A virágcsokor
Zsófi behunyt szemmel feküdt az ágyon. A szemben lévő ágyon Zita keresztbe tett lábakkal ült, és hangosan olvasott a tankönyvből. Zsófi telefonja hirtelen felcsendült egy népszerű dallammal. Zita becsukta a könyvet, és szemrehányóan nézett a barátnőjére.
Zsófi kelletlenül felvette a telefont. Egy pillanat múlva már ült az ágy szélén, majd letette a telefont, felpattant, és ide-oda rohangált a szűk szobában, miközben cuccokat gyömködött a sporttáskájába a szekrényből.
– Hová készülsz? Mi történt? – aggódott Zita.
– A szomszéd hívott, anyukámat kórházba szállították, szívrohamot kapott. – Zsófi becsukta a táskáját, és az ajtóhoz lépett, ahol a lányok kabátjai lógtak a fogasokon, a csizmák és cipők pedig alattuk álltak.
– Holnap vizsgád van. A kórházban vigyáznak rá. Írd meg, és utána menj haza – mondta Zita, felállva az ágyról, és figyelte, ahogy Zsófi húzza fel a csizmáját.
– Figyelj, Zita, magyarázd el a dékáni hivatalban, majd visszajövök és megoldom. A vizsgát a szünetben letehetem. Rendben, negyven perc múlva indul a buszom – Zsófi már a kabátját gombolgatta.
– Hívd fel, hogy anyukád hogy van – kérte Zita, de Zsófi már kirohant a szobából. A vékony ajtó mögül távolodó sarkak kopogása hallatszott.
Zita vállat vont, és visszatért a szobába. Észrevette Zsófi ágyán a telefon töltőjét, megragadta, mezítláb nekifutott, hogy utolérje a barátnőjét.
– Zsófi! Zsófi, állj meg! – kiáltotta, lefutva a lépcsőn.
A bejárati ajtó lent becsapódott. Zita átugrott három lépcsőfokot, odafutott az ajtóhoz, kinyitotta, és majdnem kirepült az utcára Zsófi nyomában.
– Zsófi!
A lány visszanézett, meglátta Zita kezében a töltőt, és visszafordult érte.
– Köszönöm. – És már megint futott tovább.
– Kovács, mit műveltök itt? Az egyik majdnem letörte az ajtót, a másik mezítláb kiugrott az utcára. Tán be vagytok állva? – felállt az asztal mögül az éjjeliőr, Irén néni.
– Bocsánat, Irén néni, nem dohányzunk – mondta Zita, tipegve egyik lábáról a másikra. A mezítlábát szúrták a behordott homokszemek és kis kavicsok. A szálló bejárat előtt vastagon befödte a jeget a homok.
– Zsófi anyukája kórházba került. Hideg van, mehetek? – kérdezte Zita, és választ sem várva, visszafutott a lépcsőn.
– Ó, Istenem! – Irén néni nehézkesen leült a székre, és keresztet vetett. – Óvjon és őrizzen!
Zita visszatért a szobába, letörölte a lábáról a homokot, összeszedte Zsófi szétszórt cuccait, felhúzta a papucsát, és a vízforralóval kiment a konyhába. Holnap vizsga volt, felmelegített egy forró teát, és újra nekiállt a tanulásnak.
Már besötétedett, amikor óvatosan kopogtak az ajtón.
– Ki az? – kiáltotta Zita, de senki sem válaszolt.
A lány sóhajtott, felállt az ágyról, és kinyitotta az ajtót.
– Szia! – Péter állt előtte, egy szerény virágcsokrot tartva a kezében.
– Gyere be. – Zita megvárta, míg Péter belép a szobába, és csak akkor szólt, hogy Zsófi hazautazott.
– De hát holnap vizsgája van – csodálkozott a fiú.
– Elmegyek a dékáni hivatalba, elmagyarázom, hogy anyukája beteg, a vizsgát a szünetben pótolja. – Zita nem vette le a szemét a virágokról.
– Neked hoztam – nyújtotta át Péter a virágokat.
– Köszönöm. Kérsz egy teát? – A lány a virágokkal az ablakhoz lépett, és elvesz egy üvegkancsót a párkányról.
– Megyek vízért, te pedig vedd le a kabátod – mosolygott, és kiment a szobából.
Péter csak lehúzta a cipőjét, két lépést tett, és Zsófi ágyához ért. Leült, és végighúzta a kezét a lány olcsó takaróján, mintha simogatná őt.
Visszatért Zita, az asztalra tette a virágokkal teli kancsót, egy lépést hátralépett, és csodálta a csokrot.
– Szép. Mik ezek a virágok?
– Szagos borsó – válaszolta Péter. – Mennem kell. – Felállt az ágyról.
– Ti nem terveztetek valamit Zsófival? – kérdezte sietve Zita. Nem szerette volna, ha a fiú elmegy.
– Igen. Sikerült jegyet szerezni a koncertre.
– Tényleg? Akkor vigyél el engem is. Minek vesszenek el a jegyek.
Péter habozott.
– Neked holnap vizsgád van.
– Na és? – intett Zita. – Egész nap tanultam, itt az ideje, hogy pihenjek egy kicsit.
Péter gondolkozott. Zsófi elutazott, a jegyek pedig kárba vesznek. Még csak most kezdték a kapcsolatot, semmi komoly. Egy koncert a szobatársnőjével nem árulás, ugye?
– Gyerünk – mondta végül.
– Hurrá! – Zita örömében felugrott, és tapsolni kezdett. – Ó, várj csak kint, átöltözöm.
– Ja, persze. – Péter gyorsan felhúzta a cipőjét, és kiment az ajtón.
Öt perc múlva Zita is kijött a szobából. Péter észrevette, hogy megfestette a szempilláját és az ajkát, és szépen felkötötte a haját. Hogyan csinálta ilyen gyorsan?
– Gyerünk, különben elkésünk – siettette Péter.
A koncerten Zita ugrándozott, a kezét felemelve kiáltott, ugyanúgy, mint mindenki más az öröm hevében. Időnként Péterre pillantott. A fiú átvette a lány hangulatát, megnyugodott, és szintén kiáltott a többiekkel.
Aztán gSok évvel később, amikor már mindannyian boldogan éltek, Zsófi egy régi fényképet talált a fiókja mélyén, és mosolyogva gondolt vissza arra a virágcsokorra, amely mindent megváltoztatott.
