Új család, régi család – Mi a fontosabb? Egy magyar anya, fia és menye megható és meglepő története – Anyu, hadd mutassam be: ő Lili, a menyasszonyom – jelentette be Artúr az ajtóban, miközben gyengéden átölelte a zavarban lévő lányt. – Ma beadtuk az esküvői papírokat. – Gratulálok – mondta hitetlenkedve Ráhel, miközben letörölte a kezéről a főzés nyomait. Épp befejezte a vacsorát. – Gyertek csak be, ne álldogáljatok az ajtóban! A nő nagyon meglepődött. Artúr volt az ő büszkesége, az élete értelme… Mindig udvarias, figyelmes fiú – most pedig kész tények elé állította az anyját a házassággal. Ráhelnak elképesztően rosszul esett, hogy utolsóként tudta meg ezt a fontos hírt. Ugyan már, hát nem értette volna meg a fia vágyát egy családra? Inkább örült volna és segített volna mindenben… – Anyu, bocsáss meg, hogy nem szóltam előbb – mondta zavartan Artúr, miközben átölelte az anyját. – Olyan gyorsan történt minden… Úgy szerettem bele, mint egy kamasz! Első látásra és örökre. – Hát, még most is kamasz vagy, hisz’ huszonöt évesen még gyerek az ember! – mosolygott rá Ráhel, elrejtve a sértettséget. – Na, beszéljünk inkább a jövőről. Hol fogtok lakni? – Egyelőre nálunk, ha nem gond – sóhajtott megkönnyebbülten Artúr, hogy anyja nem neheztel. – Később majd veszünk valamit. – Miért lenne nekem ellene? – csodálkozott Ráhel. – Nagy lakásunk van, mindenkinek jut hely. A szerényen meghúzódó Lili boldogan elmosolyodott, de igyekezett rögtön semleges arcot vágni. A legfontosabb most, hogy elnyerje választottja anyjának szimpátiáját – a házasság után majd előjöhet az igazi énje is. ****************************************** Az esküvő csodálatosan sikerült. Ráhel mindent beleadott imádott fiáért, még a féltve őrzött megtakarításaihoz is hozzányúlt. Még nászutat is fizetett a fiataloknak a Balatonhoz – hadd pihenjenek, mert Lili időközben bejelentette: babát vár. Ráhel nem mondta, de nem volt maradéktalanul elragadtatva a menytől… A lány neki mindig túlságosan simulékonynak, gyanúsan kedvesnek tűnt. A húga, Marika, csak nevetett ezen: – Örülj a szerencsédnek! De vigyázz – majd ha magához veszi a ház ura szerepet, lehet, hogy egészen más arcát ismered meg! – Aztán hirtelen elkomolyodott. – Figyelj rá, ha nem nyugszol tőle. Lehet, hogy te csak az Angyalkáját látod, de lehet, hogy ördög is van benne. És Marika szavai igaznak bizonyultak. Lili szinte rögtön azután, hogy megkapta a hivatalos papírt, gyökeresen megváltozott. Mivel Artúr rengeteget dolgozott, a lány elkezdte rendszeresen bántani Ráhelt. Bőven volt bátorsága, hogy közölje: ebben a családi fészekben nincs helye idegeneknek. Első alkalommal, mikor ezt hallotta, Ráhel szinte leesett a székről. Ő, aki egész életét a családért áldozta, most lett idegen a saját otthonában! Aznap este hozzálépett a fiához, kérve, hogy tegye helyre a feleségét. – Anyu, biztos félreértettél valamit – legyintett Artúr, el sem hitte, hogy az ő drága felesége ilyet mondhatott volna. – Lili jó, kedves lány, a legjobb! Lili diadalmasan mosolygott, látszott rajta, minden az ő terv szerint halad. Pár nap múlva könnyek között várta férjét haza. Azt mondta, fél egyedül lenni Ráhellel, mert az anyós meg akarta mérgezni. – Tudod, hogy súlyos allergiám van a mézre! – sírta Lili. – Nem tudtam aludni, gondoltam, segítek anyukádnak reggelit csinálni. Erre hallom, hogy a palacsintatésztába mézet kever! Rettentő félek tőle! Artúr kiakadt, nekiesett anyjának: már nem gyerek, maga dönti el hogyan él, és többet nem engedi, hogy bántsák a számára legfontosabb embereket! Elfehéredve állt Ráhel, nem beszélt, nem értette, miért ő a hibás mindenért. Bárhogyan próbált magyarázatot adni, csak falakba ütközött, sőt egyre nagyobb dühöt kapott válaszul. Fájó szívvel, remegő kézzel vette be a gyógyszerét, de Artúr ezt mintha észre sem vette volna – csak folytatta a kiabálást. Ráhel kiborult, magához kapta a kabátját, és elindult a húgához. Nem értette, hol rontott el mindent… Nagyon fájt neki, és mérhetetlenül csalódott volt. Csak pár méterre volt Marika bejáratától, amikor rántotta a fájdalom a mellkasából, és a hirtelen rosszulléttől elájult. ****************************************** Két hét telt el Ráhel temetése óta. Artúr magába zuhant, magát okolta mindenért. Lili próbálta vígasztalni – és közben a hasát simogatta. – Drágám, tudom, mennyire fáj, de az élőkre kell gondolni – suttogta az asszony, miközben Artúr némán maga elé meredt. – Ha téged így látlak, nekem is még rosszabb… Artúr hallgatott, ez Lilit az őrületbe kergette. Pedig a színjáték működött, legalábbis így gondolta; bár eredetileg nem akarta idáig vinni a dolgot. Lili azt hitte, csak elcserélik a lakást és kész. De – ha őszinte akar lenni – most még jobban járt… Ekkor váratlanul kinyílt az ajtó. Marika lépett be a saját kulcsával. – Hogy képzelik, hogy csak úgy bejönnél ide, mintha otthon lennél? – sziszegte Lili. – De hát haza jöttem! – vigyorgott Marika. – Téged meg elfelejtettek értesíteni, hogy ez a lakás az én nevemen van? A pohár kiesett Lili kezéből. Hogy lehet ez? Annyi mindent bevállalt a lakásért, most pedig minden kárba veszett? – Artúr, ez mit jelent? – üvöltötte Lili a férjének. – Pont azt… – válaszolta közönyösen a férfi. – Anya akarta megvenni ezt a lakást Marika nénitől, hosszú évekig gyűjtött rá… – És mindet az esküvőtökre költötte! – folytatta Marika. – Pedig már majdnem átírtam a lakást a kisbabátokra, de most erről szó sem lehet. Három napot adok nektek, utána hívom a rendőrséget. **************************************************** P. S. Artúr végül egyedül maradt a nénikéje lakásában. Lili aznap este összeszedett minden holmit, és azzal távozott, hogy a gyerek amúgy sem Artúré.