Erzsi hazatért a szülészetről és a konyhában ott állt egy második hűtőszekrény. “Ez az enyém meg anyámé, te oda ne rakd a saját kajáidat” közölte a férje.
Erzsi vállával lökdöste be a lakás ajtaját, miközben szorosan a mellkasához ölelte a kis Bendegúzt rejtő pólyát. Az októberi szél még besurrant a kabátja alá, így most már csak melegre, csendre és nyugalomra vágyott.
A szülészet már mögötte volt, előtte pedig az otthona a budapesti lakás, amit még a nagymamájától örökölt, és ami még az esküvő előtt a nevére került. Minden sarka ismerős volt, a plafon minden repedése emlékeket idézett itt. Itt kellett volna biztonságban éreznie magát.
Zsolt lépett be elsőnek, lerúgta a bakancsát, és a kabátját egyszerűen ledobta az előszoba padlójára. Erzsi átlépte a küszöböt és megállt. Valami nem stimmelt. A levegő idegen szagot árasztott nem az ő parfümjét, nem az ő testápolóját. Valami fűszeres illat terjengett, keveredve valami szokatlan, éles aromával.
“Gyere már, ne álldogálj” vetette oda Zsolt, anélkül hogy hátranézett volna.
Erzsi levetette a cipőjét, és lassan elindult a folyosón. A nappaliban félhomály uralkodott, a kanapén egy ismeretlen, csipkés párna hevert. A dohányzóasztalon művirágokkal teli váza állt egyértelműen nem volt ott egy hete.
A konyhában csörömpölés fogadta. A tűzhely mellett Marika néni, az anyós állt kötényben, és buzgón kevert valamit a bográcsban. A haja gondosan megfésülve, a nyakában gyöngysor, az ajkán piros rúzs mintha vendégségre készülne, nem pedig a menyét várná haza a kórházból.
“Á, Erzsi kicsim! Végre!” kiáltotta fel vidáman Marika néni, a bográctól el sem mozdulva. “Megmutatod a kicsit? Na, hozd csak ide gyorsan, hadd lássam!”
Erzsi ösztönösen lépett egyet előre de a tekintete megakadt valamin, ami a szemközti falnál állt: valami hatalmas és fényes. A régi hűtő mellett, ami évek óta ott állt, felbukkant egy második új, rozsdamentes acélból, gyártói matricákkal és még csomagolóanyaggal borított kilincsekkel.
“Ez honnan van?” kérdezte zavartan Erzsi, az anyósára nézve.
Az csak hátrafordult, megtörölte a kezét a kötényben, és úgy mosolygott, mintha épp most lepte volna meg valamivel.
“Megvettük! Zsolt velünk jött, kiválasztottunk egy jó tágasat. Most végre rend lesz a konyhában. Egészségesen kell étkezni, főleg ha csecsemő van a háznál. Ezt csak megérted, ugye?”
“Velünk?” kérdezett vissza Erzsi. “Kivel együtt?”
“Hát velem, persze!” csattintott hangosan Marika néni a fakanállal. “Mostantól én is itt lakom, segíteni fogok. Azt hittem, Zsolt már szólt neked.”
A vér kihagyott Erzsi arcából. Bendegúz nyöszörögni kezdett a karjában, ő pedig ösztönösen még szorosabban ölelte magához a kisfiút.
“Zsolt?” szólította Erzsi, az ajtó felé fordulva.
A férfi épp akkor lépett be a konyhába, két nagy szatyor élelmiszerrel a kezében. Arca fáradt volt, tekintete távoli.
“Mi a baj?”
“Anyukád azt mondja, mostantól itt lakik?”
Zsolt bólintott, mintha csak arról lett volna szó, hogy elfogyott a liszt.
“Hát persze. Segítségre van szükséged. Anya beleegyezett, hogy ideköltözik egy időre, amíg te meg nem erősödsz.”
“Egy időre?” ráncolta a homlokát Erzsi. “És a hűtőről mi van?”
“Ja, az.” Zsolt letette a szatyrokat az asztalra, és megvakarta a fejét. “Anya vette, hogy az ő élelmiszer
