László, ülj legalább pár órát Mikivel, mondta Ágnes keserűen a férje felé. Orvosra kell mennem.
Nem mehetek, ugrik fel László a kanapéról. A haverokkal vagyok. Hamarosan indulok.
Laci, komolyan mondom. Nem múlik el a fejfájás, a hátam is zaklat. A szülés után ennyi minden felgyülemlett, hogy
Ágnes, megismétlem? néz fel dühösen a férje. Nem tudok. Tedd át más napra. Már el is egyeztettem.
László már felhúzta a dzsekit, átnézte a zsebeit.
Nem tudom áttenni. A beutaló három héttel előre foglalható.
Akkor még három hétre kell várnod, vállat von, mintha csak egy apró probléma lenne. Semmi nem fog veled történni.
A bejárati ajtó zakatolt. A gyerekszobából halk sírás hallatszott Miklós felébredt. Újra.
Ágnes fáradtan felkapta a telefont, a szokásos csörgő hangjai helyett ragályos dallamok cserélték. Végre eljött a sorra.
Jó napot kívánok, szeretném lemondani a mai beutalót
Leomlott a kanapéra. A szülés utáni egészségi állapot egy sorsjátékot játszott. Néha a hátam szorul, mint egy kötelék; néha a fejem felrobban, mintha kalapács csapna belül. Az orvosok csak vállat vettek: Meg kell vizsgálni, de a vizsgálat időt igényel, és közben valakinek kell vigyázni a gyerekre.
Lászlónak mindegy volt. Az elmúlt két évben mintha valaki másra cserélték volna.
A terhesség alatt szó szerint Ágnes karjában hordtam őt. Nehéz táskákat cipelek, főztem, még lábmasszázst is csináltam lefekvéskor. Azt mondtam, ő a legszebb, hogy végtelenül boldog vagyok. Ágnes minden szavamat hitt. Azt gondolta, szerencséje nagy, hogy ilyen férje van.
És aztán megszületett Miklós. Minden összeborult, darabokra hullott.
Kiáltások, végtelen pelenkák, álmatlan éjszakák ez leleplezte László azon maszkját, amely alatt egy teljesen más ember rejtőzött. Kiabált Ágnesre, ha nem tudta rendbe tenni a lakást. Kiabált Miklósra, ha éjszaka sírt. Dobta a cuccokat, csapott ajtókat, elmenekült a barátokhoz, csak éjfél körül tévedett vissza.
Nézz magadra! kiabált, ujját a feleségére mutatva. Nézed-e magad a tükörben? Merre lett a szép feleségem? Te béka!
Ágnes nézte a sötét karikákat a szemén, a szétborzolt haját, a gyerekét étkeztető foltos pólót. A felesleges kilók, amik nem akartak menni, noha naponta csak kétszer evett. De mikor tudott magára időt szánni, ha Miklós lázadt, fogorvosra kellett menni, vagy a hasa fájt?
Csak a gyerekről gondolkodsz, ő a föld közepén a te születered, dobta László, csúcsra húzva a cipőjét. Szükségem van- vagy sem?
Ágnes hallgatott. Nem tudta, mit válaszoljon. Igen, gondolt Miklósra. Hogy ne gondolhatna a fiúra? Ő a gyermeke!
Ágnes kimerült. Elérte azt a határt, amikor csak le akart feküdni, és nem kelni fel. Négy fal közé zárva, egy sikító gyermekkel és egy férfival, aki magát a család fő áldozatának hiszi.
Munkalehetőség sem volt a kilátásban. Az a cég, ahol korábban dolgozott, bezárt. A tulajdonos elmenekült a tartozásokkal, az irodát lepecsételték, a dolgozókat felbocsátották. Ágnes szülésgondozásban volt, szóval ez nem érintette túl sokat. De Miklós hamar három éves lesz, és Ágnes tudta: új munka keresése most lesz nehéz. A három év hiány a önéletrajzban, a kisgyerek ez a munkaadók kedvében nem tett jó benyomást.
Álmában már látta: Miklós óvodába menni, kimegyeni a házból, a metróba szállni, az irodába érni. Beszélgetni élő emberekkel, nem csak a kisfiúval, aki csak mesékre figyel. Ágnes nem csak a ház és a fiú miatt akart élni, vissza akarta idézni, ki volt korábban.
A Miklós harmadik születésnapját Ágnes magára vállalta. A fiú új kombinben szaladgált a lakásban, piros-pirosan örülve.
László hiányzott.
Ágnes, hol van Laci? nézett körbe László anyja, Katalin, mintha a függöny mögül várná a fiát.
Nem tudom, ácsorgott Ágnes. Valószínűleg késik.
Hogyan késik? kérdezte László apja, István, homlokát ráncolva. A fiú születésnapi ünnepen van!
Ágnes csak vállat vont. Már tízszer is hívta Lászlót, írt, de válasz nem jött.
Vendégek cserélgették tekinteteiket, de semmit sem mondtak. Ágnes anyja, Ilona, a kézét nyomta az asztal alatt, egy csendes támasz, ami semmit sem változtatott
Az ünnepség feszült volt. Miklós boldog volt, a többiek pedig úgy tették, mintha minden rendben lenne.
Ágnes vágta a tortát, teát öntött, mosolygott a vendégeknek, de belül valami lassan széttörte magát apró darabokra, amiket már nem lehet összerakni
A vendégek késő este mentek. Miklós azonnal ájult, még mielőtt felöltöztették volna. Ágnes a bölcsőbe helyezte, megtakarta a takarót, és visszatért a nappaliba. Ott rendezetlen volt a mosogatógép, a csomagolások darabjai, a leereszkedett lufik.
Megtörténte a tisztítás. Gépi módon, gondolat nélkül, gyűjtötte össze a tányérokat, a mosogatóba helyezte, letörölte az asztalt.
A kulcs csengése megállította. Ágnes a karóra felé nézett: fél éj. Kilátott a folyosóra.
László a küszöbön állt, ingodott, szeme piros, ingje gyűrött, és a levegőben olcsó, édes illatú női parfüm szállt. Az arcán ragyogó piros rúzsnyom. Látta Ágnest, és megdermedt.
Ágnes, ez nem az, amit gondolsz, hangja recsegve szűrődött ki. A whisky belém csapott. A démon csapdába ejtett… Egyszer Nem fordul elő újra, esküszöm!
Ágnes lassan kilégzett. Belül megfagytak a hideg jelei, mintha jég öntötte volna el.
Hol voltál? suttogta Ágnes.
Én haverokkal voltam. Bárt mentünk, ott nőttek a csajok, és egy
A fiú születésnapján, vágta közbe. Egy csajjal voltál, mikor a fiunk három éves lett!
Ágnes, bocsánat! lépett előre László. Nem akartam! Így történt!
Így történt? rekedt Ágnes hangja. Te áruló, hazug. Ezer százalékban bíztam benned. Családunk van. Gyermekünk van! Azt hittem, nem engeded magad a családodnak!
Te vagy a hibás! kirobbanott László hirtelen. Nézd meg magad! Szépséges lányok vannak körülöttünk, én jövök haza, és te! Persze, hogy ránézek! Hiszen fiatal férfi vagyok! Szeretetet akarok!
Ágnes elfordult, a gyerekszobába ment. László kiáltott, de ő nem fordult vissza. Bezárkózott a szobába Miklóssal, leült a szűk ágyra mellette, és csak nézte a sötétséget.
Reggel összeszedte a cuccait: a sajátját és a fiúét. László megpróbálta megállítani, kézzel fogta a karját, a megbocsátásról és a második esélyről beszélt. Ágnes nem engedett. Taxihoz fordult, bepakolta a táskákat, anyjának ment.
Az első hetek nehezek voltak. Miklós nem értette, miért élnek most mostánál, sírt, a apát hívogatta. Ágnes átölelte, a homlokára csókolta, suttogta, hogy minden rendben lesz bár maga sem hitt benne.
De lassan a dolgok rendeződtek. Ilona segített Miklóssal, őt felügyelte, míg Ágnes munkát keresett. Egy hónapon belül talált nem csodát, de stabil fizetés, okos főnök. A válást elintézték. László nem ellenállt, csak kérte, hogy láthassa a fiát. Ágnes beleegyezett. Miklós szerette az apját.
Néhány hónappal később egy egyedi lakásba költöztek. Egy stúdió, de saját. Ágnes mindent a lényegre korlátozott, de ez volt az ő otthona, ahol Miklós is otthonra talált.
László néha betért. Először ritkán, aztán egyre gyakrabban. Segített a csap javításában, bútor összeszerelésben, sétált Miklóssal. Ágnes engedte, nem saját magáért a fiúért. A fiú örült az apának, nevetett, a nyakára ugrott. Ágnesnek nem tudta elvenni ezt.
Hat hónappal a válás után László újra házasságot költött. Ágnes véletlenül látta őt egy bevásárlóközpontban új feleségével egy szép, karcsú, gondosan ápolt nőt, hosszú hajjal, rövid ruhában.
De László továbbra is jött. Még gyakrabban, mint korábban. És minden alkalommal dicsérte új feleségét.
Viktória igazi háztartásmester, mondta. Mindig tiszta a ház, finom vacsora, úgy néz ki, mint egy modell.
Ágnes bólintott, de belül haragja lángolt. Még a válás után is László képes volt megérinteni.
Akkor jött rá, hogyan tud rája tenni. Apró, alantas, de igazságos módszerrel.
Ágnes elkezdte gyakran felhívni Lászlót.
Laci, szia. Miklós szeretne sétálni, tudsz jönni?
Laci, a csap a konyhában szivárog, segítesz?
Laci, Miklós hiányzik, mikor jössz?
László minden alkalommal megjött. Kiderült, csak a fiút kell elhozni, hogy szeresse őt. Sétáltak, beszélgettek, teát ittattak. Ágnes és László beszélgetései órákra nyúltak: Ágnes mesélt az óvodáról, nevetett, kérdezett. László lelkesen válaszolt, mintha hiányzott volna ez a társaság.
Aztán Viktória hangja felcsendült:
Laci, újra beszélsz vele? Már elég!
László elhárította, de Ágnes hallotta a felesége ingerlését, és ez könnyebbé tette neki.
Néhány hónap múlva László egy este, előzetes értesítés nélkül megjelenik. Ágnes kinyitja az ajtót, egy összeráncolt, lehangolt arcot lát.
Válunk, mondta, belépve.
Ki? zárta be az ajtót, a hátára támaszkodva.
Viktória elmegy. Nem bírta tovább.
Mit nem bírta?
Minket. László a szemébe nézett. A kapcsolatunkat.
Ágnes szarkasztikusan felmosolyodott.
Milyen kapcsolat?
Ágnes, tudod, mennyit töltünk együtt. Azt hittem, hogy
Hogy újra együtt vagyunk? szőtte a karját. Nem, Laci. Már egy hónapja másik kapcsolatban vagyok, és boldog vagyok.
László szeme összemenőtt.
Mit? Kivel?
Nem számít kivel. Az számít, hogy nem veled vagyok.
Ágnes, de én azt hittem
Azt hittél, hogy várni fogok? nevetett. Tényleg?
Akkor a te táplálkozásra szánt ellátásod milyen? kiabálva kérdezte. Hazudoztál! Segítettem, mint egy kutya, és te
Nem ígértem semmit, nyugodtan válaszolt Ágnes. Te magad jöttél, mint egy kutya, hogy újra a család részévé válj. De nekem már nincs szükséged. Még a te tartásodra sem lesz elég pénz, se macska, se egész férfi.
Te te
Mit? ment a lány azÁgnes végre megtalálta saját békéjét, miközben Miklós békésen aludt az új otthonukban.
