— “Vigyétek a bánatos fiacskádat és guruljatok innen, ezt a házat az én fiam ajándékozta nekem!”

A régi időkben, amikor a tél még keményebb volt, és a falvakban a családi tűzhely körül gyűltek össze az emberek, egy ilyen történet zajlott le egy kis magyar városban, Székesfehérvár mellett.
Vidd magaddal azt a kis nyűgödet, és gördülj innen! Ez a ház az én fiam ajándéka nekem! kiáltotta fel indulatosan az anyós.
Ilona a tűzhelynél állt, és épp a levest kevergette, amikor meghallotta a már jól ismert köhögést a háta mögött. Irén néni belépett a konyhába a maga jellegzetes, lassú és fontoskodó járásával, mintha egy tábornok vizitálna a saját birtokán.
Megint túlfőzted a krumplit nézett bele az anyós a fazékba a menyecske válla fölött. Így főzni? Az én Pistikém szereti, ha a krumpli egészben marad, nem esik szét.
Ilona hallgatva folytatta a leves keverését. Egy év alatt, mióta egy háztartásban éltek, megtanulta, hogy nem érdemes reagálni az ilyen megjegyzésekre. Vagy legalábbis megpróbálta megtanulni.
Finom lesz a leves lépett be Pisti a konyhába, és megcsókolta a feleségét az arcán. Jó illata van.
Azért, mert éhes vagy ült le Irén néni az asztalhoz. Amúgy meg előbb meg kellene sütni a húst, aztán tenni a levesbe. Így finomabb.
Pisti vállat vont és kiment a konyhából. Ilona lekapcsolta a tűzhelyet, és megkezdte a terítést. A szomszéd szobából hallatszott nyolcéves Julcsi hangja:
Anyu, mehetek ebéd után Marikához? Új játéka van!
Meglátjuk, először végezd el a leckét válaszolta Ilona.
Nyáron leckét? kapott az anyós a fejéhez. A gyereknek pihennie kell! Kínozod a kislányt a tanulással. Az én időmben a gyerekek egész nyáron az utcán játszottak és mégis normális emberek lettek.
Julcsi megjelent a konyhaajtóban, hallgatva a felnőttek beszélgetését.
Julcsikám, gyere ide hívta az anyós. Nagyi ad neked egy cukorkát. Ne hallgass anyádra, nyáron nincs szükség leckére.
Irén néni, megbeszéltük Julcsival, hogy napi egy órát olvas és feladatot old, hogy ne felejtse el, amit tanult magyarázta nyugodtan Ilona.
Te megbeszélted! Engem ki kérdezett? Én nem itt lakom, vagy mi?
Ilona összeszorította a fogait. Erre az érvre az anyós már egy éve hivatkozott, mióta költözött hozzájuk. Előtte még két nyugodt évük volt az esküvő után Irén néni csak hetente egyszer jött át a szomszéd faluból. Aztán jött a logikus döntés, ahogy Pisti nevezte az anyja eladta a házát és örökre hozzájuk költözött.
Minek üljek egyedül egy nagy házban? magyarázta akkor Irén néni. Itt van az unokám is, nektek is segítség vagyok. Én nem vagyok idegen.
Pisti azonnal egyetértett. Meg se kérdezte a feleségét csak közölte: anyu költözik, ki kell üríteni a távolabbi szobát. Ilona akkor hallgatott. A ház tágas volt, elfért mindenki. Ráadásul abban reménykedett, hogy az anyós tényleg segíteni fog Julcsival ül, a házimunkában is besegít.
A valóság mást mutatott. Irén néni nem sietett a segítséggel, de a meny minden lépését kommentálni kötelességének érezte. Hogy Ilona főz nem úgy. Hogy takarít nem elég tisztán. Hogy neveli a lányát túl szigorúan.
Pisti, mondd meg a feleségednek, hogy ne kínozza éheztetéssel a gyereket! kiáltotta Irén néni a nappali felé. Előbb az ebéd, aztán a lecke!
Anyu, ne avatkozz bele, kérlek hallatszott Pisti fáradt hangja. Ilona majd elintézi.
Az anyós hümmögött, és demonstratívan Julcsi elé tett egy marék nyalókát.
Egyél, unokám. Nagyi gondoskodik rólad, ha anyád a maga hülyeségeivel van elfoglalva.
Ilona olyan erővel tette le a tányérokat az asztalra, hogy csörömpöltek. Julcsi ijedten nézett anyjára, majd nagymamájára.
Később eszem meg a cukorkát, ebéd után mondta halkan a kislány.
Így van, drágám simogatta meg Ilona a lányát a fején. Menj, mosd meg a kezed.
Amikor Julcsi kiment, Irén néni összeszorította a száját.
A gyereket ellenem uszítod?
Én senkit nem uszítok senki ellen. Csak vannak szabályok, amiket Pistivel együtt állítottunk fel.
Pistivel? nevetett fel az anyós. Az én fiam nem állított fel semmilyen szabályt. Ezek a te kitalációid. Ismerem én az ilyen anyukákat a gyerekből idegroncsot csinálsz a szabályaiddal.
Ilona mélyet sóhajtott. Hiába volt vitatkozni. Egy év alatt megtanulta. Minden próbálkozás, hogy megvédje a véleményét, azzal végződött, hogy Irén néni emlékeztette a ház az ő nevére van írva.
A ház története különösen fájó pont volt. Amikor Ilona Pistihez költözött a házasság után, nem tulajdonított nagy jelentőség annak, hogy a férje említette, a ház az anyja nevén van.
Így biztonságosabb magyarázta akkor Pisti. Bármi történhet, anyukámtól senki nem veszi el. Ez csak formális, én építettem a házat, az én pénzemből.
Ilona elhitte. Neki magának semmije nem volt a válás után az egy