Kisvárosi naplóbejegyzés – A váratlan vendég
A kis Szentendre melletti faluban, Kerekhegyen, friss kenyér illata terjeng a konyhában, ahogy Mária néni a régi kemencében süt. Hirtelen kopogás hallatszik az ajtón, és a csendes meleg nyugalmat feloszlatta, mint a füstöt a szél. Mária megtörölte a kezét kötényébe, majd sietve kinyitotta.
„Anyu, íme, ez Lili, a menyasszonyom!” – állt a küszöbön a fia, Gergő, mosolyogva, mint a nap.
Mária ránézett a lányra, és úgy megdermedt, mintha villám csapott volna belé. Lili magas volt, közel két méter, rövid szoknyában, magas sarkú cipőben, feltűnő sminkkel és egy óriási táskával a kezében.
„Jó napot” – nyögte ki Mária, igyekezve elfojtani a meglepetést. – „János, gyere ide! – kiáltotta a férjének. – Gergő hozta a jövendőbeli menyasszonyát, ismerd meg!”
János, papucsokat húzva, kilépett a konyhába, nyújtózkodó pólóban. Amikor megpillantotta Lilit, száját tátva megállt, mintha szellemet látna.
„Servusz” – mormolta, majd hirtelen észbe kapva, visszabújt a szobába átöltözni.
Mária szemében szemrehányás tükröződött, miközben a férjére nézett. Amikor Gergő két nappal ezelőtt közölte, hogy nem egyedül érkezik, örült. Hiszen már harminc felett jár, ideje volna családot alapítania. Elképzelt egy szerény lányt, talán copfban, egyszerű ruhában. De Lili? Ilyet nem várt. Magassarkú, rikító köröm, táska, amiből tollak kandikáltak ki. Ez mindent megkérdőjelezett, amit Mária a normálisnak hitt.
„Gyere csak, Lili” – mondta, erőt véve magán. – „János, vedd már át a táskáját, mit ácsorogsz?!”
János, már tiszta ingben, megragadta Lili cuccait, és bevitte őket a házba. Mária, kihasználva a pillanatot, odasúgta a fiának:
„Gergő, kit hoztál magaddal? Mi ez a maszlag?”
„Anyu, ne kezdd” – nevette el magát Gergő. – „Csak külsőre ilyen. Belül arany, majd meglátod.”
Mária szkeptikusan fölhördült, és keresztet vetve, motyogta:
„Isten ments, hát ezt nekem!”
A házban begyűlt a lárma. A férfiak az asztalnál suttogtak, míg Lili Máriaék szobájában rendezgette a holmijait. Mária nézte, ahogy a táskából előkerülnek a tollas kalapok, fürdőruhák, meg valami csillogó kacat.
„Ez meg mi?” – kapott fel két ujjával valamit, ami inkább zsinórnak tűnt.
„Fehérnemű” – válaszolta Lili könnyedén. – „Kéri, ajándékom? Van még.”
„Köszönöm, majd máskor” – morgott Mária, érezve, hogy a vére az arcába szalad. – „De miért is rendezkedsz el a mi szobánkban?”
„Gergőnél nincs hely, és János bácsi azt mondta, nem bánják” – mosolygott Lili.
„János bácsi, ugye?” – sziszegte Mária, oldalvást pillantva a férjére. – „Hát persze.”
Megragadta János karját, és kivitte az udvarra.
„Elment az eszed? A mi szobánkat adod oda? Most akkor a kanapén alszol, te vendégszerető?” – sivította.
Ekkor a pajta felől tehénbőgés hallatszott.
„Jaj, Rózsit elfelejtettem megfejni!” – tette két kezét a fejére Mária, és berohant az istállóba.
Lili, meghallva ezt, utána szaladt.
„Megpróbálhatom én?” – kérdezte félszegen. – „Soha nem fejtem tehenet.”
Mária végigmérte a lányt.
„Ebben?” – kérdezte gúnyosan, bólintva Lili cipőjére.
„Rögtön átöltözök!” – Lili berohant a házba, és egy perc múlva visszatért rövidnadrágban és pólóban.
Mária sóhajtott.
„Jól van, gyerünk. De vedd fel a kendődet.”
„Lehet kalapot is?” – csicsergte Lili. – „Van egy csodaszép, virágos.”
„Kendőt!” – vágta el Mária. – „Micsoda ötletek…”
Az istállóban egy vödröt nyomott Lili kezébe.
„Íme, fejni így kell. Én pedig megyek, reggelit készítek.”
Elmúlt fél óra, de Lili nem tért vissza. Mária megterített, majd morogva visszament az istállóba. A látványra felnevetett. Lili, ferde kendővel a fején, körbejárta a tehenet, jobbról-balról nézegetve, és motyogott valamit.
„Hát hiába kerestem mindenhol!” – mentegetőzött, mikor Mária, kinevetve magát, megmutatta, hogyan kell helyesen fejni.
Reggeli után Lili lefeküdt napozni. Kiterített egy takarót, felvette a fürdőruháját, és elhelyezkedett a kertben. János, aki egész héten kerülte a munkát, hirtelen megragadta a kaszát, és a kerítés mellett kezdett füvet nyírni, közben Lili felé vetve a pillantásait.
„Lili, segítenél szedni a málnát?” – énekelte déesen Mária. – „Lekvárt főzünk, kompotLili boldogan ugrott fel, és a málnásban olyan lelkesen szedte a gyümölcsöt, hogy Mária már-már büszke volt rá.
