A harmat még nem szállt fel a fűről, a köd lassan húzódott vissza a folyó túlpartjára, miközben a nap már kilendült az erdei fák teteje mögül.
János állt a tornácán, csodálva a hajnali szépséget, mélyen szívta magába a friss levegőt. A háta mögött cuppogó lépések hallatszottak. Egy asszony, éjjeli ingben és vállára vetett kendővel lépett mellé.
— Milyen csodálatos reggel! — sóhajtotta János telve tüdővel. — Menj már be, megfázol, — mondta gyengéden, miközben megigazította a kendőt a fiatal asszony kerek, fehér vállán.
A nő azonnal hozzásimult, átölelte a karját.
— Nem akarok elmenni tőled, — mondta János halk, meleg hangon.
— Akkor maradj… — Az asszony hangja csábított, hívott, mint a szirének éneke. — Ha egyszerű lenne, már rég veled lennék…
De a gondolat hamar megvilágosította. Huszonhárom éve él feleségével, a gyerekekkel… Katalin, a lánya, már majdnem férjhez megy, ritkán alszik otthon. Gergőnek pedig csupán tizennégy éves, épp most a legnehezebb kora.
Egy sofőr talál munkát bárhol, de itt kevesebbet keresne. Most könnyen ajándékozik drága dolgokat Zsuzsának. De mi lesz, ha a jövedelme a felére esik? Ugyanúgy fogja szeretni?
— Ne kezdj, Zsuzsa… — intett János.
— Miért? A gyerekek felnőttek, itt az idő magunkra. Magad mondtad, hogy a feleségeddel csak a régi szokás miatt élsz. — Zsuzsa megsértődve elfordult.
— Bárcsak hamarabb találkoztunk volna… — János hangos sóhajtása a levegőbe veszett. — Ne haragudj. Menekülnöm kell, így is késésben vagyok. — Meg akarta csókolni az asszonyt, de az elfordította a fejét. — Zsuzsa, mennem kell, ha este haza akarok érni. Van egy megállapodásom.
— Mindig csak ígérgetsz. Felkavarod a lelkemet, aztán rohansz a feleséghez. Elegem van a várakozásból. Laci régóta házasságra kér.
— Akkor menj hozzá! — János vállat vont.
Még valamit mondott volna, de inkább elhallgatott. Lassan lelépett a tornácról, a ház sarkánál befordult, és keresztezve a kertet, a házak mögött futó országúthoz ment, ahol a teherautója várt. Szándékosan ott hagyta, ne keltsen fel reggelente egész falut.
Beugrott a kabinba. Általában Zsuzsa elkísérte, búcsúcsókot adott. Ma nem jött után… valóban megsértődött. János behúzta maga mögött az ajtót, és a motor elindítása előtt feleségét hívta. Zsuzsa előtt nem mert. Sem válasz, sem tárcsázás…
A telefonját zsebre vágta, beindította a motort, figyelte annak egyenletes horkanását. A teherautó megremegve ébredt, mintha magáról leplezné az alvás utolsó nyomait, majd nekifogott a földes útnak. János egy búcsúdudát küldött, és nyomott a gázra.
Az asszony a tornácA nő a tornácról egy utolsó pillantást vetett a távolodó jármű után, majd belépett a ház sötétjébe, és csendesen becsukta maga mögött az ajtót, ahogy a könnyek végigsodródtak arcán.
