Az özvegység után Józan Lászlónak úgy tűnt, mintha a háza örökre kihalt volna. Lánya, Gyöngyi, családjával egy távoli városban élt, ritkán látogatta meg. Esténként a nyugdíjas csendben üldögélt, a régi, boldog életről készült fotókat bámulva. Amikor Gyöngyi egyszer felhívta, és nemcsak az egészségéről, hanem a magányáról is beszélt, azt hitte, talán ellátogatnak hozzá. De a lánya inkább azt javasolta, hogy adják ki a szobát – egy ismerős fiú, a barátnője testvére, aki a válás után hajléktalanná vált.
Így került Józanékhoz egy bérlő, Pál. Első pillantásra visszahúzódó, nyugodt, udvarias férfi. Időben fizetett, keveset evett, néha még meg is kínálta a házigazdát. Néha együtt néztek tévét, beszélgettek. Aztán elkezdődött a változás…
Egy nap Pál hazahozott két ittas barátját. Hangoskodtak, cigarettáztak, éjtenéig nevetgéltek. Ez többször is megismétlődött. Józan megpróbált beszélni Pállal, de csak ezt a választ kapta: „Fizetek. A szerződésben nincs olyan, hogy ne hozhatnék barátokat.” Aztán megjelent Pál barátnője, Zsófi. Először csak vendégségbe jött, majd egyszer csak ott is aludt. Pál kezdett utalni arra, hogy cserélnék szobát. Józan ellenállt, de végül engedett.
Egy reggel Zsófit látta, amint omlettet készít, és asztalhoz hívja. Pál jóindulatúan szólt hozzá: „Itt maradunk egy ideig. Közel van a munka, és te jó ember vagy. Nem hozunk több barátot.” Zsófi pedig azt javasolta: „Nem lenne kedve falun élni? A nagynénémnek van egy ház Zöldiben. Ingyen lakhat ott, csak gondoznia kell.” Józan először megbántódott, de aztán beleegyezett: „Inkább falun, mint itt, mint valami szálláson.”
A ház öreg volt, de hangulatos. Felporszívózott, a szomszéd, István segítségével megjavította a kályhát. Ő vidám, szorgalmas fickó volt, mindent megmutatott, elhívta horgászni. Tavasszal megérkezett Tünde, a ház tulajdonosa. Hozott ennivalót, megismerkedtek. Józan halászlével kínálta, István is odaslisszolt. Így kezdődött. Minden hétvégén Tünde átjött. Aztán minden megváltozott.
Amikor Józan és Tünde visszautaztak a városba, hogy megbeszéljék a bérlők sorsát, Zsófi nyitott ajtót – már látszott a kerekded hasa. „Összeházasodtunk Pállal,” – mondta. Tünde pedig Józanra nézett, és így válaszolt: „Költözzetek át a lakásomba, mi pedig ide jövünk.” Pál nem értette, de Józan hozzáfűzte: „Mi is eldöntöttük, hogy összeházasodunk. Nekünk is kell a melegség.”
Hamar megszületett a fiú. Tünde nyugdíjba ment, segített a gyermekkel, szabadidejében pedig a férjével visszajártak a faluba. Felújították a házat, várják az unokákat vendégségbe. István gyermekágyat készített. Így lett az idegen lakótársságból egy igazi család. Az élet néha furcsa kanyarokat tesz – csak ne kelljen becsukni a szívet.
