Elutasítottam, hogy gondoskodjak férjem beteg nagynénjéről, akinek már saját gyerekei vannak.
– Kicsi, tudod, hogy Gábor vállalkozó, egész nap tárgyalásokban van, meg Kati a város másik végén él, a dugó miatt két órát vesz igénybe az útja susogta a szűkölő hangjával az anyós, Ilona Károlyné úgy éreztem, ahogy a szavaival a szíve lángra lobbant. És te otthon dolgozol, szabadidőddel, a gépnél ülsz. Nem lesz nehéz Gábor nagynénijénél, Margitnál, egy leves melegíteni, a vérnyomást mérni, vagy egy keveset segíteni?
László lassan lehelyezte a teáskását az alátétre, ügyelve, hogy ne csörögjen. Az ebéd közben kezdetén ártatlan családi hírek megbeszéléséről indult beszélgetés, de hamarosan jól szervezett ostrommá változott. A konyhaasztalnál, László, én, Ilona, László testvére, Miklós, és a húga, Kincső ültek. Mindannyian engedékeny, mégis követelő tekintettel néztek rám, mintha én lennék az egyetlen mentőöves a családunk viharos tengereiben.
Margit, Ilona testvére, egy héttel ezelőtt stroke-ot kapott. Az orvosok mindent megtettek, a válság elmúlt, holnap már otthonra engedhették. Mégis feküdnie kellett, nyugalomra és folyamatos ápolásra volt szüksége.
Ilona Károlyné próbáltam higgadtan beszélni, bár belül egy felháborodás hulláma küzdött a nyugtával nem vagyok szabadidő-számú. Főkönyvelő vagyok otthonról, a negyedéves zárásnál vagyok, néha öt órát sem engedek félre a monitor mellett, még csak egy korty vízért sem. Mit jelent a szaladni? Margit három buszmegállóra van a házától, egy óra oda-vissza plusz a gondozás.
Hát, ne is mondd! szaggatta Kincső, miközben a salátáját tette az asztalra. A könyvelői munka nem tűnik el. Elviheted a laptopod, leülhetsz a nagynénénél, megcsinálod a munkát, aztán felkínálod a vizet. Így is vigyázhatunk a családi kötelezettségre. Együtt vagyunk.
A tekintetem Kincsőre vált. Ő mindig ápolt, hibátlan körmök, egy szépségszalon adminisztrátora, két nap után két napot dolgozik.
Kincső, neked két napot két nap után van a munkarended mondtam. Tehát havonta tizenöt napod szabad. Miért ne vállalnád a gondozás felét?
Kincső egy salátalevelet nyelt le, szemei kitágultak.
Te mit beszélsz? Szombaton és vasárnapon csak a saját életem van! Sőt, a vérkép és a gyógyszerek illata hányat bánt. Ha ott lennék Margitnál, szédülés támadna, meg a lelki egyensúlyom felborulna.
Én meg a vállalkozásommal szoktam lépett közbe Miklós, az ujjal forgatva a drága terepjáró kulcsait. László, komolyan. Tudod, most éppen a forgalom közepén vagyok, csak egy alvásra tudok hazajönni. Ha most feladom, az egész család elsüllyed.
Az összes tekintet Lászlóra és rám visszafordult. László fejét lehajtva, villával küzdve a húsgombócokkal, mindig is elveszett a szülőanyja és rokonai nyomása alatt.
Várjunk szüntettem. Helyezzük a dolgokat a helyükre. Margitnak már két felnőtt gyermekei vannak: Miklós és Kincső. Ez a ti feladatotok gondozzátok az anyát. Nekem meg a saját munkám, a saját otthonom, sőt a saját anyám is van, akinek figyelmet kell szentelni. Hétvégén tudok járni, hozni a bevásárlást, hetente egyszer segíteni a takarításban. De gondozóként nem állok rendelkezésre.
A terem súlyos csendbe burkolózott. Ilona ajkát összemorzsolta, arca mintha egy sült almához hasonlítana.
Na, most már értem vágta. Ahogy László lakását felújítják, Gábor a kőzetanyagot kedvezőbb áron szállítja. Ahogy Kati kedvezményt ad a szalonjában, te meg köszönöm mondod. Ha baj jön, a házam a peremen mondod? Margit, egyébként, Lászlót kicsit nevelte, miközben én két műszakban a gyárban dolgoztam! Ő a második anyja volt neki!
László végre felemelte a fejét. Szemei bűnöző tekintettel néztek vissza.
Kicsi, igazából mondta , Margit rengeteget segített nekem. Talán találhatnánk valami megoldást? Esténként be tudnék menni
László néztem szembe vele , este nyolc órára érkezel, de ki lesz ott nyolc órakor? Miklós héttel ezelőtt kedvezményt kapott cementre, aztán a bolt nem is számított felárra. Kincső szalonnája öt százalékos kedvezménnyel működik, én pedig többet költök benzinkútra, hogy eljussak hozzá. Ne hozd most a rokonok kötelezettségét felszámra.
Miklós felkiáltva felállt, a szék csikorogott.
Látom, nem kapok segítséget. Rendben, végezzük magunk. Felveszünk egy gondozót, ha a rokonok ilyen szívszaggatóak De tudd, Kicsi: a föld kör alakú. Ha vízre van szükséged, ne lepődj meg, ha az üres.
Aztán a pénztárcájából egy ötezer forintot szórt az asztalra gyümölcsökre, és kilépett a konyhából. Kincső követte, egy elutasító pillantást vetve. Ilona a mellkasához szorult, és a táskájában Validolt keresett.
Az este nyomasztó csendben telt. László a lakásban bolondosan sétált, sóhajtott, de nem beszélt. Én tudtam, hogy ő engem kegyetlennek tart. De azt is tudtam, hogy ha most engedek, a következő hónapokban, talán években, Margit Borbála házában kellene lennem, pelenkákat cserélve, kifogásait hallgatva, míg a szerető gyermekek vállalkozásukat építik.
Másnap a telefonom folyamatosan csörgött. Ilona, egy távolabbi nagynéném, majd egy unokatestvér, akinek hirtelen belátta a élet leckéjét. Nem vettem fel. Munkámban a számok koncentrációt igényeltek, az érzelmek pedig szigorú ellenőrzést.
Este László visszatért, sötétebb felhők alatt.
Anyám hívott mondta, cipő nélkül. Margit Borbála sír. Azt mondja, senki sem akarja, hogy az időskorú otthonba kerüljön. Miklós felvett egy nőt, de csak két órára tud jönni, ételt melegíteni. A többi idő?
László, Miklósnak két serdülőgyermeke van, a felesége nem dolgozik, csak otthon gondoskodik. Kincsőnek nincs gyermeke. Miért nem tudnának felosztani a feladatot? kérdeztem fáradtan.
A nő, amit Miklós feleségének nevez, azt mondja, hogy ő nem érzi a felelősséget, és a nagynénémnek sem kellene gondoskodnia. Kincső tudod, hogy Kincső depresszióra panaszkodik a kacsák és a tűzcsövek látványától. Mindegy, a nagynéném egyedül fekszik. Kicsi, talán még egy fél napot meg tudnál vállalni, míg megtaláljuk a megfelelő gondozót?
Lászlóra néztem. Szerettem őt, kedves és segítőkész, de a gyengesége néha halálos volt.
Rendben mondtam hirtelen. Holnap elmész, de feltételekkel.
Milyen? ragyogott László.
Meg fogod látni.
Másnap reggel laptopot pakolva mentem Margithoz. Az ajtót egy kétórás gondozó nyitotta ki, fáradt arccal.
Áldás, hogy valaki jött lehelegzett. Margit Borbála csak kócos, elutasította a kenyeret, csirkelevest kér, de nekem nincs idő főzni, két idős férfihoz kell mennem.
A szobában a légkör korallal és elhasznált ruhákkal teli volt. Margit a magas ágyon pihenve nézte a tévét. Amikor meglátott, szorította az ajkát.
Jöttél, hát? Nem pazarolsz időt. Gondoltam, hogy Miklós vagy Kincső jön, de csak a hetedik víz a zselés.
Jó napot, Margit Borbála köszöntem higgadtan. Miklós dolgozik, Kincső elfoglalt. Segíteni jöttem. Mit szeretnél?
Leves! Friss, ropogós! És az ágyat rendbe, a szőnyeget, a függönyt, a napfényt a szembe! Nem látod?
A konyhában csak egy darab avult sajt és egy üveg megromlott tej volt. Semmi csirke nem volt a polcon.
Nincs alapanyag, Miklós ígérte?
Ígérte, de talán elfelejtette. Menj el a boltba, itt a Péntek. Vedd meg a csirkét, túrót, jó gyümölcsöket, semmi romlottat.
Hol vannak a pénz? kérdezte szigorúan.
Milyen pénz? csodálta a nagynéném. A nyugdíjam csak ötödikén jön. Vedd meg, Miklós majd fizet. Vagy nálatok hiányzik a pénz, hogy a betegnek is csak apróságot adjatok?
Elővettem a pénztárcámat, besétáltam a boltba, mindent megvettem, három ezer forintot költöttem. Főztem a levest, etettem, ágyat rendbe tettem. Margit egész időben beszélt.
Nem túl kemény a párna! Ki vágott így a kenyeret? Ó, a lábam! Kicsit óvatosabb leszel? Kincső úgy csinálná, puha kezekkel
Hol van Kincső? nem bírtam tovább.
Ne érintsd Kincsőt! Nála nincs magánélet, férfi kell, nem kacsa a nagynénének! Te házas vagy, már semmi, csak ülj és gondoskodj.
Az este felé már kimerültem, mintha egy szénvasúton lemerült volna a teher. A laptopomat csak tizenöt percig tudtam nyitni, míg a nagynéném szunyókált. Aztán jött a víz, kapcsolj másik csatornát, zárd az ablakot, olvasd az újságot, miért ülsz olyan hangosan?
László este visszatért, hogy felváltja az őrjáratot. Hogy ment? kérdezte vidáman. Minden rendben?
László suttogtam a pénzt a saját zsebembe vettem, takarítottam, főztem, mosogattam a nagynénédet. Egyetlen köszönöm sem jött, csak összevetések Kincsővel, aki angyal de sehol. A nagynénéd azt hiszi, hogy nekem kell szolgálni, mert jó férjhez mentél, és nekem semmit sem jár.
Ő beteg, a kedve romlik kezdte László.
Nem. Mindig is ilyen volt, csak most a fékek meghibásodtak. Figyelj, többé már nem jövök ide. Sem holnap, sem holnapután. Soha. Nem vagyok már gondozó.
László szomorúan nézett, de már feltettem a kérdést Miklósnak és Kincsőnek.
Másnap tíz órakor Miklós hívott.
Szia, Kincső! Hallottam, tegnap nagyon jó levest csináltál, mikor jössz? A gondozó megbetegedett. Kellene korai, a nagynéném délben injekciót kap.
Nem jövök, Miklós válaszoltam nyugodtan.
Mit? szigorodott a hang. Megállapodtunk. Tegnap itt voltál, minden rendben volt.
Tegnap csak felmértem a munkamennyiséget, hogy lássam a helyzetet. A nagynénédnek profi, egész napos ápolásra van szüksége. Nem vagyok ápoló, főkönyvelő vagyok. A munkám pénzt ér, tegnap négy órát vesztettem, három ezer forintot a bevásárlásra.
Számlát akarsz nekem? mérgelődött Miklós. RMikor végül megkapta a pénzt, felvett egy tapasztalt otthoni ápolót, és a család megtanulta, hogy a határok megtartása és a felelősségek megosztása a béke kulcsa, míg Margit egyre nyugodtabban tekintett a jövőre.
