A telefon pontosan hétkor csörgött, amikor Marika épp csak felkelt, és beindította a konyhában a vízforralót. Ránézett a kijelzőre, és elképedt – az öccse, Péter hívta.
– Halló, Peti, mi történt? Tudod, hogy még alig ébredek…
– Marika, gyere azonnal anyukánkhoz! – Péter hangja ideges volt. – Mindent elintéztem, a papírokat is aláírattam. Eladjuk a lakást, és egy kiváló idősek otthonába kerül.
Marika majdnem elejtette a telefont.
– Mi van? Milyen idősek otthona? Miről beszélsz?
– Ne tettesd már, hogy nem érted! Anyuka egyre jobban elveszti a fejét. Tegnap elfelejtette elzárni a gázt, tegnapelőtt pedig a szomszéd találta meg a lépcsőházban – már azt sem tudja, melyik emeleten lakik. Így nem mehet tovább!
– Peti, várj egy percet. Nyugodjan megbeszéljük. Milyen papírokat írtatott alá?
– Megbízást a lakás eladására. Anyuka aláírta. Elmagyaráztam neki, hogy ez az ő javát szolgálja.
Marikában forrt a harag.
– Eszedbe jutott? Hogy tehetted ezt meg nélkülünk? Anyukának két gyereke van, ha már itt tartunk!
– És te hol voltál mindez idő alatt? – vágott vissza Péter. – Hetente egyszer, egy órára benezel, és azt hiszed, teljesítetted a gyermeki kötelességed? Én meg minden nap munkából érkezve rohanok ide, bevásárolok, gyógyszereket vásárolok, figyelek rá!
– Reggeltől estig dolgozom, te is tudod! És nem a szomszédban lakom, mint te!
– Pontosan! Ezért döntöttem én, mi a legjobb anyukának. Gyere, ha szeretnél búcsúzni a lakástól. Holnap jön az ingatlanos felmérni.
Péter letette. Marika a konyha közepén állt, telefon a kezében, és nem hitte el, ami történt. Az a kishúga, akire még nemrég úgy nézett, mint egy önfejű gyerekre, hirtelen eldöntötte a hetvenöt éves anyukájuk sorsát.
Marika gyorsan felöltözött, és anyukájához indult. Útközben arra gondolt, hogy apukájuk halála után mindig is ő vállalta volt a fő felelősséget – pénzzel segített, ügyintézésekbe avatkozott, orvoshoz vitte. Péter akkor még egyetemet végzett, gondtalan diákéletet élt.
Anyuka lakása egy régi ötemeletes épület negyedik emeletén volt. Marika felment a jól ismert lépcsőn, és becsengetett. Anyuka nyitott ajtót – Szabó Erzsébet, apró, törékeny asszonyka, figyelmes barna szemekkel.
– Marikám, édesem! – örvendezett. – Milyen korán jöttél. Baj van?
– Anyu, beszélnünk kell. Komolyan.
Bementek a konyhába. Anyu bekapcsolta a vízforralót, és elővette a szekrényből a kekszet.
– Anyu, mesélj a tegnapról. Mit csináltál?
Erzsébet elgondolkozott.
– Reggel felkeltem, reggeliztem. Aztán… Aztán PetikeAztán Petike elültetett velem egy jó kis kávét, és közben végre megegyeztünk abban, hogy nem a lakás elkölöltetésével, hanem együtt találjuk meg a legjobb megoldást – mert család vagyunk, és a szeretet mindig erősebb, mint a félelem.
