Balázs hazafelé tart a munkából. Szokásos téli este van Budapesten. Az egész város olyan, mintha egy unalmas, szürke lepel borítaná. Amikor elhalad a közeli élelmiszerbolt mellett, észrevesz egy kutyát az ajtó előtt. Kevert, vöröses bundájú, kissé kócos jószág. A szemei akár egy elveszett gyermeké.
Mit keresel itt, te kutya? morran rá Balázs, de megáll.
A kutya felnéz rá, csak nézi őt. Nem kér semmit, csak néz búskomoran.
Biztosan a gazdáit várja gondolja Balázs, majd továbbmegy.
De másnap, megint ugyanaz a kép. Harmadnap is. A kutya mintha oda nőtt volna, nem mozdul az ajtó elől. Balázs egyre inkább észreveszi, hogy az emberek is csak elmennek mellette, néha valaki odadob neki egy kiflivéget vagy pár falat virslit.
Mit csinálsz itt, öreg? kérdezi Balázs egyszer, leülve mellé Hol vannak a gazdáid?
Ekkor a kutya óvatosan odakúszik hozzá, fejét hozzábújtatja Balázs lábához.
Balázs hirtelen mozdulatlanná válik. Mikor simogatott ő utoljára élőlényt? A válás óta már három év eltelt. Az albérletében üresség honol. Csak a munka, a tévé, a hűtő.
Lujzika vagy, igaz? suttogja, maga sem tudja, honnan jön ez a név.
Másnap virslit visz neki.
Egy hét után feltesz egy hirdetést az internetre: Talált kutya! Keressük a gazdáját.
Senki sem jelentkezik.
Egy hónappal később, amikor épp esti műszakból jön haza lévén mérnök, időnként késő estig dolgozik a Szerémi úti irodaházban , kisebb tömeget lát a bolt előtt.
Mi történt? kérdezi a szomszédasszonyától.
Elütötték azt a kutyát magyarázza a nő. Tudod, azt, amelyik itt ült egész hónapban.
Balázs szíve összeszorul.
Hol van most?
A Lehel úti állatorvosi rendelőbe vitték. De azt mondják, rengeteg pénzbe kerül a kezelés… Ugyan, ki fizetne érte, kóbor kutyáért?
Balázs szó nélkül futásnak ered.
Az állatorvos csak hümmög.
Törések, belső vérzés. A kezelés akár több százezer forint is lehet. És még mindig nem biztos, hogy túléli.
Kezdjék meg a kezelést mondja Balázs. Kifizetem, amennyi kell.
Mikor Lujzát hazaengedik, magához veszi.
Először három év után újra élet költözik a lakásába.
Balázs élete megváltozik. Alapjaiban.
Már nem az ébresztőre kel hanem arra, hogy Lujza orrával finoman megérinti a kezét, mintha mondaná: kelj fel, gazdi. És Balázs kel is, mosolyogva.
Régen a napot kávéval és hírolvasással kezdte. Most séta a Feneketlen-tó partján.
No, kislány, indulunk levegőzni? mondja neki Balázs, Lujza pedig boldogan csóválja a farkát.
A rendelőben mindent elintéznek. Kiváltják az oltási könyvet, chipet is csináltatnak. Lujza hivatalosan is Balázs kutyája lett. Balázs még a papírokat is lefotózza, biztos, ami biztos.
A kollégák rácsodálkoznak:
Balázs, mintha megfiatalodtál volna! Olyan energikus vagy!
És tényleg, Balázs először érzi úgy hosszú évek után, hogy valakinek fontos.
Lujza okos kutya. Rendkívül. Fél szavakból ért. Ha Balázs túlórázik, Lujza az ajtóban várja olyan nézéssel, mintha azt mondaná: Aggódtam érted.
Esténként hosszan sétálnak a parkban. Balázs mesél neki a munkáról, az életről. Komikus? Lehet. De Lujzát érdeklik ezek a történetek, figyelmesen hallgat, néha halkan vakkant válaszként.
Tudod, Lujzika, azt hittem, egyedül könnyebb. Nincs, aki zavarjon, nincs, aki nyaggasson. De rájöttem közben végigsimít a fején , hogy csak féltem újra megszeretni valakit.
A szomszédok lassan megszokják őket. Némethné, a szomszéd lépcsőházból, mindig rak félre pár csontot.
Szép kutya dicséri. Látszik, fontos neked.
Telnek a hónapok.
Balázs azon gondolkodik, indít egy Instagram-oldalt Lujzának. Fényképen különösen jól mutat: vörös bundája aranyként ragyog a napfényben.
Aztán egy nap, egy szokványos séta a parkban. Lujza bokrokat szaglász, Balázs padon ülve olvas a telefonján, mikor hirtelen meghallja:
Kincső! Kincső!
Balázs felpillant. Egy nő közeledik hozzájuk, harmincas évei közepén járhat. Márkás tréningruhában, szőkén, erősen sminkelve. Lujza feszülten reagál, füleit lesunyja.
Elnézést, asszonyom mondja udvariasan Balázs. Biztos téved. Ez az én kutyám.
A nő megáll, kezeit csípőre teszi.
Hogyhogy a magáé? Tisztán látom, ez az én Kincsőm! Féléve elvesztettem!
Tessék?
Pontosan így van! A ház elé szaladt ki, mindent bejártam érte! Maga meg ellopta!
Balázs alatt megmozdul a föld.
Várjon… Hogy elvesztette? A bolt előtt találtam rá. Egy hónapig ott árválkodott!
Azért, mert eltévedt! Imádtam! Fajtatisztát vettünk a párommal!
Fajtatisztát? Balázs Lujzára néz. Ő keverék.
Ő drága keverék! Félreértés ne essék!
Balázs feláll. Lujza szorosan mellé húzódik.
Ha valóban öné, legyen kedves, mutasson iratokat!
Miféle iratokat?
Oltási könyvet, állatorvosi papírt, valamit.
A nő dadogva mondja:
Otthon vannak… De nem lényeges! Felismerem! Kincső, gyere!
Lujza meg sem mozdul.
Kincső! Azonnal ide!
A kutya még közelebb húzódik Balázshoz.
Látja? mondja halkan Balázs. Nem ismeri fel magát.
Meg van sértődve, mert elveszett! emeli fel a hangját a nő. De ez a kutyám! Követelem, hogy adja vissza!
Nekem minden papírom rendben van feleli Balázs nyugodtan. Itt a kezelési igazolás, oltási könyv, vásárlási blokkok tápokról, játékokról.
Nem érdekelnek a papírjai! Ez lopás!
A járókelők figyelni kezdenek.
Tudja mit? nyitja elő Balázs a mobilját. Hívjuk ki a rendőrt.
Hívja! fújtatja a nő. Bebizonyítom, hogy az enyém! Vannak tanúim!
Miféle tanúk?
A szomszédok látták, mikor kiszökött.
Balázs tárcsáz. A szíve vadul ver. És ha mégis a nőnek van igaza?
De akkor miért ült Lujza egy hónapot a bolt előtt? Miért nem ment haza?
És miért remeg most itt mellette?
Halló? Rendőrség? Itt vita van a kutya miatt
A nő kajánul elmosolyodik:
Igazságot tesznek! Kérem vissza a kutyám!
Ám Lujza csak Balázshoz bújik.
Ekkor Balázs megérti: ő harcolni fog érte. Bármeddig.
Mert Lujza az élete része lett. A családja.
Fél óra múlva megérkezik a körzeti megbízott: Horváth törzsőrmester, komótos, derűs férfi. Balázs ismeri őt a lakógyűlésekről.
Na, mi újság? veszi elő a jegyzetfüzetét.
A nő hadar:
Az én kutyám! Kincső! Több mint százötvenezerért vettük! Féléve elveszett. Kerestem mindenhol! Ez az ember ellopta!
Nem loptam, találtam a bolt előtt, magyarázza Balázs higgadtan. Egy hónapig ott ült, éhezetten.
Azért, mert eltévedt!
Horváth Lujzára néz. A kutya továbbra is Balázshoz bújik.
Kinek van itt papírja?
Nekem van húzza elő Balázs a dossziét. Hála az égnek, ott maradt a táskában az állatorvosi iratcsomó.
Itt a kezelési papír, miután elütötte egy autó. Itt az oltási könyv, minden rendben.
Horváth átnézi az iratokat.
Asszonyom, önnek van valami?
Otthon van minden! De mondom, az enyém! Kincső!
Hol veszett el pontosan? kérdezi Horváth.
A lakásom előtti parkban, nem messze.
Hol lakik?
Nagykörút 25., 6. emelet.
Balázs felszisszen:
Akkor az legalább két kilométerre van attól a bolttól, ahol rátaláltam. Hogy került oda, ha ott veszett el?
Biztos eltévedt!
A kutyák általában hazatalálnak.
A nő dühöng:
Mit tud maga a kutyákról?!
Épp eleget feleli Balázs halkan. Egy szeretett kutya nem ül egy hónapig egyhelyben, éhezve. Keresné a gazdáját.
Nekem volna egy kérdésem szól közbe Horváth. Ha tényleg kereste, tett bejelentést a rendőrségen?
Rendőrségen? Nem gondoltam rá.
Egy százötvenezer forintot érő kutya eltűnik, és fél évig nem jelenti?
Biztosan megkerül maga is!
Horváth kissé összeráncolja homlokát:
Kérem az igazolványait is.
A nő keresgéli, közben rázza a keze.
Íme, a személyim.
Horváth megnézi:
Tehát tényleg ott lakik, ahol mondta jegyzi fel. Pontosan mikor veszett el a kutyája?
Úgy január 20-án, talán 21-én.
Balázs előveszi a telefonját:
Én január 23-án vittem haza. De addigra már majdnem egy hónapja ott ült a bolt előtt.
Tehát Lujza valójában már jóval korábban el volt hagyatva.
Összekevertem a dátumokat! idegeskedik a nő.
Majd hirtelen megtörik:
Jó, legyen az öné! Pedig tényleg szerettem!
Csend.
Hogyan történhetett meg ez? kérdezi Balázs halkan.
Költözni kellett, a férjem nem engedte a kutyát az új albérletbe. Eladni nem tudtam, mert nem fajtatiszta. Így hát az üzlet elé vittem. Gondoltam, valaki majd magához veszi.
Balázsban minden felfordul.
Maga csak úgy kirakta?
Nem dobtam ki, csak otthagytam! Hátha boldogul…
És most miért akarja vissza?
A nő felsóhajt:
Egyedül maradtam, miután a férjem elhagyott. Hiányzik Kincső. Kellett volna, újra velem legyen. Tényleg szerettem őt!
Balázs csak nézi.
Szerette? Egy szeretett lényt nem hagynak el.
Horváth összehajtja a jegyzetfüzetét:
A kutya jogilag Balázs úré mondja. Ő kezelte, ő gondoskodott róla, mindene megvan. Jogilag le van zárva.
A nő sírni kezd:
De már megbántam! Vissza akarom kapni!
Most már késő feleli szárazon Horváth. Amit elhagytak, az nem kérhető vissza.
Balázs leül Lujza mellé, átöleli.
Minden rendben, Lujzikám. Minden jóra fordul.
Simogathatom még egyszer? kérdezi a nő fojtottan. Utoljára?
Balázs Lujzára néz. A kutya csak tovább gyűri magát a karjába.
Látja? Fél magától.
Nem akartam így a körülmények hozták így
Tudja, a körülményeket mindig emberek teremtik vág közbe Balázs. Maga hagyta ott, most próbálja visszacsinálni. De már késő.
A nő csendben zokog, majd sietve elindul, vissza sem néz.
Horváth törzsőrmester megszorítja Balázs vállát:
Jó döntés volt. Látszik, hogy magához nőtt.
Köszönöm, hogy megértette.
Ugyan, én is kutyás vagyok. Tudom, mit jelent ez.
Miután Horváth elmegy, Balázs egymaga marad Lujzával.
Látod, kislány mondja, miközben végigsimít a kutya fején , most már semmi sem választ el minket. Megígérem.
Lujza ránéz csillogó szemekkel. Balázs érzi: ebben a nézésben ott van minden köszönet, és annál is több: határtalan kutyaszeretet.
Szeretet.
Menjünk haza?
Lujza boldogan felugat, Balázs mellett szalad.
Hazafelé azon gondolkodik: egy dologban igaza volt a nőnek. Az élet hozhat nehézséget: elveszíthetünk munkát, lakást, pénzt.
De van, amit sosem szabad elveszíteni: a felelősséget, a szeretetet, az együttérzést.
Otthon Lujza a kedvenc szőnyegére kuporodik. Balázs teát főz, mellé ül.
Látod, Lujzikám mondja csendesen , talán minden okkal történt. Most már biztos: egymásra voltunk szükségünk.
Lujza elégedetten sóhajt.
