A szerelem váratlanul csapott le, de valami balul sült el
Egy este, amikor Zsófi hazatért a munkából, a szokásos kis parkon át sétált, amikor egy picike kölyökkutya bukkant elő a bokrok közül. Puffadt és gömbölyű volt, mint egy fánk.
– Hoppá, te honnan jöttél, kis cuki? – csodálkozott, és lehajolt hozzá.
A kiskutya nyüszítve csóválta a farkát, és orrával a cipőjébe bújt. Zsófi felemelte, és ahogyan hűségesen, szomorúan nézett a szemébe, már nem hagyhatta ott.
Így tért haza a kutyával a karján. Belépett a lakásba, és letette a padlóra. A kisállat azonnal felfedezni kezdte az új otthonát.
– Na és most mit kezdjek veled? Nincs tapasztalatom a kutyatartásban… és még nevet is kell találni neked. – Töprengett, hogy milyen nevet adhatna neki, hiszen nem is tudta, milyen fajta, és mekkorára nő majd. A kutya eközben körbejárta a lakást. Zsófi megkereste, de nem látta rögtön.
– Hé, hová bújtál, hé, Töfi! – hívta, mire a kiskutya előgurult a TV-szekrény mögül. – Jaj, hát te vagy Töfi, ha már válaszoltál, akkor legyél Töfi-Töfike, ha meg nagydarab leszel, akkor Tódor.
A kutya éhesen nyüszített. Zsófi a konyhába ment, ő meg követte. Kinyitotta a hűtőt, de nem talált semmit, amivel etethette volna.
– Kell venni tejjel, vagy inkább elmenni az állatkereskedésbe, pont a házunkkal szemben van, tanácsot kérni – gondolta Zsófi, miközben előkészült.
– Rendben, Töfi, elmegyek a boltba, éhes vagy, hamarosan visszajövök, várj itt – integetett neki, majd óvatosan becsukta az ajtót. A kiskutya is ki akart menni vele.
Az állatkereskedésben Zsófi elmesélte az eladónak a helyzetét.
– Fogalmam sincs, mivel etessem, de vállaltam a felelősséget.
– Semmi baj, megoldod – biztatta az eladó. – Mindent elmagyarázok, és az internet is segíthet.
Később mindennap sétáltatta a kutyát pórázon, félt, hogy elveszíti.
– Töfi, nem szabad! Töfi, elég! – adott parancsokat neki.
A legnagyobb, ami miatt aggódott, az a munka volt:
– Mit művelhet most Töfi? Mit rághatott szét ezúttal?
Töfiből idővel egy nagyobb Tódor lett. Nem óriási kutya, de nagyobb, vegyes fajtájú, barna szőrű és simaszőrű. A szomszédné, Erzsike, akinek németjuhásza volt, és jól értett a kutyákhoz, azt mondta:
– Zsófi, valószínűleg labrador keverék, de hasonlít rá.
– Hát legyen, olyan, amilyen – mosolygott Zsófi. – Nem én választottam, ő választott engem.
Egy év eltelt, és továbbra is Töfinek hívta, ha szigorúbb volt, akkor Tódornak. Engedelmes volt, minden parancsára hallgatott. Reggel és este ő “sétáltatta” a gazdáját, ahogy Zsófi mindig mondta, hogy inkább őt viszi ki, nem fordítva.
– Tódor, miattad már hétvégén sem aludhatok ki. Pontosan felkeltesz, mint egy ébresztő. Te kis ébresztőm – simogatta a fejét, és végighúzta a hátán.
Tódor imádta a hétvégéket, amikor a gazdájával a parkban, a tó melletti kutyafuttatóba mentek. Ott mindig jól megvolt. Hazafelé lassan bandukolt, nyelvét lógatva. Töfi hűséges barát volt, vigasztalta Zsófit a nehéz pillanataiban, és fordítva is. Zsófi már el sem tudta képzelni az életét nélküle.
Mielőtt Töfi megtalálta a parkban, Zsófi szakított a párjával, Balázzsal. Körülbelül egy évig éltek együtt a lakásában, de folyton veszekedtek. Zsófi nem tudta rendbe szedni a fiút. Amint hazaért a munkából, a cipőjét a folyosó közepére dobálta. A kabátját soha nem akasztotta fel, mindig a fiókra hajította. Eleinte Zsófi takarított utána, de aztán szólt neki.
– Bálint, mindennek megvan a helye a hallban, légyszi tedd a cuccaid oda. Nem vagyok a takarítónőd.
– Minek pakoljam el, reggel úgyis felveszem – vágott vissza.
Olyan rendetlen embert, mint Balázs, Zsófi még nem látott. Ha fogat mosott, a fogkrém mindig a mosdókagylón, a tükörön, sőt, a fürdőszoba padlóján is ott maradt. A törülközőt soha nem tette vissza a helyére. Az edényeket sem mosogatta el. Hiába próbálta megváltoztatni, Balázs nem tanult belőle. Végül egy nagy veszekedés után kitette a lakásból, mert már nem normálisan reagált a kritikára. Ráadásul irigy is volt, folyton kontrollálta, hogy hol jár, ki hívta.
A háromszobás lakás a város közepén Zsófi nagymamájától került hozzá, aki beteg volt, és a szülei magukhoz vették, mert állandó ápolásra szorult. A lakást még a nagyapja, József, egy sebészorvos kap







