Már nem vasalok a férjemnek ingeket, miután azt mondta, hogy a munkám csak otthon ültetés. És miért fáradnál el, Réka? A sorozatoktól? A barátnőkkel telefonálgatástól? Épp a munka után savanyú citrusfűszerként nyomulok be a konyhába, meg te csak azt meséled, hát hát a hátad fáj! Hát a hátam azért fáj, mert én húzom a családot a vállamon, míg ti csak a kanapén ülve élvezitek az életet!
István úgy dobta le a villát, hogy az csilingelően visszapattant a padlóra. A fasírt, amit Réka egy óráig sült, hogy pont úgy legyen ropogós, ahogy a férje szereti, nyugodtan ott feküdt a tányéron, érintetlenül.
Réka megállt a mosogató mellett. A víz tovább zúgott, leöblítve a habot a tányérról, de ő már semmit sem hallott. Csak egy dolog visszhangzott a füleiben: Csak otthon ülnek.
István, mondta lassan, miközben becsukta a csapot, komolyan? Azt hiszed, egész nap csak sorozatokat nézem?
István hátradőlt a szék háttámlájára, tekintete a már-már mindennapi felsőbbrendűséggel szőtte át a szavakat. Mit csinálsz? Nincsenek kisgyerekeink, Ádám a főiskolán van, a kollégiumban lakik. A lakásunk nem palota, csak egy átlagos egyházszobás. Mit kellene takarítani? Van robotporszívó, mosógép, főzőgép. Neked egy nyári üdülő, nekem meg a számlák. Én pedig a pénzt keresem, hogy ezt az üdülőt fizethessem. És azt várom, hogy hazajönve egy pihent, boldog nőt lássak, ne a fáradtságodról hallgassak.
Réka a férfira nézett, akivel már huszonöt éve élt. A tisztára vasalt, kékszürke csíkos ingre tekintett azt a vasalót, amivel tegnap este negyven percet töltött a nyakkendő meg a mandzsetta simításával. Emlékezett, ahogy ma reggel még a piacra rohangált friss túróért, mert István csak saját kézműves túróból szeret csirkészéteket. Visszaidézte, ahogy a fürdőkádat dörzsölte, a téli ruhákat válogatta, a bevásárló zsákokat húzta…
De ő ezt nem látta. A tiszta padlón már csak természetes dolognak hitt, a forró vacsora a főzőgép dolga, a friss ingek meg a szekrényből a fákra nőnek.
Rendben, suttogta Réka. Hallottam. Van egy üdülőm, csak otthon ülök.
Akkor remek, megértettük egymást, morogta István, miközben felkapta a villát a földről, és a mosogatóba dobta. Adj egy tisztát, és csináld a teát, de erősen, mert legutóbb valami ízű szemetet főztél.
Réka csendben nyújtotta neki a villát, csendben öntötte a teát. Valami megrobbant benne, de nem lett nagy vád, sem edénycsere. Inkább hideg és üres lett a konyha, mintha télen a szél kifújná az ablakot.
Este, mikor István, jóllakott és elégedett, a tévélap előtt ülve megnézte a focit, Réka befelé ment a hálószobába. Általában ekkor kezdődött a második műszak. István egy nagyobb cégnél vezetőként dolgozott, ahol minden nap tiszta ingbe kellett öltözni.
Kiveszette a vasalódeszkát, felkapta a vasat, de aztán a hetekig felhalmozódott ingjeit nézte: összetörött, szúrt, a centrifugálás után merev darabok.
A mosógép mos, idézte fel a férj szavait. A gép mos.
Igaz, a gép mosott, de vasalni nem tudott. De ez csak apróság, azt gondolta, ez a csak otthon ülők feladata.
Réka kihúzta a vasaló dugóját, összecsózta a deszkát, és a szekrény mögé tette. Az ingek kosarát óvatosan a ruhásszekrény sarkába tolta.
Pihenj, Réka, mondta magának a tükörben. Van egy üdülőd.
Reggel úgy kezdődött, ahogy mindig: István felébredt az ébresztőre, nyújtózkodott, elment zuhanyozni. Réka már a konyhában kávézott. Nem főzött reggelit; a asztalon egy csomag müzli és egy karton tej várt.
Hol van a rántotta? kérdezte István, miközben a fejét törülközővel törölte.
Nem sikerült, válaszolta nyugodtan Réka, a telefonján görgetve a híreket. Pihenek, úgyhogy egy kicsit tovább fekszem, erőt gyűjtök a napközbeni sorozatmaratonhoz.
István csak sóhajtott, hogy a feleség csak szívázza.
Jól van, így van. Müzlivel elég. Hallottam, hogy a szekrényben nem találtam a fehér inget, azt a gombokkal. Ma reggel egy nagy megbeszélés van a vezérrel, muszáj jól kinézni. Hol van?
A kosárban, mondta Réka, miközben tovább görgette a képernyőt.
A kosárban? Piszkos?
Tiszta. Mosott. A gép mosott.
István megkönnyebbülve nyelt egy korty tejet.
Réka, mit csinálsz? Késő vagyok, csak húsz perc van. Hol a vasalt ing?
Ott, ahol a többi is van. Nem vasalt.
István lassan tette le a kanalat, az arca elmosódott.
Elég már a cirkusz. Lehet, hogy tegnap túlzom, de ez nem ok a szabotázsra. Vasald ki azt az inget, gyorsan.
Réka felnézett, szemei nem tartalmaztak se félelmet, se haragot, csak közömbösséget.
Nem, István. Nem vasalok. A vasalás munkát jelent, én meg, ahogy mondtad, nem dolgozom. Otthon ülök, de ez nem azt jelenti, hogy órákig a vasaló előtt állok. Ha a gép mos, legyen a gép vasal is. Vagy csináld te magad. Te vagy a férfi, te mindent viszel. Szerintem a vasaló nem nehezebb neked, mint a család felelőssége.
Te szórakozol? kiabált István. A megbeszélésen vagyok!
A vasaló a szekrényben, a deszka is ott. Sietned kell.
István köszörült a konyhában, majd tíz perc múlva egy borzasztó, ferdén vasalt inggel tűrte fel magát, a gallér szárnyalt.
Köszi, feleség! felkiáltotta. Segítettem!
Az ajtó dörömbölve zárta a csészéket. Réka nyugodtan befejezte a kávét, és elindult készülődni. Egy úszómedencét akart megnézni, amire már régóta vágyott, majd találkozott egy barátnőjével. Üdülő, csak üdülő.
Este István még komorabb volt, a inget tovább csúszott a nyomott szárnyai, mintha egy vasúti állomáson aludna.
Elégedett vagy? dobta a táskáját a sarokra. A vezér egész időben nézett rám, megkérdezte, beteg vagy-e, mivel így néz ki.
Mit válaszoltál? kérdezte Réka kíváncsian.
Azt, hogy a feleség feminista lett. Van ennél valami, vagy megint csak a száraz hányt nyalogom?
Fagyasztott galuska van. Bulygaluska a márka.
István ráncolta a fogát, de már nem tudott vitatkozni. Csendben főzte a galuskát, falja, és elindult a hálószobába, demonstratív módon becsapva az ajtót.
Egy hét telt el, a lakás lassan a káoszba süllyedt. Réka mindent megtett: mosott, lett, port töröl. De a friss törülközők, a sütemények illata, a vasalt ruhák már csak a múlt részei voltak.
István küzdött: a régi inget próbálta viselni, de hamar szárnyát elveszítette, a ingek sárgásodtak, mert nem tudta a hőfokot beállítani. Egy nap még a kedvenc pulcsiját is felégett, és szekcióval vádolta Rékát.
Réka ekkor rájött, mennyi szabadidő maradt neki. Könyveket olvasott, a parkba sétált, új frizurát vágat. Nem hajolt már úgy, mint egy nehéz zsákot cipelve.
Péntek este István vendéggel jött: kollégája, Tamás Kovács. Korábban már jelezte, hogy jön, de Réka elfelejtette.
Réka! üvöltött István a bejáratból, túlzottan vidáman. Vendég! Ünnepeljük a jelentést!
Réka a folyosóra lépett, szép otthoni szettben, sminkkel.
Jó estét, Tamás úr! mosolygott.
Hű, milyen nagyszerű feleség, István! Virágzik, illik! Te meg panaszkodtál, hogy beteg vagy.
István piros lett, és a vendéget a konyhába terelte.
Jöjjetek, tegyetek le valamit, Réka, kérlek. Vagy valami felvágott, uborkát, gyorsan valami meleg.
Réka továbbra is mosolygott.
István, talán elfelejtetted, hogy semmit nem készítettem. De rendben, rendben, rendelhetünk pizzát vagy szusit. A házhozszállítás gyors.
Nem főztem? kérdezte István. Vendégek jönnek!
Nem emlékeztél rá. Én pihenek, moziba mentem.
Tamás érzékelte a feszültséget, megpróbálta enyhíteni:
Ne aggódj, István, a pizza jó ötlet. Szeretem a pepperoni-t.
István, harapásba harapásba, telefonálva rendelte a pizzát. Az este alatt látta, ahogy Tamás a gyűrt pólóját nézegeti (amúgy István már nem vasal, csak úgy elhagyja), és úgy jött rá, hogy a szokásos bőség hiányzik.
Miután a vendég elköszönt, István felrobbant.
Szégyen vagy! kiáltotta. Most mindenki tudni fogja, hogy a házam egy csöpögő konyha, és csak pizza van a tálcán!
Mi a gond a pizzával? kérdezte Réka. Finom. És tisztán nem kell mosogatni. Te is mondtad, a házimunka nem lehet probléma.
Kezd el vasalni! kiabált. Itt állok, mint egy szobor! A munkatársak már ujjukkal mutatnak rám!
Mondd el nekik az igazat, István. A feleség otthon van, én meg tiltotta, hogy elfáradjon. Ezért én magam vasalok. Megértenék. Ti is modern emberek vagytok.
Nem tudok vasalni! mondta István. Nem vagyok erre teremtve!
Akkor bérelj házivadászt.
Ki?
Házivadást. Egy nő, aki mos, takarít és vasal. Mivel a munka otthoni ülés, fizessünk érte. Egy ing vasalása háromszáz forintba kerül. Hetente hét ing, plusz nadrágok, pólók, összesen tízezer forint havonta csak vasalásra. Takarítás plusz húsz ezer, főzés meg ötven ezer. Ötven ezer? Ez a fizetésem harmada!
Én ingyen csináltam, és csak kritizálsz a lustaságomért. A matematika nem hazudik, István. Ha nem értékeled az ingyenest, fizess a piacon.
István a kanapéra dőlt, és először évtizedek óta forgó fogaskerekek kezdtek el forogni a fejében.
Réka, ez család mormolta, már nem olyan hangosan. A családban nem számolnak a főzelékért.
A családban, István, tiszteljük egymás munkáját. Ha valaki uralkodónak hiszi magát, a másik csak egy lusta háziasszony, az nem család, az kizsákmányolás. Elegem lett a láthatatlanságból, ami csak akkor jut észre, ha megszűnik a munka.
Réka a vendégszobába vonult, hogy egy kis magányt keressen.
A hétvége csendes, szomorú légkörben telt. István a lakásban elveszett. Szombaton megpróbálta vasalni a nadrágot, és elégett. Vasárnap megpróbált letörölni a kávéval felcsöpögött főzőlapot, és széttört egy körmét. Rájött, hogy a por nem évente gyűlik össze, hanem két nap alatt, a WC sem tisztítja magát, a szemétkosár, ha nem ürítik, bűzlik.
Hétfő reggel Réka egy füstös, de finom illatot érezve ébredt. A konyhában István állt, kötényben, és próbálta megfordítani a palacsintát.
Jó reggelt, morgott, anélkül, hogy visszanézett volna. Kicsit reggelit akartam csinálni.
Réka leült.
Honnan jön ez?
István lekapcsolta a tűzhelyet, egy aszimmetrikus, fekete palacsintát tálra tett, és előhúzta.
Réka, elrontottam. Tényleg rossz voltam.
Leült szemben, lehajtva a fejét.
Idiota voltam. Azt hittem, ez magától megy. Mindig mosolyogtál, a ház tiszta, ízletes. De amikor feladtad meghökkenett. Igazán sajnálom.
Szemei bűnbánóak, arca kiábrándult. A hátán a nyakfájás, a szeme alatti sötétség.
Egy órát vasaltam tegnap egy inget. A hátamAztán mindketten rájöttek, hogy a szeretet és a kölcsönös tisztelet az igazi nyaralóhely, amit közösen építhetnek.
