Egy kisvárosban a Duna partján, ahol az élet nyugodtnak tűnik, de a családi drámák a zárt ajtók mögött zajlanak, a történetem a volt feleségemmel és az új nejemmel szétzakítja a szívem. Én, Gergő, azt hittem, hogy a helyes döntést hoztam, amikor otthagytam a végtelen veszekedéseket, de most a múlt iránti vágy nyugtalanít.
A volt feleségem, Zsófia, mindig talált okot a veszekedésre. Nem vagyok szent, vannak hibáim, de az ő folytonos kötözködése kikészített. Mindenért cikizett: a fáradtságomért a munka után, azért, mert kevés időt töltöttem a fiúnkkal, Pannával, aki már 10 éves volt. Nem tetszett neki, amikor focimeccsre vagy vidámparkba vittem – számomra ez nemcsak a fiúról való gondoskodás volt, hanem öröm is. Zsófia viszont azt morgolta, hogy én csak játszom vele, neki meg a szigorú szülő szerepe marad. Elegem lett az ő kontrolljából és vádaskodásából.
Egyszer nem bírtem tovább. Egy újabb veszekedés után összeszedtem a cuccaim és elköltöztem. Kölcsönbértem egy lakást a közelben, hogy Panna bármikor átjöhessen hozzám. A döntés helyesnek tűnt: Zsófiával nem értettük meg egymást, és együtt élni már lehetetlen volt. Három hónap múlva beadta a válópert. Próbáltam magamra találni, élveztem a csendet, a kiabálásoktól és a vádaktól mentes szabadságot. Olyan volt, mint egy friss levegő után sóhajtani egy fulladtság után.
Eltelt fél év. Panna egyszer megemlítette, hogy „valami bácsi” jár át anyukájához. Nem foglalkoztam vele, de egy kis nyugtalanság megmaradt bennem. Azt gondoltam, ideje továbblépni. Randizgattam nőkkel, de semmi komoly nem jött össze. Stabilitást, családot akartam. Aztán megjelent Anikó – fiatal, szép, gyerek nélküli, múlt nélkül, ami visszahúzott volna. Nem mondta meg, mit tegyek, nem rendezett jeleneteket. Azt hittem, vele minden más, egyszerűbb lesz.
Kis esküvővel összeházasodtunk – nekem, aki már jártas volt a házasságban, nem kellett a nagy felhajtás. Az élet Anikóval nyugodtnak tűnt, még gyerekről is elgondolkoztam. Néha, bevallom, azt akartam bizonyítani Zsófiának, hogy nélküle is boldog lehetek, hogy találtam valakit, aki jobb, és nem pokollá teszi az életem.
De minden megváltozott, amikor Zsófia hívott: Pannát a fociedzésen labda találta el az orrán. Rohantam a kórházba, és először hosszú idő után láttam őt. Csodásan nézett ki – pont olyan volt, mint amikor először randiztunk. Nyugodtan beszélt velem, a szokásos vádak nélkül. A kocsiban ott maradt a parfümje illata, és hirtelen összeszorult a szívem.
Panna orrával nem volt minden rendben – orrsövény-műtétre volt szükség. Gyakrabban találkoztam Zsófiával, a fiú egészségéről beszélgettünk. Egyszer, a régi szokás szerint, bementem a lakásukba, levetettem a cipőmet, feltettem a vízforralót. Csak amikor nem találtam a bögrémet, jöttem rá, hogy ez már nem az otthonom. Csak hazavittem őket.
Anikó teljes ellentéte volt Zsófiának. Nyugodt, rendezett, szerette a rendet, finom vacsorákat főzött. Sohasem veszekedtünk, és az ágyban is minden tökéletes volt. De a hidegsége megölDe közben minden percben azt vártam, hogy Zsófia hívjon, és újra érezzem azt a melegséget, amit Anikó sosem tudott adni.
