A vasúti sínek mellett vidáman zötyögött a helyiérdekű vonat. Az acélsínpár két oldalán óriási fenyők álltak, melyek ágai között bepillantott az alacsonyan álló nap. Egy csoport orvostanhallgató hangosan vitatkozott valamin. A kocsi bejáratánál pihenték a sílécjeik.
A kirándulás szervezője és lelke Sándor Vadas volt – sportos alkatú, jóképű férfi, az egyetem büszkesége, síversenyekben sikeres versenyző. Minden télen vett részt versenyeken az egyetem színeiben, és soha nem végzett a második helynél rosszabbul. Apja a város vezetésében töltött be fontos pozíciót. Röviden, a helyi sztár.
Közvetlenül az újév előtt Vadas javasolta, hogy a csoporttal együtt menjenek egy turistaházba pihenni. Kevesen ismerték a helyet, mely a erdő mélyén helyezkedett el. Jó időt lehetett ott tölteni, és síelni is. Sokan belevágtak, bár Vadason kívül senki sem volt nagy sílelkes. De ki utasítana vissza egy ilyen lehetőséget?
Eszter legutóbb csak a sulis tornán állt sílécen. De hogyan mondhatott volna nemet, amikor Vadas hívta? Bármire hajlandó volt, csak hogy mellette lehessen.
A vonaton a fiú vállához bújva ült, boldogságában elfeledkezett arról, hogy Máté Kovács időnként féltékeny pillantásokat vetett feléjük. De nem csak ő. Anikó is aggódva figyelte Vadast és Esztert. “Mit találhatott benne?” sugárzott a tekintetéből.
Eszter maga is csodálkozott. Annyi szép lány van körülöttük, mégsem valaki mást, hanem őt, a szerény, de kiváló tanulót választotta. Nemrég még arról is beszélt, hogy az egyetem után összeházasodnak. Az előkelő apja kikötötte, hogy csak a diploma után vehetnek el, addig nem. Különben nem segíti majd a fiát, amikor a város legjobb kórházában állást keres.
Még másfél év volt hátra az egyetemig. Sok minden változhat. De Eszter nem nézett ennyire előre. Vadas vállához bújva boldognak és szeretve érezte magát.
Leszálltak a vonatról, és elámultak a téli erdő szépségén, melyben elrejtőzött a turistaház. A fagyos levegő frissítette őket. Vidáman indultak neki a sípályának, örülve a gyönyörű napnak, a fiatalságnak és az újév közeledtének.
A faházakban elhelyezkedve Vadas azonnal síelni hívta a társaságot, hogy bemelegítsenek.
– Először a rövid kört csináljuk meg – öt kilométer. Vigyétek a telefonot, és hívjatok, ha valami történik. De itt csendes a környék. Vadállatok nincsenek. A pálya jól megkent, kiváló állapotban van. Próbáljatok lemaradás nélkül haladni. Én megyek elől, Máté legyen hátul. – Vadas rálépett a sípályára, ami közvetlenül a turistaház előtt kezdődött.
Eszter nem sietett utána. Tudta, hogy nem ért a sízéshez, csak hátráltatná a többieket. A legvégére állt. Mögé Máté állt be. Vadas észrevette, de nem szólt semmit.
Néhányan Vadas vezetésével azonnal elszakadtak a többiektől, és hamarosan eltűntek az erdő mélyén. Eszter messze maradt a többiektől. A léc megcsúszott a pályán, a lábizmai fájdalmasan görcsöltek, a kezei merevek lettek. A hideg levegő égette a torkát. Mögötte hallotta Máté síléceinek csikorgását.
– Előzz meg! – kiáltotta hátra.
De ő lassan követte. Eszter már bánta, hogy velük indulDe mikor már azt hitte, mindennek vége, és otthagyta a múltat, akkor történt, hogy egy este, amikor a férje mosolyogva simogatta meg a hasát, és a kicsi lassan rugdosott benne, rádöbbent – a szerencséje épp akkor kezdődött, amikor azt hitte, elveszítette.
