éva már korábban is észrevett egy furcsa szokást Gábornál: soha nem vett el semmit anélkül, hogy meg ne kérdezze, még egy apróságot sem.
Megehetem az utolsó darab csokit? kérdezte óvatosan, a porcelántányérban magányosan heverő bonbonra pillantva.
Persze! válaszolta Éva meglepődve. Meg sem kellett volna kérdezned.
Így neveltek mosolyodott el zavartan, miközben lehántotta a csomagolást.
Csak hónapok múlva értette meg Éva, honnan ered ez a szokás.
Egy napon Gábor bemutatta szüleinek Máriának és Istvánnak. Először úgy tűnt, hogy a leendő anyós kedves, de az első benyomás hamar elillant, amikor vacsorához hívták őket.
Minden vendég előtt egy tányér állt két kanál krumplival és egy apró fasírttal. Gábor hamar befejezte, és halkan kért még egy adagot.
Mindig zabálsz, mint a kismalac! Ember, lehetetlen betömni a hasadat! kiáltott fel Mária felháborodva, ami Évát mélyen felkavarta.
Amikor István kért még, Mária boldogan telt neki egy újabb tányérral. Éva zavartan evett tovább, ledöbbenve, hogy a saját fiával szemben mennyire undorítóan viselkedett az anyós.
Később, az esküvő előkészületei során, Mária igazi arcát mutatta meg. Minden túl drága volt az ízlésének: a gyűrűk, a vendéglő, a menü.
Miért kell ez a fényűzés? Meg lehetne oldani olcsóbban is! morgott nyíltan.
Végül Évának betelt a pohár.
Mi döntünk erről! szólt rá mérgesen. A mi forintjaink, a mi döntésünk!
Megsértve Mária ezután hallgatag maradt, és még azzal is fenyegetőzött, hogy nem jön el az esküvőre.
Két nappal az ünnepség előtt István váratlanul felbukkant náluk.
Fiam, segíts a csomaggal kérte, és kivezette Gábort az autóhoz.
Önhatalmúlag vett egy mosógépet csak hogy ne kelljen a felesége szeszélyeit hallgatnia. Bevallotta, hogy hevesen veszekedtek, mert Mária szerint még a saját fiának is túl drága volt egy esküvői ajándék.
A nagy napon Mária végül megjelent elegáns ruhában, taxival. Illedelmesen viselkedett, átadta a nagy csomagot, majd újra beleolvadt a tömegbe.
Másnap reggel Éva és Gábor izgatottan kibontotta a csomagot. A nagy várakozás csalódásba fulladt.
Törölközők? dörmögte Éva hitetlenül, kihúzva az elsőt.
És zoknik sóhajtott Gábor, két pár puha gyapjúzoknit emelve. Apának igaza volt Anyám csak azt adta, ami éppen kéznél volt. Hihetetlen, milyen fukar lett. Inkább nem adott volna semmit.
De ennél több is volt. Pár nap múlva Mária telefonált hogy kikérdezze, ki mit adott.
Na, mesélj már! Éva anyukája mit adott? Meg a nagybácsi? És a barátnői? faggatta.
Gábor nem akart beszélni a többiek ajándékairól.
Anyu, ez nem tartozik rád. Éva és én elégedettek vagyunk.
Aztán letette anélkül, hogy rossz érzése lett volna. Életünk tanulsága: az ajándék mérete nem tükrözi az adakozó szívét. De a tisztelet és a szeretet a kis dolgokban mutatkozik meg. És ebből Máriának sajnos már nem maradt.
