Zsófia sütötte a húsgombócokat, amikor a férfi belépett a konyhába. Zsófi, beszélnünk kell jelentette ki határozottan Attila. Beszélj vetette oda a nő.
Attila türelmetlen hangon folytatta: Leülnél végre, hogy normálisan meghallgass? Nekem nincs időm ülni, figyelnem kell a húsgombócokra válaszolta a feleség. Mit akartál mondani? Én hebegte Attila, alig találva a szavakra. Megismertem egy másik nőt Elhagylak! Gratulálok. Örülök a boldogságodnak! mondta nyugodtan Zsófia. Hogy érted, hogy gratulálsz? Hogy örülsz nekem? nézett értetlenül a férj a feleségére. De Attila nem sejtette, mi jár Zsófia fejében.
Őszintén szólva szakította félbe a barátnő, mintha attól félt volna, hogy túl sokat mond. Még mindig nem értem: hogyan merted ezt megtenni? Ez minden határt átlép, Zsófi!
Milyen határt? A jót vagy a rosszat?
Hát, tudod, attól függ, hogyan nézed.
Akárhogy is nézed mosolyodott el Zsófia. Az eredmény számít. Az én eredményem pedig tökéletes. Megkaptam, amit akartam!
Mindegy sóhajtott a barátnő. A rossz következmények elkerülhetetlenek
Ne legyél már madár! pattant fel Zsófia. Ha eljön az idejük, akkor megoldjuk. Most pedig az én örömöm és győzelmem ideje van! Ne keserítsd el ezt a pillanatot!
A barátnő sértődötten vállat vont és az ablak felé fordult, mintha nagyon érdekelné a kilátás.
***
Minden azon az estén kezdődött, amikor Zsófia férje, munkából hazatérve, igyekezett elrejteni zavarát:
Beszélnünk kell
Zsófia belül összeszorult. Régóta várta, hogy Attila végre meg meri szólni. És most kezdődött.
Beszélj mondta, miközben megforgatta a húsgombócokat, amit a vacsorához készített.
Leülnél végre, hogy rendesen meghallgass? csúszott a türelmetlenség Attila hangjába. Vagy a hátaddal akarok beszélgetni?
Ülni nincs időm, drágám válaszolta nyugodtan Zsófia. Bence mindjárt rám emlékezik és jön a “anya, ide, anya, oda”. Úgyhogy ne vesztegesük az időt. Mit akartál mondani?
Én akadozott Attila, alig találva a szavakra. Megismertem egy másik nőt
És? Zsófia még csak meg sem fordult a férjéhez, a húsgombócokkal volt elfoglalva. Mi jön még?
Kapcsold már le ezt a serpenyőt! kiáltott fel Attila, nem bírva féken tartani dühét. Hallod, mit mondok?! Szeretek egy másik nőt!
Hallom fordult végre a férjéhez Zsófia. Gratulálok.
Mi?! Attila megdöbbenésének nem volt határa. Bármire számított, csak nem erre a közönyre és gratulációra.
Csöndesebben, légyszi, megijeszted a gyerekeket Zsófia továbbra is nyugodt maradt, mintha ez semmi meglepetést nem okozna neki.
Tudtad? suttogta Attila.
Nem, nem tudtam rázta kissé a fejét Zsófia. De sejtettem.
Sejtetted?
Persze. Te nem vetted volna észre, ha én késtem volna munkából órákig? Ha a telefonomat folyton elrejtem? Ha átköltöztem volna aludni a másik szobába, valami kifogással? És akkor Attila, mindenki érzi, ha már nem szeretik
Akkor miért nem szóltál, ha mindent megértettél? kérdezte Attila, kissé megnyugodva.
Hát, tudod hunyorított ravaszul Zsófia. Te kértél meg a kezem, és a család felbontása is a te dolgod.
Miért vagy ilyen?
Hogyan? Ha csak szórakozni akartál volna, továbbra is titokban tartottad volna a kalandjaidat. Ha ezt a beszélgetést kezdted, akkor már döntöttél. Úgyhogy ne aggódj, mondd ki mindent
Attila a feleségére nézett és nem ismerte fel. Ennyi türelmet, nyugalmat, önbecsülést. Azt hitte, csak a szokásos női könnyeket fogja látni.
Röviden, van egy ajánlatom
Ez érdekes Zsófia leült egy székre és figyelmesen nézett a férjére.
Átgondoltam Van a lakáshite
